Human Traffic

Human Traffic

Elkapott-e valaha téged is a 20-as éveidben az az életérzés, amikor a mindennapokat kőkemény drámának, a hétvégéket pedig az élet értelmének érezted? Amikor csak az számított, hogy hova mész bulizni a barátaiddal és persze, hogy mit vegyél fel..Amikor beléptél a diszkóba, meghallottad a kedvenc számodat,körbenézel a teremben és úgy érzed ez az életed sava-borsa, ezért érdemes kitartanod a hétköznapok szürkeségében. Mindezt valaki drogokkal, valaki alkohollal, valaki minden kábítószer nélkül élte át, de ott volt, jelen volt, és olyan benyomások érték, amit semmilyen társadalmi közeg nem adhat, csakis a buli - legyen az házi, vagy diszkó, vagy koncert, de a zene nem hiányozhatott. A Human Traffic egyik fő irányvonala a kábítószer a fiatalok körében és a "kémiai nemzedék" bemutatása, de engem igazából az az életérzés fogott meg, ami a főszereplők mindennapjaiban kézzel fogható. A függetlenség, a lázadás, a polgárpukkasztás, a szerelem, a barátok és a bulik. A Human Traffic 5 olyan fiatalról szól, akiknek külön-külön megvannak a problémáik, de amikor hétvégente találkoznak és belevetik magukat az éjszakai életbe és megpróbálnak minden gondot elfelejteni. Én is így éltem túl a 20-as éveimet, úgyhogy ajánlom minden olyan embernek, aki hasonlóképp elvesztette az eszét, csak azért, mert fiatal volt és tele világmegváltó érzésekkel.

Jip (John Simm)

Jip-nek szexuális frusztrációja van. Mikor összejön egy lánnyal és akcióra kerülne a sor, mindig csődöt mond. A szülei elváltak és amikor Jip 14 éves volt, az apja börtönbe került, így kénytelen volt az anyjához költözni, aki a testével kereste a napi betevőt. Mikor Jip nap, mint nap látta az anyjához érkező kuncsaftokat, nem bírta tovább és elköltözött.

Koop (Shaun Parkes)

Koop,
Jip legjobb barátja egy lemezboltban dolgozik, élvezi a mindennapokat, de barátnőjére, Ninára rettenetesen féltékeny. Koop apja egy pszichiátrián, álomvilágban él, mivel nem tudta feldolgozni, amikor Koop anyja elhagyta.

Nina (Nicola Reynolds)

Nina
egy McDonaldsban dolgozik, mert nem vették fel a főiskolára. Szabad szájú, laza, és belevaló. Így nem várat magára sokat, hogy Nina felmond a munkahelyén, mert a főnöke egyfolytában rá van kattanva és szexuálisan zaklatja őt.

Lulu (Lorraine Pilkington)

Lulu,
Nina legjobb barátnője az elmúlt hónapokban túl van 3 rossz kapcsolaton, és minden egyes alkalommal belefut olyan pasiba, aki megcsalja és átveri.

Moff (Danny Dyer)

Moff
él egyedül teljes családban, de mégis ő lázad a világ ellen a legjobban, mert nem bírja elviselni a családi fészek képmutatását. Apja jó nevű, magas rangú rendőrtiszt, anyja egy csendes, illedelmes háziasszony. Moff teljesen idegennek érzi magát otthon, és a munkanélküli dílerkedést választja "munkájául".



A csapat, hétvége közeledtével forró dróton tartja kapcsolatot, és elindul a megszervezése a legfelkapottabb klubba szóló jegyek beszerzésének. Péntek este kiderül, Lulunak nincs jegye és nem mellesleg le van törve, mert ismét kidobott egy léhűtő pasit, aki megcsalta. Jip azonnal intézkedik és telefonál, de nem sikerül jegyet szereznie, amit persze nem mond el Lulunak, nehogy a lány visszamondja a hétvégi nagy őrületet. Leszáll az éj, és a fiatalok összegyűlnek egy pubban, hogy megalapozzák az este hangulatát. Jip ott ül a hatalmas asztaltársaság közepén, mégsem tudja kikapcsolni az agyát, és ellazulni. Van, amikor olyan éles váltással lesz vége a munkának, és vetheted bele magad a hétvégébe, hogy innod kell egy párat, mire az érzékszerveid veszik a lapot, és kezdesz ellazulni.

Az öt fős csapat átmegy a legmenőbb klubhoz Cardiffban. Fiatalok százai állnak sorban a bejáratnál, mikor Jip elmondja, hogy Lulunak nincs jegye, de ne féljen, mert ő elintézi. Újságirónak kiadva magát bemegy a klub tulajdonoshoz, aki egy hatalmas kinézetű, hírhedt gengszter a környéken. Jip előadja, hogy jövő pénteken szeretnének riportot késziteni a klubról, melyet beválasztottak Cardiff legfelkapottabb helyének. A tulaj beveszi a mesét, Jip megússza a dolgot, és bent találkozik a többiekkel. Kezdetét veszi a bulizás, mindenki iszik, drogozik, tombol a kedvenc számaira. A tánctéren villódznak a fények, ütemre világit a stroboszkóp. Nina és Lulu éppen a tömegen vág át , amikor egy riporternő az orruk alá dugja a mikrofont, és interjút szeretne készíteni velük. A lányok azonnal előveszik "legjobb" formájukat, és meghökkentésképp a legártatlanabb ábrázattal elmondják, hogy milyen drogokat szoktak használni és hogy igazából a Trainspotting című film "ihlette" meg őket. A végén mindketten puszit küldenek az anyukájuknak, aztán lelépnek. A riporternő megkövülten áll és nem veszi észre, hogy a lányok totál hülyét csináltak belőle. Ahogy telik az este, Jip és Lulu egyre többet beszélget, és Jip elmeséli a lánynak, hogy milyen problémája van a csajokkal. Lulu lazán kezeli a dolgot és próbál mindenféle tanácsot adni Jipnek. Egy idő után a csapat átmegy egy házibuliba, ahol kezd leereszteni a hangulat, csak Jip és Lulu kerül egyre közelebb egymáshoz. Moff-on eluralkodik a buli utáni depresszió; vége a nagy partinak az agyeldobásnak, jön a magányos vasárnap érzése..

Lulu és Jip a kanapén ülve beszélgetnek, a lány alig várja, hogy a fiú megcsókolja, és minden jelet lead neki, hogy megtegye, Jip pedig nem is hiszi el, hogy a lánynak ő tényleg tetszhet, ezért bizonytalankodik, nem meri megtenni az első lépést. Aztán megtörik a jég, és megcsókolják egymást. Nem telik el sok idő, és már szeretkeznek, Jipnek persze előjön a frusztrációja, de Lulu olyan gyengéd és érzékeny vele, hogy Jipnek sikerül leküzdenie  a szorongását.

A csapat másnap délután találkozik egy pubban, ahol Moff előadja "szokásos" vasárnapi melodrámáját, és megígéri, hogy többet nem fog drogozni, és ennek örömére rendel magának egy vodka-kólát. Aztán este szétszéled a banda és Lulu meg Jip együtt sétálnak hazafelé boldogan és szerelmesen...

A filmben számos olyan jelenet van, amit úgy éreztem nem lehet leírni, egyszerűen érezni kell. Ezt a mozit csak az értheti igazán, akinek voltak bulizós évei, mert akinek ez kimaradt, az elrettenve és értetlenül fog a sztori előtt állni, hogy mi is ebben az őrületben a jó? Az én életemből kimaradt a drog, aminek örülök, de tény, hogy én sem tudtam volna elképzeli egy fergeteges szombat estét barátok és alkohol nélkül. Számtalan olyan emlékem van ezekről a bulikról, amiknek örülök, hogy megtörtént, és velem történt. Van olyan barátnőm, akinek kevés jutott ezekből az évekből, és látom rajta, hogy sajnálja és érzi, hogy valami fontos dolog maradt ki az életéből. Utólag nosztalgiával gondolok vissza ezekre a hétvégékre, hiszen akkor megtehettem azt, hogy minden szombaton kitomboltam magam, de az ember, ahogy öregszik, nemcsak hogy nem bírja már a reggel 6-ig tartó partikat, de felváltotta a helyét a tízen-huszon éves generáció. De nem panaszkodom, azért még sikerül egyszer-kétszer eljutnom 1-1 jó buliba, most is éppen vágom a centit, hogy eljöjjön a december 10-e..

A felolvasó

Kedves olvasóim! Elnézést, hogy ilyen sok idő után írok, de elhagyott az ihletem. Égre-földre kerestem, megnéztem számtalan filmet, de csak nem jött a katarzis, ami beindítaná a gondolataimat. A felolvasó már két hónapja porosodott a polcomon, és csak annyit tudtam róla, hogy a történetnek köze van a második világháborúhoz. Nehezen vitt rá a lélek, hogy megnézzem, mert már számos filmet láttam ezzel kapcsolatban, és úgy gondoltam, nem tud újat mutatni, de tudott..

