Fekete hattyú

Az egész 1999-ben kezdődött, amikor is a mozik bemutatták a Hatodik érzék című filmet, mellyel berobbant a köztudatba a pszicho thriller, mint filmes műfaj. Addig a filmig még sosem láttam ilyet, és hihetetlenül tetszett, ahogy ötvözték a drámát a thrillerrel.
Amikor hallottam a Fekete hattyúról, azt gondoltam, hogy egy sima filmdrámáról van szó, hát nagyot tévedtem, - mikor a filmklubban végre megszavazta a többség e film megnézését - mert ez a film egy kőkemény pszicho thriller, úgyhogy aki nem szeret félni, az egyedül ne nézze meg.

Rachel Weisz & Darren Aronofsky

A rendező egy fiatal Amerikai, Darren Aronofsky, akiről két dolgot mindenképp megemlítenek: Ő rendezte A pankrátor című filmet, amiről biztosan fogok írni, mert egy fantasztikus alkotás, és nem utolsó sorban Mickey Rourke nagy visszatérő filmje. Másra nem is lehetett volna osztani a pankrátor főszerepét. Valamint annyit még érdemes tudni Aronofsky-ról, hogy Rachel Weisz volt a partnere 2001-től 2010-ig, és született egy kisfiuk 2006-ban, akit a békés szétválásukat követően megosztva nevelnek.

Natalie Portman

A Fekete hattyú főszereplője, - egy kiváló fiatal tehetség és szépség -Natalie Portman, az Izraeli Jeruzsálemben született egy orosz művészcsalád egyetlen sarjaként, ezért nagyon szoros kapcsolata van a szüleivel mind a mai napig. A 30 éves színésznő, aki körülbelül kinéz vagy húsznak, már fiatal korában is nagyon tudatos volt. Elhíresült mondása, hogy ".. szívesebben vagyok okos, mint híres!", ami, valljuk be, nem  divat az Amerikai filmszakmában, főleg nem Hollywoodban. Natalie már fiatal korában feltűnt a filmvásznon a Leon a profi című filmben, ahol még csak 13 éves volt, de felejthetetlen alakítást nyújtott Jean Reno oldalán. A színészkedés mellett modellkedett is, ami érhető, ha az alakját és a szépségét nézzük, mégsem szállt el magától, és sikerült neki mindig jó filmeket választania, legyen szó drámáról, vagy egy laza romantikus vígjátékról. Egy igazi összetett személyiség: már 8 éves kora óta vegetáriánus, és nagy állatvédő, folyékonyan beszél angolul és franciául, valamint tud még japánul és németül, és nemrég kezdett tanulni arabul is. És most, a Fekete hattyú kedvéért 6 hónapon keresztül napi 5-8 órát tanult balettozni, valamint 10 kilót lefogyott az amúgy is karcsú termetéből. Egyszóval nem egy olyan típus, aki alacsonyra tenné a mércét.

A Fekete hattyú egy fiatal balerináról szól, Nináról (Natalie Portman) aki 20 éves korára még mindig úgy él, mint egy 13 éves kislány az anyja oltalma alatt. Amikor új és világhíres balett rendező jön hozzájuk, kihirdeti, hogy az évadot Csajkovszkij:  Hattyúk tavával fogják megnyitni, és a főszerepért elkezdődik a kemény harc. Ez a szerep minden balerina álma, és Nina, aki mindig mindenben a tökéletességre törekszik, éjt nappallá téve gyakorolja a szerepet.

