Elcserélt életek

Angelina Jolie

A történet nem 2008. május 20-án kezdődött az Elcserélt életek című film premierjén Cannesban, hanem 1928-ban, amikor is fényderült a Winewillie tyúkketrec gyilkosságokra. Na de menjünk csak sorjában. Angelina Jolie nem tartozik a kedvenc színésznőim táborába, ebben a filmben mégis remekelt, végre lehullott a tökéletes álca róla, és megláthattuk emberi mivoltában. A film ragaszkodva a valósághoz, igaz történetet dolgoz fel és lassan bontakozik ki, amit már megszokhattunk, ha a jó öreg Clint Eastwood ül a rendezői székbe. 1928-at írunk, a helyszín Los Angeles 23. sugárút, ahol Christine Collins (Angelina Jolie) él kisfiával, Walterral. A férje, Walter születése után elhagyta őket. Christine egy telefontársaságnál dolgozik, és egy nap, mikor munka után siet haza, Walternek hűlt helyét találja. A rendőrség jól bevett szokásaihoz híven, amíg nem telik el 24 óra, addig nem kezdenek nyomozni, hiszen a gyerekek 99 %-a reggelre hazatér. Mivel Walter másnap reggel sincs meg, a rendőrség megkezdi a nyomozást, és 5 hónappal a kisfiú eltűnését követően értesítik Christine-t, hogy megtalálták a fiát. Mikor a pályaudvaron megáll a vonat, amin Walter utazott, Christine rohanna a peronra, hogy minél előbb magához szorítsa gyermekét, de a állomáson ott a sajtó és a rendőrség is, akikre az utóbbi időben sok rossz fény vetült, ezért szeretnének csillogni egy kicsit a sikeres nyomozás fényében. A vonatról azonban egy idegen kisfiú száll le, és Christine közli Jones kapitánnyal (Jeffrey Donovan), hogy ez nem az ő gyereke. Azonban a rendőr, mivel hatalmas nyomás alatt van, és tisztában van vele, hogy a rendőrségnek még rosszabb híre lenne a sikertelen ügyből kifolyólag, ezért ráveszi Christine-t, hogy vigye haza pár "próba" hétre a fiút, hiszen úgy is össze van zavarodva.
Az anya beleegyezik, de kis idő elteltével fogorvosi bizonyítékot szerez, hogy ez a fiú, nem Walter Collins, és nem utolsó sorban leméri a kisfiút, aki 7 centiméterrel kisebb a fiánál. Felkeresi Jones kapitányt, aki végig sem akarja hallgatni, és védekezésként azzal támadja Christine-t, hogy ki akar bújni az anyai felelősség alól. Christine-t felkeresi Gustav tiszteletes (John Malkovich), aki abban az időben híres volt arról, hogy védje a korrupció áldozatait, és elmondja az anyának, hogyha szembe szegül a rendőrséggel, és nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat, akkor azok keményen fel fognak lépni ellene, és mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák. Christine, nem lévén más kiút, összehívja a sajtót, és elmondja nekik az igazat. Ezután Jones kapitány titokban elviteti őt az embereivel a helyi pszichiátriára, és bezáratja Christine-t a 12-es kóddal, azzal az indokkal, hogy őrült.
Mialatt Christine az elmegyógyintézetben tölti mindennapjait, az egyik rendőrt, Lester nyomozót kirendelik egy farmra, ahol egy fiatalkorút kell visszatoloncolnia Kanadába illegális tartózkodás miatt. A fiú nem bírja tovább magában tartani a lelki terhet, és elmondja a nyomozónak, hogy a nagybátyja tartotta fogva, és kényszerítette, hogy gyerekeket csaljanak a farmra, ahol baltával megölték őket. 