Kate Winslet & David Kross

A film elkészítése nagy bátorságra vall. Az első benyomásom az volt, hogy ha ezt a mozit 20-30 évvel ezelőtt vetítik le, biztosan betiltották volna, hiszen egy olyan nőnek mutatták meg az emberi oldalát, aki részt vett a második világháborúban meghalt zsidók megölésében. Ez mindenképpen egy olyan dilemmát hoz létre a nézőben, amire talán még sosem gondolt. Egy SS-be belépett fiatal nő, aki fel sem fogja, hogy milyen mészárlásban vett részt, lehet szerelmes és esendő. Az emberi előítélet hatalmas dolgokra képes, és e film után komolyan elgondolkozunk azon, hogy megilleti-e őt minden jog és embernek lehet-e tekinteni egy olyan nőt, aki szemrebbenés nélkül végignézte és jogosnak vélte, hogy a lángoktól ölelt, emberekkel teli templomajtót nem nyitja ki, mert akkor a foglyok elszöktek volna, és zűrzavar támad. A Holokausztról ilyen megvilágításban még nem készült eddig film, de valószínű, hogy az emberiség most érett meg arra, közel 70 évvel a rettenetes második világháború után, hogy az ellenségben is meglássa az embert.

1958-at írunk, a 15 éves Michael Berg (David Kross) az iskolából tart hazafelé, mikor rosszul lesz, és leül egy kapualjban. Hanna (Kate Winslet) épp akkor ér haza, és segít a fiúnak, hogy jobban legyen, majd hazakíséri. Michael több hét lábadozás után felmegy Hannához, hogy megköszönje a segítséget, de mikor a nő elvonul, hogy átöltözzön, a fiú meglesi. Mikor lebukik, elrohan, de a látvány beleivódik az összes gondolatába, és újra elmegy a nőhöz. Hanna jóval idősebb Michael-nál, de ez nem szab gátat a kettőjük közt kialakuló szexuális viszonynak. Michael felfedezi a női test szépségét, és életében először szerelmes lesz. Hanna minden egyes alkalommal, mikor találkoznak, megkéri a fiút, hogy olvasson fel neki, aki számtalan kötelező irodalommal kápráztatja el a nőt, köztük A kutyás hölggyel is , mely későbbiekben meghatározó jelképe lesz kapcsolatuknak. Mikor egy alkalommal Michael ismét felmegy Hannahoz, a nő beleköt, és furán viselkedik, Michael - szerelmes kamasz lévén- nem tudja ezt mire vélni, kiengeszteli szerelmét, és szeretkeznek. Aztán Michael elmegy, hogy az osztálytársaival megünnepelje a szülinapját, de rossz előérzete támad, és visszarohan Hanna lakására, ami üresen tátong, sehol egy ruha-cipő, vagy személyes holmi. Michael összetörik és zárkózottan próbálja feldolgozni első szerelmi csalódását. 

Felveszik a jogi karra, ahol az első gyakorlati előadásukon részt kell venniük egy tárgyaláson. Michael nem hisz a szemének, elfehéredik, mikor a vádlottak padján meglátja szerelmét, akit azzal vádolnak, hogy belépett az SS-be, és aktívan részt vett a Holokausztban, mint őr. Michael a tanúvallomásokat hallgatva teljesen összezavarodik, nem tudja összeegyeztetni a szeretett nőt a gyilkossal. Eszébe jutnak az együtt töltött idők, mikor Hannával volt, és érezte, hogy a nő, akármilyen merev és távolságtartó volt vele, attól még szerette és a fiú karjai közt gyámoltalanná és érzékennyé vált. Michael elutazik Auschwitz-ba, hogy megpróbálja megérteni, hogyan volt képes a szerelme elkövetni, az egész világon elítélt szörnyűségeket. A tárgyaláson Hanna magára vállalja a jelentések megírását, ami terhelő bizonyíték ránézve, de Michaelban összeáll a kép, és rájön, hogy Hanna analfabéta, sem írni  sem olvasni nem tud, mégsem deríthetnek erre fényt, mert akkor kiderülne korábbi viszonyuk és Hanna annyira szégyenli írástudatlanságát, hogy inkább hazudik, mintsem lerántsa a leplet gyengeségéről.

Mikor elérkezik az ítélethirdetés, a tárgyalóteremben mindenki elégedett, csak két ember szíve törik össze, mikor Hannát életfogytiglanira ítélik. Ahogy kimondja a bíró az ítéletet, Hanna felpillant az erkélyen ülő, megrendült fiúra, akinek potyognak a könnyei. Pár nap múlva Michael elindul meglátogatni Hannát, de képtelen átlépni az épület ajtaját, és visszafordul. Amit még egy felnőtt ember sem tud könnyen megemészteni, azt a  fiú képtelen feldolgozni és ez az abszurd helyzet rányomja a bélyeget egész életére.

A felnőtt Michael (Ralph Fiennes) megtört, zárkózott, elvált apa, aki magányosan éli mindennapjai. 

Ralph Fiennes

Egy nap, mikor a könyveit pakolgatja, képtelen Hanna emlékétől szabadulni és úgy dönt magnóra véve, felolvas egykori szerelmének ismét és egy lejátszóval elküldi a "hangoskönyveket" a börtönbe. A kazetták folyamatosan érkeznek Hannának, aki boldogan hallgatja a fiú-férfi hangját és a történeteket újra. 

Jó pár évvel később Hanna minden bátorságát összeszedve bemerészkedik a börtön könyvtárába, és rettegve, de izgalommal telve kikölcsönzi A kutyás hölgyet. Leül az asztalhoz, kinyitja a könyvet és elindítja a magnót. Megszámolja az első mondatban szereplő szavakat és így írva is meglátja az addig csak hallgatott szavakat. Lassan megtanul írni és küld egy rövid levelet Michaelnak, melyben megkéri a "fiúcskát" hogy legközelebb romantikus könyveket olvasson fel neki. Az addig plátóinak hitt kapcsolat Michael számára kézzelfoghatóvá válik Hanna levele által. Michaelt 35 év után felhívjak a börtönből, hogy Hannát szabadlábra helyezik, és mivel ő az egyetlen kapocs a külvilággal, segítenie kell, hogy Hanna be tudjon illeszkedni a társadalomba újra.

Ahogy közel 40 év után ismét találkoznak, szemükben ugyanaz a szerelem és kötődés tükröződik, mely sosem bontakozhatott ki igazán. Michael megkérdezi tőle, tisztában van-e azzal, mit követett el? A némaság kézzel fogható..
Megbeszélik, hogy jövő héten eljön érte Michael, de egy hét múlva, mikor beérkezik a börtönbe, a börtöntiszt közli vele, hogy Hanna öngyilkos lett és Michaelra bízta a félretett vagyonát, melyet az egyik áldozat lányának szánt. 
Michael sosem tudott szabadulni Hanna keresztjétől, hiszen egy olyan nőt szeretett egész életében, aki több száz ember haláláért volt felelős. Márpedig tudjuk jól, a szerelem nem válogat, nem mi magunk választjuk ki, hogy kibe leszünk szerelmesek, nem mellesleg az első szerelem mindenki életében komoly tényező. Tegyük a szívünket a kezünkre, ha csak nem valami tragédiával végződött, az első szerelmünk mindig is a lelkünkben lesz.
És hogy mi a konklúzió e film láttán? Körülbelül én is annyira vagyok megzavarodva, mint a fiatal Michael, aki nem tudja hova tenni ezt az egészet, hiszen az egyik oldalon ott van az a sok szörnyűség, amit emberek százai-ezrei elkövettek a második világháborúban, de a másik oldalon ott van ember - akit ugyanúgy anya szült, aki szerelemes tud lenni, sírni és kacagni. Természetesen én is úgy vélem, hogyha valaki bűnt követ el, akkor azért bűnhődjék meg, de szánalom új érzésként keritett hatalmába.
Mi emberek mindig ott rontjuk el az előítéleteinkkel a dolgot, hogy nem nézünk a dolgok mögé, nem próbáljuk meg megérteni ki mit miért csinál? És ha valaki rám szeretné vetni a követ, hogy a "tettesekkel szimpatizálok", bátran tegye, mert én itt most csakis az embert nézem, aki bűnös, és bűnhődött érte, de a másik fele szerelmes volt. Az ilyen tetteket sosem fogom megérteni, de Hanna Smitz lelkébe belepillanthattam egy kicsit, aki szeretett egy fiúcskát, szembe mert nézni saját félelmével és 50 évesen megtanult irni-olvasni, és élete utolsó hetében talán felfogta, hogy anno rosszul döntött és a halált választotta az élet helyett..

