Ezt az oldalt azoknak ajánlom a figyelmébe, akik hálát mondtak a Lumiéré fivéreknek,
amiért nagyban hozzájárultak
a filmfelvevőgép feltalálásához,és ezáltal egy olyan világot adtak nekünk,
ami azelőtt nem is létezett...

2012. február 8., szerda

Adam

Életünk során hányszor találkozunk saját korlátainkkal és jövünk rá, hogy valamit képtelenek vagyunk megtenni, pedig ha megtennénk, segítenénk magunkon, de van valami, a lelkünk egy része, ami visszatart, nem enged. Ennyi idősen már én is tudom, hogy nem a megélhetés, a párválasztás, a család a legnehezebb dolog az életben, amit meg kell oldanunk, hanem önmagunk. Hogy merre tartunk, az csakis rajtunk múlik. Vannak, akik tudnak segíteni, mellettünk állnak, de a lépést, azt az egy rohadt nagy lépést nekünk kell megtenni. Szembe nézni önmagunkkal, a félelmeinkkel, és azt mondani magunknak, hogy nem érdekel, megteszem, mert ez az egyetlen dolog, ami segít, semmi más. És ha nem teszem meg, minden rosszabb lesz. Igen ám, de mi van akkor, ha nem a lelkünk szab gátat egy ilyen helyzetnek, hanem egy betegség, amivel szembenézni, elfogadni iszonyúan nehéz.
Adamnak (Hugh Dancy) még nehezebb. New Yorkban él egyedül, édesapja nemrég halt meg. Adam Asperger szindrómában szenved, ami az autizmus egy enyhébb fajtája. Képes az ön álló életre, van munkahelye, de emberi kapcsolatokat nehezen alakit ki furcsa kommunikációja miatt.

A szomszéd lakásba költözik Beth a csinos és vonzó lány, aki nagyon megtetszik Adamnak. A fiú  a maga módján megpróbálja elbűvölni a lányt és Beth figyelmét felkelti, hogy nem egy szokványos fiú udvarol neki. Adam megmutatja Bethnek a csillagokat, elviszi a Central Parkba, ahol egy mosómedve családot lesnek meg együtt, de amikor Beth elhívja a barátaival egy bárba, Adamon eluralkodik a félelem és csak nagy kínkeservek közepette marad ott a bárban. Beth egy olyan világot nyit meg Adam előtt, amiről a fiú csak álmodott. Megtapasztalja a szexet, a humort, a párkapcsolat minden velejáróját. Egy nap, mikor Adam bemegy a munkahelyére, a főnöke megmondja neki, hogy nem tudja tovább foglalkoztatni. Adam összepakolja a cuccait és elmegy Beth munkahelyére, egy közeli óvodába. Ahogy a kerítés mögött figyeli a játszadozó gyerekeket, és várja, hogy meglássa Beth-t, egy járőr kocsi ott terem és igazoltatják Adamot, akinek fogalma sincs, hogy mi történik vele. A rendőrök és az egyik óvónő is kukkolónak nézik Adamot, akit a kerítéshez taszítanak, ordítanak vele, de a fiú képtelen válaszolni. Szerencséjére megjelenik Beth, aki igazolja őt és így megmenekül a további megaláztatásoktól.
Rose Byrne & Hugh Dancy

Beth segít a fiúnak munkát találni, akit be is hívnak egy interjúra. Adamot teljesen leblokkolja a tudat, hogy egy interjún teljesítsen, fél, hogyha kiderül a betegsége, akkor azonnal elküldik. De Beth felkészíti Adamot, nap, mint nap gyakorolják a kérdésekre a válaszokat, a megfelelő viselkedés mintákat. Mire eljön az interjú napja, Adam magabiztosan áll a kihívás előtt. A nagy igyekezetében Adam csak egyetlen dologra nem figyelt, Bethre. A lány feje fölött sűrűsödnek a felhők, amikor el kell mennie egy tárgyalásra, ahol az apja a gyanúsított adócsalás ügyben. Miközben Beth ott ül a tárgyaló teremben az anyjával, megrendülten hallgatja, ahogy az apja bevallja, viszonya volt egy fiatal nővel, aki egy barátjának a lánya, és ezt a lányt segítette hozzá egy jól fizető álláshoz a cégénél.


Beth lelkileg összetörve ér aznap haza, és támaszt, menedéket keres Adam oldalán, aki önhibáján kívül a maga kis világában él, és nem figyel a vészjósló jelekre. Nagy hévvel meséli el Bethnek, hogy milyen ügyes volt az interjún és azt, hogy felajánlottak számára egy állást Kaliforniában, ahova szeretné, ha a lány is elkísérne. Beth azonban feltesz Adamnak egy egyszerű kérdést: "Miért szeretnéd, hogy veled menjek?", de Adam megkukul, majd nagy nehezen elmondja, hogy azért, mert Beth tud neki segíteni az új helyen beilleszkedni. Beth szakít Adammal, aki fejébe veszi, hogy a lány nélkül nem vállalja az új állását. Aznap, mikor szállna fel a repülőre, teljes pánikban és félelemtől összegörnyedten ül az ajtónak dőlve. Küzd-vívódik saját magával, menjen?, de akkor ki tudja milyen váratlan esemény történik vele, amit nem fog tudni kezelni.. Ne menjen? De akkor lemond az álmáról, hogy egy csillagvizsgálóban dolgozhasson. Végül elvállalja az állást, ahol befogadják és kiteljesedhet a munkájában. Pár hónappal később kap egy csomagot Bethtől, aki írt egy mesekönyvet a mosómedve családról, akik a Central parkban élnek..
A filmnek keserédes vége van, és aki nagy katartikus élményekre vágyik, ne nézze meg. Számomra pont az egyszerű mondanivalója ihletett meg. Az, hogy lehet, két ember nem azért találkozik, hogy együtt leéljék az életüket, hanem azért, hogy tanuljanak egymástól és megmutassanak a másiknak egy új nézőpontot. Ezeket az embereket - legyen az volt párkapcsolat, barát, vagy kolléga - mélyen őrizzük a szívünkben és talán hálásak is vagyunk nekik azért, amit tőlük kaptunk. És ez így van rendjén..