Sorsügynökség

Matt Damon

 Bevallom, nem nagy elánnal ültem le megnézni ezt a filmet, mert Matt Damonnál sosem lehet tudni.. Természetesen a Good Will Hunting engem is nagyon megfogott, és emeltem a kalapomat ő és Ben Affleck előtt, mert egy nagyon jó forgatókönyvet hoztak össze, és nem mellesleg bravúrosan játszottak. De aztán, ahogy Matt karrierje egyre ívelt felfelé, hajlamos volt 1-2 filmmel mellé nyúlni, amit nem tartottam méltónak hozzá. Viszont a Zöld zónával, az Esőcsinálóval és a Téglával bizonyított újra. Matt Damonról érdemes még tudni, hogy nagy szerepet vállal karitatív tevékenységekben, alapító tagja volt a H2O Afrikáért Alapítványnak, részt vett Haitin, mint önkéntes, támogatja a ONE kampányt, amely az AIDS, a szegénység ellen küzd a harmadik világ országaiban. És még egy kis pikantéria a hölgyeknek: számos kapcsolata volt karrierje során, többek közt 3 évig járt Winona Ryderrel, együtt volt még Minnie Driverrel, de 2003-ban, a Túl közeli rokon forgatásán megismerkedett az argentin származású Luciana Borán Barossoval, egy bárpultos lánnyal, akit 2005-ben elvett feleségül, és így lett a mostohaapja Luciana előző házasságából született kislányának, Alexiának. Azóta született még két lányuk.


Na de térjünk vissza a Sorsügynökség című filmhez. Az első benyomásom a film végén olyan volt, mint az Angyalok városánál. Egy szép, romantikus történet, mégis mély gondolatokat ébresztve, csak ezt még megfűszerezték egy kis akcióval.


Matt Damon & Emily Blunt

 David Norris (Matt Damon) elismert fiatal politikus, aki épp a szenátusi választásokra készül. Kevésen múlik, de mégsem jut be a szenátusba. Hogy összeszedje a gondolatait a nyilvánosság előtt zajló záróbeszédéhez, elmegy a mosdóba, ahol összefut Elise-l (Emily Blunt - Az ördög Pradát visel), a gyönyörű balett-táncos lánnyal, aki nem mellesleg bámulatba ejti Davidet a szépségével és a szókimondó stílusával egyaránt. A levegő vibrál köztük, ahogy tüzetesebben felmérik egymást, majd a lány sietve távozik. David nehezen veri ki a fejéből a lányt, de mivel semmit nem tud róla, nem tudja, hol keresse. Pár hónappal később a sorsügynökök azon dolgoznak, hogy Davidet munkába menet leöntsék kávéval a parkban, különben módosul a sorsa, és akkor helyre kell igazítani. Csakhogy az a sorsügynök, aki Davidre vár a parkban egy pohár kávéval, elalszik, és David eléri azt a buszt, amin rajta van Elise. Mindketten megörülnek egymásnak, és a lány odaadja a telefonszámát Davidnek. Mivel David elérte a buszt, túl korán érkezik a munkahelyére, ahol éppen a sorsügynökök David kollégáinak agyát módosítják, és így meglát egy olyan világot, amiről eddig fogalma sem volt. A sorsügynökök elkapják, és egy hangárba viszik, ahol felvilágosítják a múltjában történt eseményekről, például, hogy az apja nem véletlenül halt meg, hanem azért, hogy David eljusson a szenátusba, amire apja nem volt képes. Elmondják neki, hogy nem találkozhat többé Elisel, mert az tönkre tenné a karrierjét, elveszik tőle a lány telefonszámát, és közlik vele, hogy a sorsügynökök minden lépését követni fogják, így esélye sincs az újabb találkozóra. David magába roskad, és próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant. Eltelik 3 év, és David újra megpróbál a szenátusi választásokon sikert elérni. Egy nap, a buszról megpillantja Eliset, és utána rohan. Elise nem érti, hogy miért nem hívta fel 3 éven keresztül őt, de David nem meri neki elmondani az igazat, mert a sorsügynökök megfenyegették, hogy újrakódolják az agyát, ha bárkinek is beszél róla, és az addigi életének minden egyes momentuma homályba vész.

Elmondja hát a lánynak, hogy elhagyta a számát, és mivel csak a keresztnevét tudta, esélye sem volt megtalálni őt, ezért is utazott 3 éven keresztül minden reggel ugyanazon a buszon, ahol anno találkoztak. Elise hisz neki, és az egész napot együtt töltik, de délután Davidnek beszédet kell mondania, amit legszívesebben lemondana, mert fél, hogy a sorsügynökök közbelépnek, és megint elválasztják őket egymástól, de nem teheti meg. Elise megadja neki a címet, ahova balett próbára megy, és ott fogja várni Davidet. A sorsügynökök közbelépnek, és úgy intézik, hogy Elisenek máshol legyen a próbája. David megtalálja a tánciskolát, de utánamegy az egyik ügynök, és elmondja neki, hogyha most nem engedi el a lányt, akkor az ő karrierjét is kettétöri, pedig a lányra fényes jövő vár, világhírű balerina lehetne, és Davidnek sem fog sikerülni a szenátusi tagság. Elise a próbán elesik, és kibicsaklik a bokája, David beviszi a kórházba, és amikor megtudja, hogy nincs komolyabb baj, szorosan megöleli a lányt, és kimegy 1-2 telefonra hivatkozva, amit el kell intéznie. Annyira szereti a lányt, hogy képtelen ekkora felelősséget vállalni, hogy a lány karrierje is összetörjön.

Pár hónap múlva az egyik kollégája és jó barátja kezébe nyom egy újságot, ahol Elise leendő esküvőjéről írnak egy szintén balett-táncos férfival. Összetörve beül egy bárba, ahol a pultos kezébe ad egy üzenetet az egyik sorsügynöktől. Az ügynök már gyerekkora óta figyelemmel kísérte David életét, és tudja, hogy sosem lesz boldog, ha nem lehet Elisel. Amikor találkoznak, elmondja Davidnek, hogy hol és mikor lesz az esküvő, és felkészíti, hogyan tudja elkerülni az ügynököket, és jut el Elisehez.

David megtalálja a lányt, és elmond neki mindent. Megmutatja a saját sorskönyvét, és az ügynököket. Elviszi a sorsügynökség központjába, hogy kiderítse, miért írták meg úgy a sorsukat, hogy nem lehetnek együtt. Az izgalmas és akciódús véget nem írnám le, hátha valaki kedvet kap hozzá, de annyit elmondanék, hogy a film mindenképp nyújtotta azt, amire rendeltetett: izgalmas volt, romantikus, sorsszerű és elgondolkodtató. Igaz, a nők sokkal jobban kedvelik ezt a műfajt, de férfitársaimnak is hozzáfűzném, hogy néha kell egy kis lazítás a sok háborús, akció dús, látványos filmek után, amikor csak hátradőlünk, és hagyjuk magunkat sodorni az árral.

A sors, hogy előre meg van írva, vagy mi magunk vagyunk a kovácsai? Tiszta szívből, nem tudom, mert amikor azt gondolom, hogy csak rajtam múlik, hirtelen olyan események történnek, amik megváltoztatják az elhatározásomat. Talán ez is az is igaz. Nem bízhatjuk teljes mértékben magunkat a sorsra, mert akkor nem érünk el semmit, de miközben két kézzel ragaszkodunk a magunkban felállított jövőképhez, észre kell vennünk a jeleket, amik többször is más irányba terelnének, és néha nem árt megnéznünk, hogy mi várhat ránk azon a másik úton..