Elcserélt életek

Angelina Jolie

A történet nem 2008. május 20-án kezdődött az Elcserélt életek című film premierjén Cannesban, hanem 1928-ban, amikor is fényderült a Winewillie tyúkketrec gyilkosságokra. Na de menjünk csak sorjában. Angelina Jolie nem tartozik a kedvenc színésznőim táborába, ebben a filmben mégis remekelt, végre lehullott a tökéletes álca róla, és megláthattuk emberi mivoltában. A film ragaszkodva a valósághoz, igaz történetet dolgoz fel és lassan bontakozik ki, amit már megszokhattunk, ha a jó öreg Clint Eastwood ül a rendezői székbe. 1928-at írunk, a helyszín Los Angeles 23. sugárút, ahol Christine Collins (Angelina Jolie) él kisfiával, Walterral. A férje, Walter születése után elhagyta őket. Christine egy telefontársaságnál dolgozik, és egy nap, mikor munka után siet haza, Walternek hűlt helyét találja. A rendőrség jól bevett szokásaihoz híven, amíg nem telik el 24 óra, addig nem kezdenek nyomozni, hiszen a gyerekek 99 %-a reggelre hazatér. Mivel Walter másnap reggel sincs meg, a rendőrség megkezdi a nyomozást, és 5 hónappal a kisfiú eltűnését követően értesítik Christine-t, hogy megtalálták a fiát. Mikor a pályaudvaron megáll a vonat, amin Walter utazott, Christine rohanna a peronra, hogy minél előbb magához szorítsa gyermekét, de a állomáson ott a sajtó és a rendőrség is, akikre az utóbbi időben sok rossz fény vetült, ezért szeretnének csillogni egy kicsit a sikeres nyomozás fényében. A vonatról azonban egy idegen kisfiú száll le, és Christine közli Jones kapitánnyal (Jeffrey Donovan), hogy ez nem az ő gyereke. Azonban a rendőr, mivel hatalmas nyomás alatt van, és tisztában van vele, hogy a rendőrségnek még rosszabb híre lenne a sikertelen ügyből kifolyólag, ezért ráveszi Christine-t, hogy vigye haza pár "próba" hétre a fiút, hiszen úgy is össze van zavarodva.
Az anya beleegyezik, de kis idő elteltével fogorvosi bizonyítékot szerez, hogy ez a fiú, nem Walter Collins, és nem utolsó sorban leméri a kisfiút, aki 7 centiméterrel kisebb a fiánál. Felkeresi Jones kapitányt, aki végig sem akarja hallgatni, és védekezésként azzal támadja Christine-t, hogy ki akar bújni az anyai felelősség alól. Christine-t felkeresi Gustav tiszteletes (John Malkovich), aki abban az időben híres volt arról, hogy védje a korrupció áldozatait, és elmondja az anyának, hogyha szembe szegül a rendőrséggel, és nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat, akkor azok keményen fel fognak lépni ellene, és mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák. Christine, nem lévén más kiút, összehívja a sajtót, és elmondja nekik az igazat. Ezután Jones kapitány titokban elviteti őt az embereivel a helyi pszichiátriára, és bezáratja Christine-t a 12-es kóddal, azzal az indokkal, hogy őrült.
Mialatt Christine az elmegyógyintézetben tölti mindennapjait, az egyik rendőrt, Lester nyomozót kirendelik egy farmra, ahol egy fiatalkorút kell visszatoloncolnia Kanadába illegális tartózkodás miatt. A fiú nem bírja tovább magában tartani a lelki terhet, és elmondja a nyomozónak, hogy a nagybátyja tartotta fogva, és kényszerítette, hogy gyerekeket csaljanak a farmra, ahol baltával megölték őket. 

A jelenet sokkoló, mert Lester a fiú kezébe nyomja a nemrégiben eltűnt gyerekek fotóit, és a fiú sorban teszi le az asztalra azoknak a képeit, akiket elfogtak és a farmra vittek, köztük van Walter Collins is. Elmondása alapján körülbelül 20 fiút kaptak el, de volt olyan kisfiú, akinek sikerült elszöknie. A gyilkosságokat Gordon kezdte, éjszaka bement a tyúkólba, ahol a gyerekeket fogva tartotta, elkapott egyet a visító gyerekek közül és kivitte, majd egy hatalmas baltával agyonütötte, végül arra kényszerítette az unokaöccsét, hogy fejezze be, amit ő elkezdett, különben őt is megöli. A fiú zokogva mondja el a nyomozónak, hogy megtette, gyerekeket ölt.. Lester azonnal értesíti Jones kapitányt, aki a hír hallatán szeretné eltussolni az ügyet, hiszen akkor kiderülne, hogy tényleg rossz gyereket hoztak haza Christine-nek, de a nyomozó inkább fogja két társát, és a fiút, és elmegy velük a farmra, hogy utánajárjon, tényleg igazat mond-e a gyerek. A tanyán a fiú a megadott helyszínen elkezd ásni, és nem sokkal később előkerül a földből egy kiscipő, majd megannyi csontváz..
Az elmegyógyintézetben az egyik ebédnél Christine mellé ül egy nő, Carol (Amy Ryan), aki elmondja neki, hogy mi is a valóság idebent. A nők többsége, aki bent van nem őrölt, egyszerűen összetűzésbe kerültek a rendőrséggel, és így akarták őket elhallgattatni. Többnyire a 12-es kóddal vitették be őket, ami azt jelenti, hogy esélyük sincs a szabadulásra. Ha kiborulnak az itt tartózkodás miatt, akkor őrültek, ha normálisan viselkednek, akkor depressziósak. Minden viselkedésre ráhúzzák az "indokolt" pszichiátriai kezelést. Christine nem tudja, hogy mit tegyen, csak azt érzi, hogy nem adhatja fel, és amikor a főorvos gyógyszerezni akarja, ellenkezik. Lefogják, és a szájába dugják a nyugtatót, Carol a segítségére siet, de az ápolók őt is lefogják. Carol azért került be az intézetbe, mert prostituáltként kereste a kenyerét, és egy alkalommal az egyik ügyfele agyonverte, akit Carol feljelentett, csakhogy kiderült, hogy az illető rendőr, így bedugták ide Carolt, hogy eltussolják az ügyet. A főorvos provokálja Carolt, aki egy pillanatra ki tud szabadulni az ápolók kezei közül, és egy jól irányzott bal egyenest küld a főorvos arcába. A tette nem maradhat megtorlatlanul, a doktor elrendeli a 18-as szobát, ami az elektrosokkot jelenti Carol számára. Pár nappal később a főorvos behívatja a szobájába Christine-t, és az orra alá nyom egy papírt, amiben az áll, hogy a megtalált kisfiú az ő gyereke, és a rendőrséget nem terhel semmilyen felelősség. Ha ezt a papírt Christine aláírja, akkor szabadon távozhat, de nem teszi, és ezért az orvos a 18-as szobába rendeli. Épp időben érkezik meg Gustav tiszteletes az embereivel, aki időközben kiderítette, hogy Christine-t ide hozták, valamint nyilvánosságra került a farmon történt gyerekgyilkosságok, ahol ott volt Walter is. Christine-t szabadon engedik.
Elkezdődik Christine hadjárata: beperli a rendőrséget nemcsak azért, mert az állítólagos Waltert kényszerítették, hogy mondja azt, ő Christine fia, hanem a jogosulatlan elmegyógyintézetben töltött időért is, a város legjobb ügyvédje felajánlja ingyenes szolgálatait, hogy ő védhesse Christine-t. Első körben sikerül elérniük, hogy a pszichiátrián lévő 12-es kóddal bevitt összes "beteget" engedjék szabadon.
A rendőrségnek sikerül elfognia az időközben Kanadába menekült Gordon Northcott-ot, így elkezdődhet a tárgyalás. A per végén az esküdtszék bűnösnek mondja ki Gordont, akit 2 év magánzárkára, és utána kötél általi halálra ítélnek, valamint a bíróság felfüggeszti Jones kapitányt és a rendőrfőnököt is menesztik posztjáról.
Christine nem adja fel a reményt, hogy anno fiának sikerült elmenekülnie, és folytatja a keresést. Két évvel később, Gordon Northcott akasztásának előestéjén küld egy táviratot Christine részére, amiben azt írja, elmondja neki az igazat a fiáról.

Christine 30 év után az első nő, akinek engedélyezik, hogy meglátogasson egy sorozatgyilkost, amikor azonban odaér, Gordon megijed, és nem hajlandó elmondani az igazat. Christine elkapja, és a falhoz szorítja, úgy ordít vele, hogy mondja el mi történt, de Gordon össze-vissza beszél, amiből nem lehet kideríteni semmit. Az asszonynak az utolsó reménye is elsétál, miközben kivezetik Gordont a szobából..
Öt évvel később jelentkezik egy fiú a rendőrségen, aki elmondja, hogy ő is ott volt a Winewillie farmon, és az egyik éjszaka megpróbáltak elszökni két társával, az egyik Walter volt. Amikor a drótkerítésen próbált átbújni, beakadt a lába, és Walter visszajött érte, kiszabadította őt, és együtt elfutottak a sötétségbe, nyomukban Gordonnal és az unokaöccsével. Akkor látta utoljára Waltert, és nem tudja, hogy végül elfogták-e, vagy sikerült elmenekülnie. A fiú elmeséli, hogy azért sem jelentkezett eddig, mert rettegett, félt, ha hazajön, nyomában lesz a gyilkos, és a családját is féltette.
Christine úgy érzi, reményt kapott arra, hogy fia él, csak visszatartja a félelem a hazajöveteltől...