A jelenet sokkoló, mert Lester a fiú kezébe nyomja a nemrégiben eltűnt gyerekek fotóit, és a fiú sorban teszi le az asztalra azoknak a képeit, akiket elfogtak és a farmra vittek, köztük van Walter Collins is. Elmondása alapján körülbelül 20 fiút kaptak el, de volt olyan kisfiú, akinek sikerült elszöknie. A gyilkosságokat Gordon kezdte, éjszaka bement a tyúkólba, ahol a gyerekeket fogva tartotta, elkapott egyet a visító gyerekek közül és kivitte, majd egy hatalmas baltával agyonütötte, végül arra kényszerítette az unokaöccsét, hogy fejezze be, amit ő elkezdett, különben őt is megöli. A fiú zokogva mondja el a nyomozónak, hogy megtette, gyerekeket ölt.. Lester azonnal értesíti Jones kapitányt, aki a hír hallatán szeretné eltussolni az ügyet, hiszen akkor kiderülne, hogy tényleg rossz gyereket hoztak haza Christine-nek, de a nyomozó inkább fogja két társát, és a fiút, és elmegy velük a farmra, hogy utánajárjon, tényleg igazat mond-e a gyerek. A tanyán a fiú a megadott helyszínen elkezd ásni, és nem sokkal később előkerül a földből egy kiscipő, majd megannyi csontváz..
Az elmegyógyintézetben az egyik ebédnél Christine mellé ül egy nő, Carol (Amy Ryan), aki elmondja neki, hogy mi is a valóság idebent. A nők többsége, aki bent van nem őrölt, egyszerűen összetűzésbe kerültek a rendőrséggel, és így akarták őket elhallgattatni. Többnyire a 12-es kóddal vitették be őket, ami azt jelenti, hogy esélyük sincs a szabadulásra. Ha kiborulnak az itt tartózkodás miatt, akkor őrültek, ha normálisan viselkednek, akkor depressziósak. Minden viselkedésre ráhúzzák az "indokolt" pszichiátriai kezelést. Christine nem tudja, hogy mit tegyen, csak azt érzi, hogy nem adhatja fel, és amikor a főorvos gyógyszerezni akarja, ellenkezik. Lefogják, és a szájába dugják a nyugtatót, Carol a segítségére siet, de az ápolók őt is lefogják. Carol azért került be az intézetbe, mert prostituáltként kereste a kenyerét, és egy alkalommal az egyik ügyfele agyonverte, akit Carol feljelentett, csakhogy kiderült, hogy az illető rendőr, így bedugták ide Carolt, hogy eltussolják az ügyet. A főorvos provokálja Carolt, aki egy pillanatra ki tud szabadulni az ápolók kezei közül, és egy jól irányzott bal egyenest küld a főorvos arcába. A tette nem maradhat megtorlatlanul, a doktor elrendeli a 18-as szobát, ami az elektrosokkot jelenti Carol számára. Pár nappal később a főorvos behívatja a szobájába Christine-t, és az orra alá nyom egy papírt, amiben az áll, hogy a megtalált kisfiú az ő gyereke, és a rendőrséget nem terhel semmilyen felelősség. Ha ezt a papírt Christine aláírja, akkor szabadon távozhat, de nem teszi, és ezért az orvos a 18-as szobába rendeli. Épp időben érkezik meg Gustav tiszteletes az embereivel, aki időközben kiderítette, hogy Christine-t ide hozták, valamint nyilvánosságra került a farmon történt gyerekgyilkosságok, ahol ott volt Walter is. Christine-t szabadon engedik.
Elkezdődik Christine hadjárata: beperli a rendőrséget nemcsak azért, mert az állítólagos Waltert kényszerítették, hogy mondja azt, ő Christine fia, hanem a jogosulatlan elmegyógyintézetben töltött időért is, a város legjobb ügyvédje felajánlja ingyenes szolgálatait, hogy ő védhesse Christine-t. Első körben sikerül elérniük, hogy a pszichiátrián lévő 12-es kóddal bevitt összes "beteget" engedjék szabadon.
A rendőrségnek sikerül elfognia az időközben Kanadába menekült Gordon Northcott-ot, így elkezdődhet a tárgyalás. A per végén az esküdtszék bűnösnek mondja ki Gordont, akit 2 év magánzárkára, és utána kötél általi halálra ítélnek, valamint a bíróság felfüggeszti Jones kapitányt és a rendőrfőnököt is menesztik posztjáról.
Christine nem adja fel a reményt, hogy anno fiának sikerült elmenekülnie, és folytatja a keresést. Két évvel később, Gordon Northcott akasztásának előestéjén küld egy táviratot Christine részére, amiben azt írja, elmondja neki az igazat a fiáról.