Natalie Portman & Vincent Cassel

A darab rendezője Thomas Leroy (Vincent Cassel) profi a munkájában, de nagy Casanova hírnevében áll. A próbákon Thomas ki is fejti Ninának, hogy a fehér hattyút tökéletesen el tudja táncolni, mert meg van benne a kellő ártatlanság és kecsesség, viszont a fekete hattyúhoz érzékinek, és csábítónak kell lennie. Nina, mivel érzi, hogy most valami többet kell tennie, hogy megkapja a szerepet, kirívó piros rúzzsal kirúzsozza magát, és bemegy Thomas irodájába, hogy meggyőzze a rendezőt, hogy ő  a legjobb. Leroy elmondja neki, hogy ahhoz, hogy egy balerina el tudja játszani a fehér és a fekete hattyút is, nem elég csak az egyik szerepnek megfelelni. Nina beletörődve menne ki az ajtón, amikor Leroy ellentmondást nem tűrve magához ragadja és megcsókolja a lányt, de ő nem hagyva magát megharapja Leroy száját. Mikor este a balerinák rohannak a faliújsághoz, hogy megnézzék, ki kapta a főszerepet, Nina oda se nézve elindul haza, de az egyik lány utána szalad és gratulál neki a főszerephez. Ezzel elkezdődik Nina kálváriája, és ahogy egyre jobban belelátunk a mindennapjaiba, úgy kezdjük érezni, hogy valami nem stimmel a lánnyal. A lidérces hangulatot fokozza a fantasztikus operatőri munka: az egész film alatt csak 50 fokos látószöge van a nézőnek a 145 fok helyett, igy, mivel szűk teret látunk folyamatosan - még kint az utcán is - a nyomasztó érzés fokozatosan belekúszik a lelkünk legmélyebb bugyrába is. Nina látomásai egyre durvábbak és ezáltal a fekete hattyú szerepe egyre jobb, ami Leroynak is feltűnik. Nina úgy érzi, hogy az egyik lány pályázik az ő szerepére, de amikor elkezd kiderülni, hogy sok mindent csak hallucinált, már Nina sem tudja mi az igazság. Teljesen összezavarodott lelkiállapotban ér oda a bemutató estélyére, de megpróbálja összeszedni magát. A darabban először a fehér hattyú táncol, és amikor vége az első felvonásnak, Nina az öltözőjébe siet, hogy felvegye a fekete hattyú jelmezt, és ekkor meglátja a szépítkező asztalánál a lányt a jelmezben. Dulakodni kezdenek, a nagy tükör összetörik, és Nina az egyik tükördarabot beleszúrja a lányba, majd bevonszolja a holttestet a fürdőbe. Gyorsan átöltözik és megy, hogy eltáncolja a rettegett fekete hattyú szerepét.

Nina olyan fantasztikusan és tökéletesen táncolja el a fekete hattyút, hogy a közönség állva tapsol, és Thomas Leroy büszkén veregeti a mellét, hogy jól választott. Mikor vége a második jelenetnek és Nina rohan az öltözőjébe, hogy ismét a fehér jelmezbe bújjon, bekopog az ajtaján a lány, hogy gratuláljon neki a fantasztikus előadáshoz, és elmondja, hogy Nina mennyivel jobb nála. Nina nem érti, hogyan lehetséges ez. Benyit a fürdőbe, ami üres, és sehol egy csepp vér, az öltözőben viszont a tükör össze van törve, és ekkor észreveszi, hogy a hely, ahová a tükördarabot szúrta a lányba, igazából a saját testén van, benne a hatalmas szilánkkal. A saját démonával hadakozott, de már késő, mikor visszamegy, hogy eltáncolja az utolsó felvonást szívét-lelkét beleadva, a záró jelenetnél egy emelvényről kell leugrania a színfalak mögé, mintha elrepülne, de a matracon földet érve már haldoklik. Leroy odarohan hozzá, hogy kiküldje a közönség elé a tapsviharba, azonban észreveszi, hogy a lány tiszta vér, aki a fülébe súgja, hogy: - tökéletes volt! - Ez volt Nina veszte, hogy nemcsak a fehér oldalon akart tökéletes lenni, de a sötét oldalon is, amit tudjuk, hogy lehetetlen, hiszen nem lehetünk egyszerre jók és rosszak egy adott pillanatban.
Lassan, ennyi filmnézéssel és évvel a hátam mögött kezdem azt gondolni, hogy nem minden esetben kapja a legjobb film a nevezetes Oscar díjat, ami idén is így volt. Ez a film méltán megérdemelte volna, nemcsak Natalie Portman szerepéért, de az operatőri és legjobb film kategóriában is. Aki szereti a filmnyelv (kamera, vágás, zene, szereplők) művészi fokozását, annak mindenképpen ajánlom ezt a filmet, annak ellenére, hogy nem művészfilm. Jó szórakozást hozzá!