Az igazság az, hogy a fiú sosem került elő és Christine Collins úgy élte le az életét, hogy sosem találta meg a fiát, ami arra enged következtetni, hogy Gordon Northcott Walter Collinst is megölte.


Gordon Norhcott


Mi a film tanulsága? Azt gondolom, sok minden lehet, a nők jogai, a remény, de legfőképpen az, hogy éljük az életünket, a mindennapjainkat, közben a világban ilyenek történnek, és sokszor úgy vagyunk vele, ez csak filmekben lehetséges, mégis amikor Clint Eastwood meg akarta filmesíteni ezt a forgatókönyvet, tudta, hogy igaz történethez nyúl, az elhíresült Winewillie tyúkketrec gyilkosságokhoz, ami 1928-ban történt Los Angelestől nem messze.
Gordon Northcott bizonyítottan megölt 3 kisfiút, és feltehetőleg még 17-et. Hogyan képes valaki ilyesmire? Néha azt gondolom, hogy mi emberek sokkal rosszabbak és elvetemültebbek vagyunk, mint az állatok...

Millió dolláros bébi

Clint Eastwood az öreg harcos, a melankólikus, zárkózott, mégis hatalmas tehetséggel megáldott színész-rendező. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki ne hallott volna róla, hiszen a 81 éves Eastwood nemcsak színészként bizonyított közel 60 filmben, de rendezőként is közreműködött több, mint 30 alkotásnál.
A Millió dolláros bébi abszolút tükrözi Eastwood mélabús, lassú lefolyású, mégis karakán imázsát. Az egész filmet átlengi a melódramatikus hangulat, a küzdelem, nemcsak a sikerért, hanem önmagunkért.
Nem kell messze mennünk, hogy a környezetünkben találjunk olyan lányt, nőt, anyát, aki legalulról kezdte, és mégis olyan erővel vitte-viszi előre a belső motivációja, hogy képes kitörni a saját korlátai közül, és elérni a célját. Van egy barátnőm, akit tini korom óta ismerek, tudom honnan jött, és tudom, milyen hatalmas utat járt be, ő sokszor mégsem látja, pedig az én szememben ő ugyanolyan hétköznapi hős, mint Hillary Swank Maggie szerepében. Nehéz családi körülmények között nőtt fel, mégis felnőttként megtalálta élete értelmét, a küzdő sportot, ahol nemegyszer felcsillant a szakértők szeme a teljesítménye láttán.
A film megtörtént eseményt dolgoz fel, melyet F.X Toole regénye alapján rendezett Clint Eastwood.

Hillary Swank

Maggie Fitzgerald (Hillary Swank) egy dologban érzi jól magát, ha bokszolhat. 31 évesen már három éve önállóan edzi magát, mikor meglátja Frankie Dunn (Clint Eastwood) edzőt egy meccsen, és onnantól kezdve az a célja, hogy Frankie-vel eddzen, de mivel az öreg edző mogorva és zárkózott természetét egyedül régi barátja Hepaj ( Morgan Freeman) tudja elviselni, kapásból visszautasítja a lányt azzal az indokkal, hogy Maggie már öreg ahhoz, hogy profi bokszoló legyen, és Frankie még soha nem edzett lányt. Maggie a maga egyszerű, de kitartó természetével, nem adja fel a dolgot, és minden nap lejár az edzőterembe, ahol Frankie edzi a fiúkat. Hepaj felfigyel a lányra, meglátja benne a harcost, és mikor Maggie késő este is üti a zsákot, odamegy a lányhoz, és elkezd neki segíteni. Egy idő után Frankie is felfigyel a lányra, és megegyeznek, hogy Frankie fogja ezentúl edzeni, de ahogy Maggie meccsre akar menni, keressen magának egy másik menedzsert. A lány ámulatba ejti Frankit a fejlődésével, de az edző bizalmatlanná válik, mikor Maggie leendő meccsekről kérdezi őt. Megszervez Hepaj segítségével egy "véletlen" találkozást Maggienek egy befutott menedzserrel, de a lány a maga egyenes stílusával azonnal elutasítja a menedzsert, és továbbra is Frankiehez ragaszkodik, aminek eredményeképp Frankie bizalmatlansága is tovaszáll, és elkezd meccseket szervezni a lánynak.

Clint Eastwood & Hillary Swank

Maggie sorozatban már az első menetben kiüti ellenfeleit, ami egyre sikeresebbé és híresebbé teszi. Frankie csináltat egy szép selyem köntöst Maggienek az egyik meccsére, melynek hátára az van belevarrva, hogy "Mo Cuishle". A lány nem érti mit jelent, mert keltául van, de Frankie nem hajlandó elmondani a jelentését. A meccs végére az egész stadion azt kántálja elismerése jeléül, hogy Mo Cuishle.
Egy alkalommal a lány elutazik a családjához Frankievel, és ajándékként vesz egy házat az anyjának és a nemrég szült húgának, akik annyira szegények, hogy egy lepukkant lakókocsiban segélyekből élnek. Az úton Maggie elmeséli, hogy az apjának régen volt egy kutyája, akinek csak 3 lába volt, de az apja nagyon szerette. Egy nap elindult az apja a kutyával és egy ásóval, és este a kutya nélkül tért haza. Maggie akkor értette meg, hogy az apja annyira szerette azt a kutyát, hogy képes volt véget vetni a beteg kutya szenvedéseinek.
Mikor megérkeznek a lány családjához, az anyja kigúnyolja Maggiet, amiért lány létére bokszol, és ezért kinevetik a helyiek, és felháborodva ront a lányára, amikor az átadja neki a ház kulcsait, mert így biztos benne, hogy nem fog segélyt kapni. Maggie megígéri, hogy küld nekik sok pénzt, hiszen már szerzett magának akkora hírnevet, hogy jól keres a bokszolással. Elérkezik a várva várt címmérkőzés, melynek a győztese 1 millió dollárt vihet haza. A meccset egy olyan nő ellen kell Maggienek lejátszania , aki nem szégyell inkorrektül bokszolni. Maggienek nem is sikerül kiütnie az első menetben, ahogy eddig, és nem találja a fogást ellenfelén, aki már többször szabályt szegett a meccs alatt. Frankie, aki a sportszerű játék híve, kivételesen azt tanácsolja a lánynak, hogy olyan helyen üsse, ahol nem szabad, mert máskülönben nem tudja legyőzni ellenfelét. Megigéri a lánynak, ha megnyeri a meccset, elmondja neki, mit jelent a Mo Cuishle. Maggie pontosan végrehajtva az edző tanácsát, addig üti riválisa ülőgumóit, míg az össze nem csuklik.

Vége a menetnek, és Maggie boldogan fordít hátat az ellenfelének, a segítők pedig egyből kirakják a kisszékeket, ahol felkészítik a sportolókat a következő menetre, és ekkor a semmiből egyszer csak ott terem a rivális, és egy akkorát behúz Maggienek, hogy ő azonnal eldől, mint egy kártyavár, nyakával nekizuhanva a sámlinak. A nyakcsigolyája abban a pillanatban eltörik, és a gerincvelője úgy szétroncsolódik, hogy attól a pillanatól örök mozdulatlanságra ítéltetett.

Frankienek innentől az az életcélja, hogy keressen egy olyan orvost, aki adhat valami reményt a gyógyulásra, de egyet sem talál. Maggie már két hónapja fekszik a kórházban, mire meglátogatja a családja 1 hetes városnézés után, amit a lány pénzéből finanszíroztak. Az anyja egy ügyvéddel jön, azzal a céllal, hogy a nevére írassa Maggie összes vagyonát. Mivel a lánynak egyedül az arcizmai mozognak, ezért az anyja a szájába dugja tollat, hogy írja alá a papírt, de Maggie, mint minden meccsén, itt is az első menetben kiüti "ellenfelét" és elküldi az anyját melegebb éghajlatra, és megfenyegeti, hogyha még egyszer idejönnek, akkor eladja a házat is fejük fölül.
A napok-hetek telnek de Frankie nem mozdul a lány mellöl, próbál értelmet találni a lány életében, és visz neki egy felsőoktatási könyvet, de a lányt nem érdekli semmi, ő bokszolásra született, és anélkül nem ér semmit az élete. Egy alkalommal megkérdezi Frankiet, hogy emlékszik-e, mit mesélt neki az apjáról, meg a kutyájáról, mert ő most pont ezt kéri Frankietől, hogy vessen véget a szenvedéseinek. Úgy érzi, mindent megkapott, amit el szeretett volna érni, sikerült a 30-on túl profi bokszolóvá válnia, és a közönség annyira megszerette, hogy a nevét kántálták, de Frankie elutasítja a lány kérését, azzal, hogy ő képtelen megtenni ezt. Aznap éjszaka telefonon értesítik Frankiet a kórházból, hogy Maggie elharapta nyelvét - az egyetlen lehetőségével akart öngyilkos lenni - és perceken múlott, hogy nem vérzett el. Másnap Maggie újra megpróbálja az öngyilkosságot, de kitámasztják a száját, hogy ne tudja elharapni a nyelvét. Frankie őrlődik magában, és végül úgy dönt, hogy nem hagyja tovább szenvedni a lányt. Egyik éjjel bemegy hozzá, elmondja neki, hogy be fog adni neki egy altatót, majd utána kellő adag morfiumot, amitől nem ébred fel többet. Búcsúzásképp Maggie fülébe súgja, hogy a Mo Cuishle annyit jelent: kedvesem, vérem, majd beadja az injekciókat...
Írhatnék a végére egy konklúziót, de úgy érzem, ez a film önmagáért beszél. Akinek tetszik, az egyetért minden egyes momentumával. Búcsúzom inkább a filmben elhangzott Hepaj szavaival:
"Az edzők, a menedzserek és a bunyósok hívnak. Ismernek abból az időből, amikor még bunyósokat edzettem. De megöregedtem, a nyakam meg a hátam pedig tönkrement a sok ütéstől, amit a manccsal fogadtam. A boksz a féllépések és a félcentik játéka, ahol az öregnek ugyanúgy megvan a helye, mint a fiatalnak. Nélkülünk nem volnának bunyók. A szurkolók azt hiszik, a boksz arról szól, milyen kemény valaki. Akik belülről ismerik, akiket magával ragadott, tudják, hogy a bunyó a tiszteletről szól."