Christine 30 év után az első nő, akinek engedélyezik, hogy meglátogasson egy sorozatgyilkost, amikor azonban odaér, Gordon megijed, és nem hajlandó elmondani az igazat. Christine elkapja, és a falhoz szorítja, úgy ordít vele, hogy mondja el mi történt, de Gordon össze-vissza beszél, amiből nem lehet kideríteni semmit. Az asszonynak az utolsó reménye is elsétál, miközben kivezetik Gordont a szobából..
Öt évvel később jelentkezik egy fiú a rendőrségen, aki elmondja, hogy ő is ott volt a Winewillie farmon, és az egyik éjszaka megpróbáltak elszökni két társával, az egyik Walter volt. Amikor a drótkerítésen próbált átbújni, beakadt a lába, és Walter visszajött érte, kiszabadította őt, és együtt elfutottak a sötétségbe, nyomukban Gordonnal és az unokaöccsével. Akkor látta utoljára Waltert, és nem tudja, hogy végül elfogták-e, vagy sikerült elmenekülnie. A fiú elmeséli, hogy azért sem jelentkezett eddig, mert rettegett, félt, ha hazajön, nyomában lesz a gyilkos, és a családját is féltette.
Christine úgy érzi, reményt kapott arra, hogy fia él, csak visszatartja a félelem a hazajöveteltől...

Az igazság az, hogy a fiú sosem került elő és Christine Collins úgy élte le az életét, hogy sosem találta meg a fiát, ami arra enged következtetni, hogy Gordon Northcott Walter Collinst is megölte.


Gordon Norhcott


Mi a film tanulsága? Azt gondolom, sok minden lehet, a nők jogai, a remény, de legfőképpen az, hogy éljük az életünket, a mindennapjainkat, közben a világban ilyenek történnek, és sokszor úgy vagyunk vele, ez csak filmekben lehetséges, mégis amikor Clint Eastwood meg akarta filmesíteni ezt a forgatókönyvet, tudta, hogy igaz történethez nyúl, az elhíresült Winewillie tyúkketrec gyilkosságokhoz, ami 1928-ban történt Los Angelestől nem messze.
Gordon Northcott bizonyítottan megölt 3 kisfiút, és feltehetőleg még 17-et. Hogyan képes valaki ilyesmire? Néha azt gondolom, hogy mi emberek sokkal rosszabbak és elvetemültebbek vagyunk, mint az állatok...

Millió dolláros bébi

Clint Eastwood az öreg harcos, a melankólikus, zárkózott, mégis hatalmas tehetséggel megáldott színész-rendező. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki ne hallott volna róla, hiszen a 81 éves Eastwood nemcsak színészként bizonyított közel 60 filmben, de rendezőként is közreműködött több, mint 30 alkotásnál.
A Millió dolláros bébi abszolút tükrözi Eastwood mélabús, lassú lefolyású, mégis karakán imázsát. Az egész filmet átlengi a melódramatikus hangulat, a küzdelem, nemcsak a sikerért, hanem önmagunkért.
Nem kell messze mennünk, hogy a környezetünkben találjunk olyan lányt, nőt, anyát, aki legalulról kezdte, és mégis olyan erővel vitte-viszi előre a belső motivációja, hogy képes kitörni a saját korlátai közül, és elérni a célját. Van egy barátnőm, akit tini korom óta ismerek, tudom honnan jött, és tudom, milyen hatalmas utat járt be, ő sokszor mégsem látja, pedig az én szememben ő ugyanolyan hétköznapi hős, mint Hillary Swank Maggie szerepében. Nehéz családi körülmények között nőtt fel, mégis felnőttként megtalálta élete értelmét, a küzdő sportot, ahol nemegyszer felcsillant a szakértők szeme a teljesítménye láttán.
A film megtörtént eseményt dolgoz fel, melyet F.X Toole regénye alapján rendezett Clint Eastwood.