A kísérlet

Kezdeném azzal, hogy e film egyik főszereplője Forest Whitaker, aki nem sok kimagasló filmben szerepelt, de mégis nagyon szeretem, mert olyan szélsőséges szerepeket képes eljátszani, mint egy kegyetlen gyilkos, vagy akár egy ártatlan nagy barna medve. Sajnos, örökletes betegség a bal szemének állása, és ezért bármelyik filmje első képkockáiban elkezdjük őt sajnálni ezért, aztán 5 perc múlva már eszünkben sincs, mert olyan szinten lenyűgöz a kisugárzása és a játéka. Lábjegyzetként leírom, hogy Whitaker igen színes életet él már fiatal kora óta: ha nem állt volna színésznek, akkor kimagasló tenor énekes lett volna, mert több, mint öt évig tanult operát a második diplomája megszerzése alatt. Emellett különleges tehetsége volt a focihoz is, de sajnos lesérült a térde egy alkalommal, így felhagyott vele. Nem mellesleg fekete öves karatés, és vegetáriánus True nevű lányával együtt.
Röviden ennyit Whitakerről, mert meg kell említenem a film másik főszereplőjét, Adrian Brody-t, aki szintén kimagaslót nyújt ebben a filmben. Sokan a Zongorista című filmből ismerhetjük, ahol egy zsidó zongoraművészt alakít, nem kímélve magát, az amúgy sem vastag Brody 15 kilót fogyott e film kedvéért.
De térjünk vissza A kísérlet című filmhez, amit a Szökés című sorozat rendezője Paul Scheuring készített, és csakis DVD változatban jelent meg, a mozikban nem is játszották, pedig rengeteg filmet lepipált volna a filmvásznon.
A történet alapját egy igazi börtönkísérlet adja, melyet 1971-ben végeztek a Stanford-i Egyetemen Philip Zimbardo vezetésével. A kísérlet lényege az volt, hogy kiválasztottak 20 önkéntest, akik véletlenszerűen vagy rabok, vagy őrök lettek.
A film elején a válogatáson találkozik Travis (Adrian Brody) és Barris (Forest Whitaker), akik első ránézésre nyugodt, békeszerető emberek, és jót is beszélgetnek egymással. Travis hisz a megbocsájtásban és a magasröptű filozófiákban, ezért is nagy álma, hogy Indiába utazzon újdonsült barátnőjével, de ahhoz nem kevés pénz kell. Így úgy dönt, hogy jelentkezik erre a kísérletre, ami 14 napig fog tartani és napi 1000 dollárt fizetnek. Barris 42 éves, de még most is az anyjával él, aki a mai napig terrorizálja őt, ezért is "menekül" ebbe a kísérletbe. Első nap leviszik a rabokat egy börtönnek kialakított alagsorba, ami teljes mértékben fel van kamerázva és elmondják a feltételeket, melyek lényege öt szabály, amit ha nem tartanak be, véget vetnek a feladatnak, és senki nem kap pénzt. Az 5 szabály tartalmazza, hogy erőszakot nem alkalmazhatnak, a raboknak mindent meg kell enniük, a rabok nem szólalhatnak meg, csak ha szólítják őket, ha valaki megsérti a szabályokat, az őröknek meg kell regulázni a vétkes rabot.
A kísérlet első 24 órája viszonylag nyugodtan telik, és a rabok-őrök lazán viselkednek egymással. Travis végül rab lett, Barris pedig őr. A második napon kosárlabdáznak a rabok az őrök felügyelete alatt, és egy véletlen elrepült labda eltalálja az egyik őrt, akinek elered az orra vére. Itt valami eltörik, és az őrök nem jópofiznak többé. Szépen-lassan, óráról órára kialakul, hogy ki a vezérbika az őrök és rabok között is. Barris az őrök között hamar átveszi az irányítást, és érdekes módon rajzolódik ki a jellemében az anyjától hallott megalázás élvezete, egy visszafogott, kedves és nem mellesleg hívő emberből elég hamar válik kegyetlen kiképzőtisztté. Travis képtelen elviselni az igazságtalanságot és kegyetlenséget, így hamar a védtelenek, és megalázottak védelmébe siet, aminek az lesz a következménye, hogy felhívja magára Barris figyelmét, aki kihívásnak tekinti Travis viselkedését, és egyre jobban megalázza: először "csak" kikötözteti a többi őrrel egy székhez, és tar kopaszra vágja a haját, majd felrúgja székestől együtt, és rávizel, amihez vígan csatlakozik egy pár betintázott őr. Hamar kiderül, hogy az őrök között sem mindenki élvezi az elvetemült cselekedeteket, vannak akik viszont nagyon is. Ahogy telnek a napok, egyre több rab meghunyászkodik, egyre több őr kezdi élvezni a kegyetlenkedést, és már egyik jelentkező sem emlékszik arra, hogy kik ők valójában, és mit keresnek itt. A túlélés, vagy az elnyomás hajtja őket. Az egyik őr, erős ferde hajlammal megáldva meg akarja erőszakolni az egyik rabot, de nem sikerül. Az őrök, hogy visszafogják a rabokat, különválasztják őket, és Travist bezárják egy csőbe. Travis felfedezi, hogy a csőben is van kamera, így hamar rájön, hogy a kísérlet vezetői nagyon is fel voltak készülve az erőszakra, és nem fogják leállítani a kísérletet, hiszen nem egy rabot vertek meg az őrök, és még mindig folyik a teszt. Travisnek sikerül kiszabadulnia csőből a kísérlet hatodik napján, és talán éppen jókor, mert a homoszexuális hajlamú őr megint elkapta a kispécizett rabot, és ismét megpróbálkozik annak megerőszakolásával. Travis hamar kiüti, majd a rabbal együtt "kivonják a forgalomból" az őrt. Innentől felpörögnek az események, mert Travis elkezdi kiszabadítani a rabokat, akik olyan szinten vannak felbőszülve, hogy az őrök menekülőre fogják, és már nem számít semmi szabály, vagy hogy vége lesz a kísérletnek, a rabok rárontanak az őrökre, és a 6 nap alatt az összes megaláztatás által felgyülemlett feszültséget, és gyűlöletet kiadják magukból, mire végre nagy nehezen megszólal a sziréna és a kísérletnék hivatalosan is vége szakad. Ahogy kiengedik az alanyokat a napfényre, hirtelen mindenki ráeszmél, hogy hogyan fajulhatott élet-halál harccá 6 nap alatt egy "játék". Barris a 42 év megalázottság után végre valakinek érezte magát őrként, akinek van hatalma, és rettentő csalódott, hogy véget ért a börtönlét. Forest Whitaker arcán leírhatatlan a változás a film utolsó képkockáiban, már csak ezért is érdemes megnézni a filmet.
És a konklúzióról sem feledkezzünk meg: Travis életfelfogásában egyértelműen kinyilatkoztatta, hogy az emberiség áll az evolúció csúcsán, és nagyban különbözik az állatoktól. Az egyik "cellatársa" a hatodik nap után megkérdezi tőle, hogy most is így gondolja-e? Travis annyit felel, hogy igen, mert az ember tehet valamit, változtathat valamit, míg az állatokat az ösztönük hajtja.
Néha azt gondolom, hogy az állatok nem tudnak úgy viselkedni, mint egyes emberek, például amikor azt hallom a híradóban, hogy az édesapa lelőtte a feleségét, majd végzett magával, és mindezt végighallgatta a 17 éves fiúk. Majd, amikor a tragédia után a fiút rokonok magukhoz veszik, valakik kipakolják a házukat tévéstől, számítógépestől, mindenestől. Hát milyen ember az ilyen, hogy már az sem szent neki, hogy egy tragédiát átélt, egyedül maradt, adósságokat örökölt fiút rabol ki?? Na, ilyenkor gondolom azt, hogy az állatok "szimplán" megeszik, vagy megölik a gyengébb társaikat, de megalázni, szégyenbe hozni, bűnözővé tenni egymást nem fogják tudni tenni soha! Hála a Jóistennek!
Végszóként Zimbardó jelentésének egy részét olvashatjátok az 1971-es kísérletet követően:
„Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.” 