A 75-ös születésű Juli Crockett (a filmben Maggie Fitzgerald) amatőr bokszolónő a mai napig él, a bokszolásból visszavonult.

Egy csodálatos elme

Russel Crowe

Adott egy tehetséges és jóképű színész, Russel Crowe, akiről, hol jót, hol rosszat hallunk. Volt alkalma több filmben is bebizonyítani, hogy ő nem csak egy ügyeletes Új-Zélandi szépfiú, hanem annál jóval több. A sikert a Szigorúan bizalmas című film hozta meg számára 1997-ben, ekkor már Amerika is felfigyelt rá, és ennek is köszönhette a Gladiátor főszerepét, melyben brillírozott. Majdnem mindegyik filmjében érezhető Crow habitusa, az egyszerűen gondolkodó, de keményfejű férfi, akit ha átvernek, nemcsak a filmvásznon, de az életben sem hagyja azt annyiban. Többször került összetűzésbe és verekedésbe, talán ezért is jött jól a matematikus zseni John Forbes Nash Jr. főszerepe az Egy csodálatos elme című filmben. Ez a szerep merőben más és jóval árnyaltabb az addigiaktól.

John Nash a Princetoni Egyetemre kerül, matematika szakra. Mindene a számok és a logika. Magának való, kitűnik társai közül a magányos és zárkózott jellemével. Nem jár be órákra, hanem egész nap a szobájában számol és képletek százait írja az ablaküvegre. Egy nap megérkezik Charles (Paul Bettany) a szobatársa, aki merőben ellentéte Nash-nek, laza, nagy dumás, lébecoló. Kiegészítik egymást, és Nash néhanapján megengedi magának, hogy együtt lazítson barátjával. Megszállottan kutat egy eredeti ötlet után, hogy sikert és ösztöndíjat érjen el az egyetemen, és egy alkalommal, mikor a csoporttársaival söröznek egy helyi Pubban, belép 5 lány, négy csinos, de átlagosnak mondható, és egy kirívó szőke szépség. A társai heccelik Nash-t, hogy lépjen oda a szőkéhez, aki úgyis le fogja rázni, de Nash-ben elindul valami, el kezd gondolkodni, és körvonalazódik benne az eredeti ötlet, a nem kooperatív játékelméletről.

Ha az 5 csoporttársa és Nash is a szőke lányra hajt, akkor a többi lány megsértődik és elmegy és jó eséllyel is csak 1 fiúnak lesz szerencséje, hogy a szőke lány őt válassza, ha viszont minden fiú kiválaszt egy lányt és ahhoz megy hozzá, sokkal eredményesebbek tudnak lenni, és majdnem mindenkinek lesz párja. Nash bezárkózik a szobájába, és addig ír és számol, míg össze nem állítja a saját eredeti ötletét. Az elmélete meghozza számára a várt sikert, és egy 150 éve elfogadott elméletet dönt meg a sajátjával. Ösztöndíjat és tanári állást is kap, de a legfontosabb számára mégis a titokzatos William Parcher (Ed Harris), aki titkosszolgálati munkát ajánl neki, ahol Nash-nek kódokat kell megfejtenie. Már elsőre megvillantja zsenialitását, és megfejt egy hadi szempontból fontos számsort. A későbbiekben beültetnek a karjába egy chipet, mely egy hatalmas vaskerítéssel körülvett épület kapuját nyitja, ahová az elhelyezett postaládába kell tennie a jelentéseit.
Egyik alkalommal, mikor tanít az egyetemen, felfigyel egy lányra, Alicia-ra (Jennifer Connelly) az osztályából, aki megcsinálja a Nash által feladott bonyolult feladatot. A lány egyértelmű jeleket küld felé, hogy tetszik neki, és elkezdenek találkozni. Kapcsolatuk egyre komolyabb lesz, és Nash érzi, hogy Alicia-ban egy olyan nőre talált, aki megérti és elfogadja különcségét. Elveszi feleségül a lányt, de a titkosszolgálati munkáját nem mondja el neki. Mikor Alicia terhes lesz, egyre több furcsaságot vél felfedezni férjében, és ez megrémíti. Amikor már nem bírja tovább, szól egy pszichiáternek, aki Nash akarata ellenére kórházba viteti és nyugtatókkal kábítja  a dühöngő férfit. Nash nem érti miért vitette be a felesége a zárt osztályra, és arra gyanakszik, hogy lebukott az Oroszok előtt, ezért tartják fogva.

Russel Crowe & Jennifer Connelly

Több hetes kivizsgálás után Aliciát felvilágosítja a pszichiáter, hogy Nash skizofrén, és olyan dolgokat-személyeket-eseményeket lát, ami csak a képzelet szüleménye. Alicia kutatni kezd, és megtalálja az elhagyatott vaskapus épületet, aminek a postaládájában ott hever Nash összes jelentése. Mikor meglátogatja férjét, átnyújtja neki a borítékokat és elmondja, hogy mi az igazság. Nash-nek sosem volt Charles nevű szobatársa, sőt semmilyen szobatársa nem volt, nem beépített kém ahogy ő hiszi magáról, és ezek az egész életét befolyásoló emlékek, amik a valóságban nem történtek meg.
Nash hazatérve a kórházból begubózva és begyógyszerezve tölti mindennapjait. Felesége a kétségbeesés határán van, hiszen az időközben megszületett kisfiukról is neki kell gondoskodnia. Nash egész nap semmit nem tesz otthon, a feleségével képtelen lefeküdni és még dolgozni sem tud a sok gyógyszertől, amit szednie kell. Egy alkalommal, amikor már a felesége feladja a küzdelmet a házasságukért, Nash eldönti magában, hogy gyógyszerek nélkül fog élni. Nem telik el sok idő, és Charles meg William visszatérnek Nash életébe. Újra elkezd az Amerikai hadseregnek kódokat fejteni a házuktól nem messze lévő viskóban. Mikor Alicia rátalál a faházra, és meglátja a padlótól-plafonig teleragasztott újságcetliket, és rajzokat, úgy érzi nem bírja tovább elviselni ezt az életet, és felmegy a házba, közli Nashel, hogy elhagyja, mert tudja, hogy a férfi nem szedi a gyógyszereket, és megint hallucinál. Nash próbálja védeni magát, de Alicia hajthatatlan, és a szakadó esőben kocsiba ül a gyerekkel, de Nash a kocsi elé ugrik. Csak annyit mond: "Nem öregszenek! Charles és William nem öregszik, mindig ugyanúgy néznek ki már 10 éve!"
Nash felfogja végre, hogy ezek az emberek tényleg csak az ő képzeletében léteznek, és kér Alicia-tól még egy utolsó lehetőséget, hogy megpróbálják rendbe hozni a dolgokat. Konzultálnak a pszichiáterrel, és Nash megpróbálja gyógyszerek nélkül leküzdeni a betegséget.

Russel Crowe

Újra visszamegy tanítani az egyetemre és úgy éli mindennapjait, hogy a képzeletbeli barátai mindig elkísérik. Megható jelenet, mikor Nash egyik reggel az egyetem folyosóján elbúcsúzik Charles-tól és annak unokahúgától, és többé nem beszél velük. Jó pár évvel később, mikor Nash már idős ember, és a flúgos tanár szerepében még mindig az egyetemen tanít, felkeresi egy úriember, és elmondja neki, hogy felterjesztették Nobel díjra. A díjátadón Nash feleségének köszöni meg azt, amit érte tett, és nélküle nem sikerült volna, hogy most itt álljon.