Hillary Swank

Maggie Fitzgerald (Hillary Swank) egy dologban érzi jól magát, ha bokszolhat. 31 évesen már három éve önállóan edzi magát, mikor meglátja Frankie Dunn (Clint Eastwood) edzőt egy meccsen, és onnantól kezdve az a célja, hogy Frankie-vel eddzen, de mivel az öreg edző mogorva és zárkózott természetét egyedül régi barátja Hepaj ( Morgan Freeman) tudja elviselni, kapásból visszautasítja a lányt azzal az indokkal, hogy Maggie már öreg ahhoz, hogy profi bokszoló legyen, és Frankie még soha nem edzett lányt. Maggie a maga egyszerű, de kitartó természetével, nem adja fel a dolgot, és minden nap lejár az edzőterembe, ahol Frankie edzi a fiúkat. Hepaj felfigyel a lányra, meglátja benne a harcost, és mikor Maggie késő este is üti a zsákot, odamegy a lányhoz, és elkezd neki segíteni. Egy idő után Frankie is felfigyel a lányra, és megegyeznek, hogy Frankie fogja ezentúl edzeni, de ahogy Maggie meccsre akar menni, keressen magának egy másik menedzsert. A lány ámulatba ejti Frankit a fejlődésével, de az edző bizalmatlanná válik, mikor Maggie leendő meccsekről kérdezi őt. Megszervez Hepaj segítségével egy "véletlen" találkozást Maggienek egy befutott menedzserrel, de a lány a maga egyenes stílusával azonnal elutasítja a menedzsert, és továbbra is Frankiehez ragaszkodik, aminek eredményeképp Frankie bizalmatlansága is tovaszáll, és elkezd meccseket szervezni a lánynak.

Clint Eastwood & Hillary Swank

Maggie sorozatban már az első menetben kiüti ellenfeleit, ami egyre sikeresebbé és híresebbé teszi. Frankie csináltat egy szép selyem köntöst Maggienek az egyik meccsére, melynek hátára az van belevarrva, hogy "Mo Cuishle". A lány nem érti mit jelent, mert keltául van, de Frankie nem hajlandó elmondani a jelentését. A meccs végére az egész stadion azt kántálja elismerése jeléül, hogy Mo Cuishle.
Egy alkalommal a lány elutazik a családjához Frankievel, és ajándékként vesz egy házat az anyjának és a nemrég szült húgának, akik annyira szegények, hogy egy lepukkant lakókocsiban segélyekből élnek. Az úton Maggie elmeséli, hogy az apjának régen volt egy kutyája, akinek csak 3 lába volt, de az apja nagyon szerette. Egy nap elindult az apja a kutyával és egy ásóval, és este a kutya nélkül tért haza. Maggie akkor értette meg, hogy az apja annyira szerette azt a kutyát, hogy képes volt véget vetni a beteg kutya szenvedéseinek.
Mikor megérkeznek a lány családjához, az anyja kigúnyolja Maggiet, amiért lány létére bokszol, és ezért kinevetik a helyiek, és felháborodva ront a lányára, amikor az átadja neki a ház kulcsait, mert így biztos benne, hogy nem fog segélyt kapni. Maggie megígéri, hogy küld nekik sok pénzt, hiszen már szerzett magának akkora hírnevet, hogy jól keres a bokszolással. Elérkezik a várva várt címmérkőzés, melynek a győztese 1 millió dollárt vihet haza. A meccset egy olyan nő ellen kell Maggienek lejátszania , aki nem szégyell inkorrektül bokszolni. Maggienek nem is sikerül kiütnie az első menetben, ahogy eddig, és nem találja a fogást ellenfelén, aki már többször szabályt szegett a meccs alatt. Frankie, aki a sportszerű játék híve, kivételesen azt tanácsolja a lánynak, hogy olyan helyen üsse, ahol nem szabad, mert máskülönben nem tudja legyőzni ellenfelét. Megigéri a lánynak, ha megnyeri a meccset, elmondja neki, mit jelent a Mo Cuishle. Maggie pontosan végrehajtva az edző tanácsát, addig üti riválisa ülőgumóit, míg az össze nem csuklik.