Szerelem és más drogok

Húú, jó kis képet találtam ehhez a blog bejegyzésemhez. Na de vegyük komolyan a filmet. Anne Hathaway-t már elsőre megkedveltem, amikor még csak felbukkanóban volt egy-egy filmben. Annak ellenére, hogy kifejezetten a természetes szépségek kategóriájába tartozik, van benne valami egyediség, és természetesség, akár a szomszédban is lakhatna. Már akkor is feltűnt a kisugárzásából, hogy nem fog elveszni a Hollywood-i süllyesztőben, mert komoly szerepekre született. Jake Gyllenhaal pedig már számtalanszor bizonyított a filmvásznon, hogy nem egy beskatulyázható szépfiú. Pont ettől olvadnak tőle a csajok. Edward Zwick, a film rendezője, már számos sikeres filmet rendezett. Nevéhez fűződik a Szenvedélyek viharában Brad Pitt-el a főszerepben, a Véres gyémánt Leonardo DiCaprio fantasztikus alakításával, a Traffic és még sorolhatnám. Pont ezért a sokszínűségéért nem lehet beskatulyázni a rendezőt sem, és ez érezhető a Szerelem és más drogok című filmen is. Nem egyszerűen romantikus vígjáték, és nem is kifejezetten filmdráma, és nem csak egy egyszerű képet mutat az amerikai kaotikus gyógyszeripar ábrázolásáról. Ebben a filmben benne van mind a három műfaj.