Fantasztikus film úgy, ahogy van. Russel Crowe zseniálisan alakítja a hóbortos matematikust, és ami emeli a film nívóját, hogy  egy megtörtént eseményt dolgoz fel, igaz sok esetben nem valósághűen ábrázolva azt, mint például eredetileg John Nash megosztva kapta a Nobel díjat Harsányi Jánossal, a magyar származású amerikai közgazdásszal.
De az, hogy a rendező Ron Howard, nem ragaszkodott teljes mértékben a valósághoz, mit sem csökkent a film értékéből, hiszen a rendkívüli színészi teljesítményeken felül a vizuális effektek is pont annyira vannak kellő mennyiségben beépítve, ami egy ilyen kaliberű drámába belefér, valamint nem hagyhatjuk szó nélkül a maszkírozást, mikor Nash már élete alkonyán van.
És hogy mi a tanulság? Számomra mindenképpen az, hogy léteznek a világon olyan erős emberek, akik képesek leküzdeni olyan akadályokat, amikről én csak a tévében hallok, vagy az újságban olvasok. A lelki erő az, ami engem bűvöletbe ejt, hiszen John Forbes Nash Jr. nemcsak az Egy csodálatos elme című filmben, hanem a valóságban is úgy döntött, gyógyszerek nélkül próbálja meg leküzdeni a skizofréniát, ami hatalmas bátorságra vall. 

Száll a kakukk fészkére



Jack Nicholson

Érzett már valaki az életében olyat, hogy kinyílik a
bicska a zsebében, mert a szeme előtt zajlik le egy ismerőse, barátja, kollégája, társa lelki terrorizálása, és egyszerűen úgy érzi, ezt nem hagyhatja annyiban? Én számtalanszor.. Van a világon olyan típusú ember - nem is kevés -, aki pontosan tudja, hogyan tartson sakkban másokat, és abból meríti a lelkierejét, hogy másokból kiszívja azt. Én genetikailag úgy születtem, hogy messziről megismerem ezt az embertípust, és bármikor képes vagyok szembeszállni ellene, főleg akkor, ha látom, hogy másokkal történik, mert én meg tudom védeni magam, de vannak, akiknek nincs annyi önbizalmuk, és félnek a megtorlástól, ha bármit lépnének.
Patrick McMurphy (Jack Nicholson) pont egy ilyen helyre kerül, amikor átszállítják a büntető rabgazdaságból egy elmegyógyintézetbe, hogy kivizsgálják, tényleg olyan agresszív, mint ahogy viselkedik, vagy megjátssza azt.
Ez a szerep Jack Nicholson élete egyik legnagyobb alakítása, nem véletlenül kapott érte Oscar díjat. Főleg, ha belegondolunk, hogy Nicholson soha nem járt színész iskolába! Már 17 évesen eldöntötte, hogy önálló lábakon fog élni, és elment kifutófiúnak az MGM képregény osztályára, ahol idővel kipróbálta magát színészként. Nem véletlenül, hiszen az iskolában nagyon rossz tanuló volt, szinte be sem járt az órákra, egyedül az iskolai színdarabokban brillírozott. Azt hiszem, méltán mondhatjuk, hogy Ő a díszpéldánya a született tehetség kategóriának.

Visszatérve a történetre: McMurphynek nem kell sok, 1 hét alatt felméri a helyzetet az elmegyógyintézetben zsarnokoskodó Ratched nővér (Louise Fletcher) "terápiájáról", és megfogadja, hogy ő bizony nem áll be a sorba, és nem hagyja magát. Már a puszta jelenléte is felvillanyozza az ott lakókat, de egy este végképp bebizonyítja társainak, hogy benne milyen lelki erő lakozik. Az aznapi terápiás csoportgyűlésen McMurphy felveti, hogy mi lenne, ha változtatnának a bevett szabályokon és este nem komolyzene szólna, hanem bekapcsolnák a tévét, mert az Amerikai Bajnokok Ligája van, és ilyenkor egész Amerika a tévé előtt ül. Ratched nővér szavazásra bocsájtja az ügyet, tudván, hogy egyik beteg sem meri feltenni a kezét ellene. Terve beválik, és csak két társa szavaz McMurphyvel.
Egy esélye maradt McMurphynek, ha megmutatja társainak, hogy miért érdemes harcolni.
Mivel ő folyton fogadásokat köt, aznap este arra kéri társait, hogy fogadjanak rá, fel tudja-e emelni a zuhanyzóban lévő több száz kilós csaptelepet, és át tudja hajítani az ablakon, hogy kimeneküljön innen. 1-2 társa fogad ellene, de McMurphy megpróbálja. Minden erejét összeszedi, és kidudorodó ereitől és izmaitól megfeszülve megkísérli felemelni a csaptelepet. Nem sikerül neki, de a vizesblokkból kifelé tartva dühödten megjegyzi: "Én megpróbáltam, legalább megpróbáltam, az istenit!" - erősen célozva arra, hogy meg sem kísérelték a betegek megszavazni a Bajnokságot, hiszen úgysem nézhetik meg.

 

Louise Fletcher

  
Másnap újabb csoportterápia van, és McMurphy újra indítványozza a szavazást a baseball meccsről, hiszen aznap van a döntő. Ratched nővér higgadtan ismét szavazásra szólítja fel a betegeket, és meglepetésére 9-an a tévé mellett döntenek. Tisztában van vele, hogy ez egy kőkemény hatalmi harc közte és McMurphy között, és kihasználva pozícióját, közli, hogy mivel 18-an vannak a kórteremben, így az állás csak döntetlen. McMurphy nem adja fel, sorra megy az szinte elfekvő elmebetegek közt, és kéri őket, tegyék fel a kezüket. Végül odamegy a süketnéma hatalmas indiánhoz, Főnökhöz, és neki is elmondja, hogy nem kell mást tennie, csak tegye fel a kezét. Ratched nővér lezárja a szavazást, és amikor épp Mcmurphy is feladná, az egyik társa elkiáltja magát, hogy a Főnök feltette a kezét. McMurphy diadalittas, és rohanva mondja a nővérnek, hogy kapcsolja be a tévét, hiszen megvan a kellő szavazat, de az hajthatatlan, és a jéghideg tekintetével, és higgadt hangján közli, hogy a szavazás lezárult, és akkor 9-9 volt az állás. McMurphy lehuppan a kanapéra a tévé elé és várja, hogy Ratched nővér bekapcsolja a tévét, de ő kimérten felteszi a szokásos komolyzenei lemezt. McMurphy nem akarja elhinni, hogy van ilyen ember a földön, aki ennyire visszaél a hatalmával, és az sem megy a fejébe, hogy a nővérnek miért nem az a célja, hogy a betegeket meggyógyítsa, és miért élvezi, hogy ezek az emberek az ő kénye-kedve szerint élik a mindennapjaikat.
De McMurphy nem hülye, és pontosan tudja, hogy mi az amiért a nővér nem akarta bekapcsolni a tévét, így egyszerűen el kezdi közvetíteni a meccset az üres tévé előtt, minden buzgó szurkolását bevetve, és a betegek köré gyűlnek, akik egy kis idő múlva vele szurkolnak és éljeneznek minden egyes megszerzett ponton. Ratched nővér megkövülten nézi az eseményeket, a csata el lett döntve: McMurphy győzött!

Nem sokkal később, egy uszodás terápián az egyik ápoló szembesíti McMurphyt azzal, hogy itt az intézetben nem azok a szabályok érvényesek, mint a börtönben, és innen nem fog 68 nap múlva szabadulni, hanem akkor mehet el, ha az orvosok egészségesnek nyilvánítják. McMurphy a következő csoportterápián megtudja, hogy társai legtöbbje önként van itt, és csak a fekvő betegek meg 1-2 ember van ide kötelezve. Nem érti, hogyan akarhat valaki így itt élni, ilyen körülmények között.
Úgyhogy újabb terv pattan ki az agyából. Kicselezve az őröket, amikor buszkirándulásra vinnék a betegek egy részét, McMurphy kiszökik, és bepattan a buszvezetői ülésre, és elhajt társaival. Útközben felszedik az egyik barátnőjét, és elviszi a csapatot egy nagy hajóval horgászni a tengerre. Olyan élményt ad az ott lévőknek, amit sosem felejtenek el, és McMurphy kimondatlanul is a vezetőjükké lesz. A következő csoportterápián az egyik beteg teljesen kiborul, mert Ratched nővér (nem tudván hogy megfogni a betegeket) elzárja mindenki cigarettáját, és pénzét. Kitör a zendülés, és mikor McMurphyt lefogja az egyik ápoló, a Főnök a segítségére siet, és behúz egyet az ápolónak. Ezután már hárman várakoznak az emeleten, hogy "rezegtetést" hajtsanak végre rajtuk. Akkoriban gyakori volt az elmegyógyintézetekben az elektrosokk alkalmazása, amivel epilepsziás rohamot váltottak ki a betegből, aki ezáltal a kezelés után nyugodtabbá vált, később pedig, ha sokat alkalmazták, teljesen leépült szellemileg.