Vége a menetnek, és Maggie boldogan fordít hátat az ellenfelének, a segítők pedig egyből kirakják a kisszékeket, ahol felkészítik a sportolókat a következő menetre, és ekkor a semmiből egyszer csak ott terem a rivális, és egy akkorát behúz Maggienek, hogy ő azonnal eldől, mint egy kártyavár, nyakával nekizuhanva a sámlinak. A nyakcsigolyája abban a pillanatban eltörik, és a gerincvelője úgy szétroncsolódik, hogy attól a pillanatól örök mozdulatlanságra ítéltetett.

Frankienek innentől az az életcélja, hogy keressen egy olyan orvost, aki adhat valami reményt a gyógyulásra, de egyet sem talál. Maggie már két hónapja fekszik a kórházban, mire meglátogatja a családja 1 hetes városnézés után, amit a lány pénzéből finanszíroztak. Az anyja egy ügyvéddel jön, azzal a céllal, hogy a nevére írassa Maggie összes vagyonát. Mivel a lánynak egyedül az arcizmai mozognak, ezért az anyja a szájába dugja tollat, hogy írja alá a papírt, de Maggie, mint minden meccsén, itt is az első menetben kiüti "ellenfelét" és elküldi az anyját melegebb éghajlatra, és megfenyegeti, hogyha még egyszer idejönnek, akkor eladja a házat is fejük fölül.
A napok-hetek telnek de Frankie nem mozdul a lány mellöl, próbál értelmet találni a lány életében, és visz neki egy felsőoktatási könyvet, de a lányt nem érdekli semmi, ő bokszolásra született, és anélkül nem ér semmit az élete. Egy alkalommal megkérdezi Frankiet, hogy emlékszik-e, mit mesélt neki az apjáról, meg a kutyájáról, mert ő most pont ezt kéri Frankietől, hogy vessen véget a szenvedéseinek. Úgy érzi, mindent megkapott, amit el szeretett volna érni, sikerült a 30-on túl profi bokszolóvá válnia, és a közönség annyira megszerette, hogy a nevét kántálták, de Frankie elutasítja a lány kérését, azzal, hogy ő képtelen megtenni ezt. Aznap éjszaka telefonon értesítik Frankiet a kórházból, hogy Maggie elharapta nyelvét - az egyetlen lehetőségével akart öngyilkos lenni - és perceken múlott, hogy nem vérzett el. Másnap Maggie újra megpróbálja az öngyilkosságot, de kitámasztják a száját, hogy ne tudja elharapni a nyelvét. Frankie őrlődik magában, és végül úgy dönt, hogy nem hagyja tovább szenvedni a lányt. Egyik éjjel bemegy hozzá, elmondja neki, hogy be fog adni neki egy altatót, majd utána kellő adag morfiumot, amitől nem ébred fel többet. Búcsúzásképp Maggie fülébe súgja, hogy a Mo Cuishle annyit jelent: kedvesem, vérem, majd beadja az injekciókat...
Írhatnék a végére egy konklúziót, de úgy érzem, ez a film önmagáért beszél. Akinek tetszik, az egyetért minden egyes momentumával. Búcsúzom inkább a filmben elhangzott Hepaj szavaival:
"Az edzők, a menedzserek és a bunyósok hívnak. Ismernek abból az időből, amikor még bunyósokat edzettem. De megöregedtem, a nyakam meg a hátam pedig tönkrement a sok ütéstől, amit a manccsal fogadtam. A boksz a féllépések és a félcentik játéka, ahol az öregnek ugyanúgy megvan a helye, mint a fiatalnak. Nélkülünk nem volnának bunyók. A szurkolók azt hiszik, a boksz arról szól, milyen kemény valaki. Akik belülről ismerik, akiket magával ragadott, tudják, hogy a bunyó a tiszteletről szól."

A 75-ös születésű Juli Crockett (a filmben Maggie Fitzgerald) amatőr bokszolónő a mai napig él, a bokszolásból visszavonult.