A mai világban egy egyoldalúan elkészített filmet már szóra sem méltatnak, muszáj, hogy valami pluszt adjon, vagy a történetben, vagy az ábrázolásban. Ez a film megosztotta a kritikusokat is. Sokaknak tetszett, amiért meg van tűzdelve számos pikáns szexjelenettel, és azért is, mert bepillantást enged a gyógyszergyártó cégek nyereséghajhászásába. Viszont sokan támadták, mivel a film eleje nagyon pörgős, nem jó a kezdése, ezt én is bevallom. Amikor elkezdek olvasni egy könyvet, már az első sorok-oldalak után tudni fogom, hogy tetszik-e, ugyanígy vagyok a filmekkel. Fontos a kezdet, mert az mutatja meg a film alaptörténetét, hogy hol kezdődött minden.

Jamie (Jake Gyllenhaal) jó nevű, gazdag családból jött, ahol a sikeresség elvárt. Ő valahogy mégis kilóg a sorból. Kilép az orvosi egyetemről, és inkább elmegy egy kisvárosba, ahol gyógyszerkereskedésbe kezd. A kezdeti nehézségek után, hamar rákap az eladás izére, hiszen elég meghódítania a csinos kórházi recepciós lányokat, hogy bejusson egy-egy orvoshoz. Mivel Jamie imádja a könnyű kalandokat, lubickol a munkájában. Aztán egyszer találkozik Maggie-vel, aki szintén kapható a könnyű szexre, valahogy mégis különbözik a többi lánytól. Nem akar komoly kapcsolatot, míg a többi lány azt gondolja, ha lefekszik Jamie-vel, közelebb kerülhet hozzá. Maggie szabadszellemű, öntörvényű, és eléggé szókimondó, ami Jamie-t rendre a lány ágyába csalja vissza. Mikor kapcsolatuk kezd komollyá válni Maggie visszahátrál, de Jamie nem hagyja annyiban. A cége kikísérletezi a Viagrát, amit Jamie is árulni kezd, és egy csapásra befut. Mikor egy alkalommal Jamie-t konferenciára hívják egy másik városba, a lány is elkíséri. Míg Maggie fiút várja, meglát egy plakátot a szemközti épületen, ahol szintén konferenciát tartanak. Olyan emberek mesélik el a történeteiket, akik a Parkinson kór valamelyik stádiumában vannak. Maggie végre nem érzi magát egyedül, mert nála is hosszú évek vizsgálatai bebizonyították, hogy szintén Parkinson kóros. Jamie átmegy hozzá erre a gyűlésre, és ott szóba elegyedik a bárpultnál egy férfival, akinek a felesége szenved Parkinson kórban már több tíz éve. Jamie megkéri, adjon valami jó tanácsot, hogyan tudna segiteni Maggie-nek. A férfi azt mondja neki: "Ha hazaértek, csomagolj össze és menekülj el, amíg nem késő, mert a Parkinson kór pont azt öli meg a szerelmedben, amit a legjobban szeretsz benne. Leépiti az agyát, míg egyszer csak azon kapod magad, hogy a szaros pelenkákat cseréled rajta!" Jamie-t ez teljesen lesokkolja - nem csoda - és érzi, hogy elbizonytalanodik és elkezdi Maggie-t mindenféle vizsgálatra és kezelésre küldeni, amikor egyszer csak Maggie ezt megelégeli, és azt mondja: "ELÉG! Élni szeretném az életemet, és nem beleőrűlni a gyógykezelésekbe!" A lány tudja, hogy ez a betegség gyógyíthatatlan, de Jamie képtelen ezzel szembenézni.

Szakítanak. Jamie megkapja Chicagót, hogy az ottani kórházakat és orvosokat hódítsa meg a Viagra forgalmazásával. Mikor az elköltözés papírdobozai közt megtalálja a videokamerát, amit előszeretettel használtak Maggie-vel, belenéz. A lány az ágyban, az egyik együttlétük után elmondja, hogy milyen boldog, és tudja, hogy ezekért, a percekért érdemes élnie, még akkor is, ha ez lenne az utolsó. Jamie megkeresi Maggie-t, és persze kibékülnek. A film vége, mondhatjuk Happy end, de ha belegondolunk, hogy Maggie-nek miket kell majd megélnie, és Jamie mit vállalt magára, akkor mégiscsak keserédes lesz a szánk ize.

Az a baj, hogy annyi szerelmes limonádé készült az elmúlt 20-30 évben, hogy már csak legyintünk rá: "Ez is csak egy egy csöpögős, nyálas, sírós film!" Pedig hölgyeim és uraim, az élet erről szól, a szerelemről. Mindenki keresi, hajszolja, élvezi, vagy szenved tőle, de nincs olyan ember a földön, akinek ne lenne fontos az életében..