McMurphy, várakozva a kezelésre, megkínálja rágóval a Főnököt, aki megköszöni azt. Kiderül, hogy a Főnök se nem néma, se nem süket, csak megjátszotta magát, így menekült el az élet elől. Megbeszélik, hogy együtt megszervezik és lelépnek Kanadába. Egyik estére odahívja McMurphy két barátnőjét jó sok alkohollal megrakodva. Lefizetik az éjszakás ápolót, és búcsú bulit rendeznek. Törnek-zúznak, isznak és táncolnak. Mikor az ápoló kidől a sok piától, McMurphy elveszi a kulcsát, és elkezd búcsúzkodni. Billy, az egyik félénk és dadogós fiatal fiú, megkérdezi őt, hogy találkozhat-e máskor is Candyvel, az egyik lánnyal. McMurphy elintézi, hogy Candy és Billy eltöltsön egy órát az egyik magányos kórteremben. A többiek tovább buliznak, de McMurphy leül, és gondolkodik.

A film e jelenetében vágás nélkül legalább 3 percen keresztül mutatják McMurphy - Jack Nicholson arcát, akinek tekintetében minden benne van, az öröm, a szomorúság, és egy halvány vészjel, mintha tudná, hogy mi vár rá.. Fantasztikus jelenet!!!

A nagy dinom-dánomban mindenki elaludt, és reggel arra kelnek, hogy jön a reggeli műszak, élükön Ratched nővérrel. A nagy zűrzavarban előkerül a meztelen Billy is, akit Ratched nővér a leginkább a kezében tud tartani, mivel a fiú édesanyja a nővér régi barátnője. Felvilágosítja Billyt, hogy elmondja az anyjának a történteket és hajthatatlan a fiú könyörgésének ellenére, hogy ne tegye. A kiborult Billyt átviszik egy kórterembe, eközben McMurphy a nála lévő kulcsokkal a kezében, alkalmasnak találja a pillanatot, hogy megszökjenek a Főnökkel, de az egyik nővér sikítva rohan ki a kórteremből, ahova mindenki odaszalad. McMurphynek döntenie kell, vagy kiugrik az ablakon, és szabad ember, vagy nem tagadja meg önmagát, és megnézi mi történt. Billy holtan fekszik a padlón, ereivel felvágva, teljesen elvérezve. McMurphynél kinyílik a bicska, elpattan a cérna, és ráugrik Ratched nővérre, aki a zsarnokságának köszönheti a fiú halálát. McMurphy majdnem megfojtja a nővért, alig tudják leszedni róla, olyan düh és harag van benne.
Pár nap múlva a betegek azt találgatják, hogy mi lehet McMurphyvel. Az egyik társuk szerint leütött két ápolót, és megszökött. Aztán egy este hordágyon hozzák McMurphyt, akin lobotómiát hajtottak végre.
(Eltávolították az agykéreg halántéklebenyét, így a beteg érzelmileg passzív állapotba került, és szellemileg leépült.)
A Főnök odamegy McMurphy ágyához, és elmondja neki, hogy szökjenek meg együtt, ne adják fel a tervet, de ekkor észreveszi McMurphy halántékán a két vágást, és tudja, hogy késő. Elbúcsúzik barátjától, és nem hagyja, hogy a többi beteg így lássa őt, ezért rányom egy párnát a fejére, és megvárja, míg McMurphy meghal. Aztán bemegy a vizesblokkba, és felemeli a csaptelepet, kiviszi a folyosóra, és kidobja az ablakon, majd, távozik. Mikor a betegek észreveszik a kitört ablakot, visonganak és ujjonganak, hogy "McMurphy megcsinálta! Sikerült neki!"

Zárójelben jegyzem meg, hogy a XX. század közepén a lobotómia elterjedt eljárás volt a mentális betegségek kezelésében, olyannyira, hogy például John F. Kennedy húgán, Rosemary Kennedyn is végrehajtották 23 éves korában, mert fiatal kora óta nehézségei voltak a tanulással, az IQ-ja 75 volt. A műtét után szellemileg teljesen leépült, nem tudta visszatartani a vizeletét, és csak a falat bámulta...
 
 
 

Sorsügynökség

Matt Damon

 Bevallom, nem nagy elánnal ültem le megnézni ezt a filmet, mert Matt Damonnál sosem lehet tudni.. Természetesen a Good Will Hunting engem is nagyon megfogott, és emeltem a kalapomat ő és Ben Affleck előtt, mert egy nagyon jó forgatókönyvet hoztak össze, és nem mellesleg bravúrosan játszottak. De aztán, ahogy Matt karrierje egyre ívelt felfelé, hajlamos volt 1-2 filmmel mellé nyúlni, amit nem tartottam méltónak hozzá. Viszont a Zöld zónával, az Esőcsinálóval és a Téglával bizonyított újra. Matt Damonról érdemes még tudni, hogy nagy szerepet vállal karitatív tevékenységekben, alapító tagja volt a H2O Afrikáért Alapítványnak, részt vett Haitin, mint önkéntes, támogatja a ONE kampányt, amely az AIDS, a szegénység ellen küzd a harmadik világ országaiban. És még egy kis pikantéria a hölgyeknek: számos kapcsolata volt karrierje során, többek közt 3 évig járt Winona Ryderrel, együtt volt még Minnie Driverrel, de 2003-ban, a Túl közeli rokon forgatásán megismerkedett az argentin származású Luciana Borán Barossoval, egy bárpultos lánnyal, akit 2005-ben elvett feleségül, és így lett a mostohaapja Luciana előző házasságából született kislányának, Alexiának. Azóta született még két lányuk.


Na de térjünk vissza a Sorsügynökség című filmhez. Az első benyomásom a film végén olyan volt, mint az Angyalok városánál. Egy szép, romantikus történet, mégis mély gondolatokat ébresztve, csak ezt még megfűszerezték egy kis akcióval.


Matt Damon & Emily Blunt

 David Norris (Matt Damon) elismert fiatal politikus, aki épp a szenátusi választásokra készül. Kevésen múlik, de mégsem jut be a szenátusba. Hogy összeszedje a gondolatait a nyilvánosság előtt zajló záróbeszédéhez, elmegy a mosdóba, ahol összefut Elise-l (Emily Blunt - Az ördög Pradát visel), a gyönyörű balett-táncos lánnyal, aki nem mellesleg bámulatba ejti Davidet a szépségével és a szókimondó stílusával egyaránt. A levegő vibrál köztük, ahogy tüzetesebben felmérik egymást, majd a lány sietve távozik. David nehezen veri ki a fejéből a lányt, de mivel semmit nem tud róla, nem tudja, hol keresse. Pár hónappal később a sorsügynökök azon dolgoznak, hogy Davidet munkába menet leöntsék kávéval a parkban, különben módosul a sorsa, és akkor helyre kell igazítani. Csakhogy az a sorsügynök, aki Davidre vár a parkban egy pohár kávéval, elalszik, és David eléri azt a buszt, amin rajta van Elise. Mindketten megörülnek egymásnak, és a lány odaadja a telefonszámát Davidnek. Mivel David elérte a buszt, túl korán érkezik a munkahelyére, ahol éppen a sorsügynökök David kollégáinak agyát módosítják, és így meglát egy olyan világot, amiről eddig fogalma sem volt. A sorsügynökök elkapják, és egy hangárba viszik, ahol felvilágosítják a múltjában történt eseményekről, például, hogy az apja nem véletlenül halt meg, hanem azért, hogy David eljusson a szenátusba, amire apja nem volt képes. Elmondják neki, hogy nem találkozhat többé Elisel, mert az tönkre tenné a karrierjét, elveszik tőle a lány telefonszámát, és közlik vele, hogy a sorsügynökök minden lépését követni fogják, így esélye sincs az újabb találkozóra. David magába roskad, és próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant. Eltelik 3 év, és David újra megpróbál a szenátusi választásokon sikert elérni. Egy nap, a buszról megpillantja Eliset, és utána rohan. Elise nem érti, hogy miért nem hívta fel 3 éven keresztül őt, de David nem meri neki elmondani az igazat, mert a sorsügynökök megfenyegették, hogy újrakódolják az agyát, ha bárkinek is beszél róla, és az addigi életének minden egyes momentuma homályba vész.

Elmondja hát a lánynak, hogy elhagyta a számát, és mivel csak a keresztnevét tudta, esélye sem volt megtalálni őt, ezért is utazott 3 éven keresztül minden reggel ugyanazon a buszon, ahol anno találkoztak. Elise hisz neki, és az egész napot együtt töltik, de délután Davidnek beszédet kell mondania, amit legszívesebben lemondana, mert fél, hogy a sorsügynökök közbelépnek, és megint elválasztják őket egymástól, de nem teheti meg. Elise megadja neki a címet, ahova balett próbára megy, és ott fogja várni Davidet. A sorsügynökök közbelépnek, és úgy intézik, hogy Elisenek máshol legyen a próbája. David megtalálja a tánciskolát, de utánamegy az egyik ügynök, és elmondja neki, hogyha most nem engedi el a lányt, akkor az ő karrierjét is kettétöri, pedig a lányra fényes jövő vár, világhírű balerina lehetne, és Davidnek sem fog sikerülni a szenátusi tagság. Elise a próbán elesik, és kibicsaklik a bokája, David beviszi a kórházba, és amikor megtudja, hogy nincs komolyabb baj, szorosan megöleli a lányt, és kimegy 1-2 telefonra hivatkozva, amit el kell intéznie. Annyira szereti a lányt, hogy képtelen ekkora felelősséget vállalni, hogy a lány karrierje is összetörjön.

Pár hónap múlva az egyik kollégája és jó barátja kezébe nyom egy újságot, ahol Elise leendő esküvőjéről írnak egy szintén balett-táncos férfival. Összetörve beül egy bárba, ahol a pultos kezébe ad egy üzenetet az egyik sorsügynöktől. Az ügynök már gyerekkora óta figyelemmel kísérte David életét, és tudja, hogy sosem lesz boldog, ha nem lehet Elisel. Amikor találkoznak, elmondja Davidnek, hogy hol és mikor lesz az esküvő, és felkészíti, hogyan tudja elkerülni az ügynököket, és jut el Elisehez.

David megtalálja a lányt, és elmond neki mindent. Megmutatja a saját sorskönyvét, és az ügynököket. Elviszi a sorsügynökség központjába, hogy kiderítse, miért írták meg úgy a sorsukat, hogy nem lehetnek együtt. Az izgalmas és akciódús véget nem írnám le, hátha valaki kedvet kap hozzá, de annyit elmondanék, hogy a film mindenképp nyújtotta azt, amire rendeltetett: izgalmas volt, romantikus, sorsszerű és elgondolkodtató. Igaz, a nők sokkal jobban kedvelik ezt a műfajt, de férfitársaimnak is hozzáfűzném, hogy néha kell egy kis lazítás a sok háborús, akció dús, látványos filmek után, amikor csak hátradőlünk, és hagyjuk magunkat sodorni az árral.

A sors, hogy előre meg van írva, vagy mi magunk vagyunk a kovácsai? Tiszta szívből, nem tudom, mert amikor azt gondolom, hogy csak rajtam múlik, hirtelen olyan események történnek, amik megváltoztatják az elhatározásomat. Talán ez is az is igaz. Nem bízhatjuk teljes mértékben magunkat a sorsra, mert akkor nem érünk el semmit, de miközben két kézzel ragaszkodunk a magunkban felállított jövőképhez, észre kell vennünk a jeleket, amik többször is más irányba terelnének, és néha nem árt megnéznünk, hogy mi várhat ránk azon a másik úton..

A 99-es paragrafus

Ray Liotta

A bürokrácia jelentése: az ügyintézésben tanúsított merev, az előírásokat minden esetben megtartó, de kicsinyes, szűk látókörű magatartás. A bürokratikus működésmódot a monopolhelyzet és hierarchia jellemzi, ami kizárja a versenyt és a feleket alá-főlérendeltségi pozíciókba szorítja.
Szerintem ezzel a magatartásformával az emberek 80 %-a találkozik nap, mint nap a munkahelyén, a hivatalokban, vagy bármilyen ügy elintézése alatt. Ma, 2011-ben még mindig sokan nem látják be ennek hátrányát, és élnek vele, pedig ezzel pont a saját munkájukat nehezítik meg. Számomra érthetetlen, mint jó pár dolog a világon.


Ray Liotta attól függetlenül, hogy világhírű, kevés nagy volumenű filmben szerepelt, viszont ebben a filmben nagyon jól alakít. Mégis, eltérve a szokásaimtól, most nem kifejezetten a színészi teljesítményeket elemezném, hanem a film mondanivalóját, hiszen nagyon is fontos közlendője van még most is, pedig lassan 20 éve, 1992-ben készült. 
"A veteránok teljes orvosi ellátásra jogosultak. Ha a diagnosztizált állapot kimutathatóan nem katonai szolgálat során szerzett sérülés következménye, a páciens kezelése nem indokolt" - ez a lényege a 99-es paragrafusnak, amit méltán nevezhetünk ördögi körnek. 
Dr. Richard Sturgess (Ray Liotta) egy veterán kórház főorvosa, aki évek óta küzd a kórház vezetése által működtetett bürokrácia ellen.Egyetlen esélye van arra, hogy meg tudja menteni a betegek életét, ha kijátssza a szabályokat. 

Forst Whitaker, Kiefer Shuterland, Ray Liotta

Egy nap, érkezik a kórházba egy veterán (Troy Evans), akinek nagyon komoly szívkoszorú problémája van, és igen hamar rá kell döbbennie, hogy nem sok esélye van egy műtétre, mivel a kórház naponta több száz beteget vesz fel, és ugyanígy több száznak küld levelet arról, hogy a 99-es paragrafusra hivatkozva nem látják bizonyítottnak, hogy a betegsége összefüggésbe hozható a katonai szolgálattal. Az egyik beteg pont aznap kapja meg a a levelét, és kiborulva, megtelve haraggal beszáll az autójába, és belehajt a kórházba, majd fegyverrel túszokat szed. Dr. Richard, mivel nem először találkozik egy megkeseredett veteránnal, azonnal a tettek mezejére lép, és leszereli a támadót. A nagy kavalkádban a szívbeteg (Troy Evans) rosszul lesz, így a kórház felveszi, és Dr. Richard csapata, kivizsgálva a pácienst, azonnali pacemaker beültetést javasol, de a kórház vezetője elutasítja a 99-es paragrafusra hivatkozva. Dr. Richard erre is felkészült, és felvilágosítja a beteget, hogyha azt szeretné, hogy megmentsék az életét, bújtatniuk kell a kórházban és mindenféle alibi vizsgálatra kell elküldeniük, amíg szereznek pacemakert. Mivel a kórház vezetője minden műszert és gyógyszert a laboratóriumnak ad, az orvosok kénytelenek összefogni, és éjszakánként betörni oda, hogy tudjanak életeket menteni.  Érkezik a kórházba egy fiatal orvos, Dr. Peter Morgan (Kiefer Sutherland), aki azt tervezi, hogy itt letölti a kötelező 3-4 év gyakorlatot, majd magánpraxist nyit egy milliomos negyedben, hogy meggazdagodjon. Számításaiból csak egyvalamit nem vett figyelembe, hogy a 3-4 év alatt mivel fog szembesülni. A kórház igazgatója nem tudja elkapni az orvosait bizonyiték híján, így meg kéri Dr. Petert, hogy kémkedjen utánuk. Peter nagy dilemma előtt áll, hiszen ha az igazgatónak kémkedik, biztos lehet a későbbi pozíciójában, de akkor oda a becsülete, és az orvosi esküje, hogy életeket mentsen. 

Keith David

A kórházban egyre jobban elharapódznak a dolgok, és miután az igazgató csapdába csalja az orvosokat, és felmenti Dr. Richardot, minden összeomlik. Dr. Peter rájön, hogy az igazgató keze van a dologban és megszerzi a videokazettát  amivel Dr. Richardot megzsarolta. És ezzel kezdetét veszi az őrült hadjárat. Az orvosok és nővérek többsége összefog a betegekkel együtt és megszervezik, hogyan zárják le a kórházat, és hogyan tudják majd megműteni a szívbeteg veteránt, akit egy hajszál választ el a haláltól a többszöri újjáélesztés miatt. A biztonsági őröket kicsalják, és bezárják a kórház összes ajtaját, értesitik a sajtót, hogy minél nagyobb hirverésük legyen, és a kórház főbejáratánál egymás mellé sorakozva összeláncolják tolókocsijukat a veteránok, hogy biztositsák a helyet a rendőrök behatolásától. Eközben Dr. Richard, csapatával együtt megkezdi a műtétet. Megjelenik a kormányzó is a nagy hírverés miatt, és amikor mégis bejutnak a kórházba, az igazgató be akar törni a műtőbe, hogy letartóztattassa az ellenszegülő orvosokat. Dr. Peter kijön a műtőből, és közli, hogyha ide most bemennek, a beteg meghal. Ez az igazgatót hidegen hagyja, és a kormányzó karját rángatva parancsolja, hogy tartoztassák le őket, de addigra a kormányzó tisztán látja, hogy a fejétől bűzlik a hal, és leváltatja a vezetőt. 
A film zárósoraiban láthatjuk, hogy az új kórházigazgató ugyanolyan bürokratikusan kezd el irányítani  mint az előző, tehát a történetnek nincs vége..
A levont konklúzió?? Szörnyű! Nem egy, nem két példát tudnék felhozni arra, hogy hány munkahelyen dolgoznak meg nem érdemelt vezetői pozícióban, és élnek vissza a dolgozók jogaival, valamint embertelenül áttiporva azokon a munkavállalókon, akik viszik előre a céget, törtetnek előre, csakis a saját önös érdekeiket szem előtt tartva. Hány olyan munkahely van, ahol a logikus gondolkodásmód nemhogy nem számít, hanem elítélendő az előírt szabályokkal szemben. Két dologról viszont nagyon is elfeledkeznek ezek az emberek: Ez a fajta munkamorál hátráltatja az összes cég fejlődését, valamint azt, hogy egyszer minden embernek el kell majd számolnia a lelkiismeretével, és valószínű, ők fognak a legjobban csodálkozni, hogy nem a mennybe kerültek..