Diszkrimináció az amerikai filmekben 1.

Afrikából szállított rabszolgák

 Arra gondoltam, megosztanám veletek, kedves olvasóimmal a szakdolgozatomat, mely egy utazás az amerikai filmkészítés kezdetétől-napjainkig a diszkrimináció és a hátrányos megkülönböztetés témakörében. Ha kíváncsiak vagytok rá, gyertek velem és ígérem, számos érdekességet tudhattok meg, és találkozhattok számotokra is ismerős filmekkel más megvilágításban.Mivel a dolgozat jelentős terjedelmű, kezdjük az elején:

A nagy vonatrablás (1903)

Az első hivatalos amerikai mozifilm a „The Great Train Roberry”, A nagy vonatrablás (1903) című Edwin S. Porter által rendezett film volt, mely egyben a western műfaj megteremtője is lett. Igaz, számtalanszor kétségbe vonták, hogy nem az első westernfilm, ami részben igaz is.Mégis ilyen látványos és jól összerakott filmet ezelőtt nem forgatott senki, ami a western műfaját illeti.
A film mindössze 12 perces volt, de olyan kasszasiker lett, hogy a későbbiekben több száz követte a példáját.
Innentől kezdve nem volt megállás, olyan gyorsan fejlődött a filmipar, amilyen gyorsan csak tudott. Egyre több vetítő helység alakult, melyek egyre több mozifilmet követeltek a gyártóktól. Ezáltal sorra alakultak a filmgyártó cégek, és az amerikaiak azzal kezdték növelni a hatalmukat, hogy külföldön is hoztak létre forgalmazó irodákat, ami által Angliában és Európában is egyre több lett a levetített amerikai film. Mivel 1909-ig a kamera olyan messze volt a színésztől, hogy premier plan-ban nem is mutatta azt, így a sztárkultusz kialakulása „csak” innentől kezdődött el.

A stúdiók állandó színészgárdát kezdtek alkalmazni, ami a későbbiekben a védjegyükké vált. Ebben az időszakban, Amerikában a mennyiségi filmgyártás volt a fő motiváció és nem a minőségi, vagy művészfilmek megalkotása. A film formai nyelvezete még igencsak gyerekcipőben járt, és csupán a későbbi években alakult ki a vágás, a beállítások, az előadói stílus,stb. Kialakultak a filmkészítésen belüli munkafázisok, megjelentek a rendezők, producerek, forgatókönyvírók, stb.A filmműfajok is kezdtek kibontakozni: megjelentek a western mellett a vígjátékok, melodrámák és a híradó.

David Wark Griffith

1908-ban a legfontosabb amerikai filmgyártó cégek az Edison, Vitagraph, Selig és nem utolsó sorban a Biograph voltak. A Biograph ebben az évben az egyik színészét beleültette a rendezői székbe, akit David Wark Griffith-nek hívtak. Griffith igen ambiciózusnak bizonyult, mivel az előírt rendezői munkán felül szépen-lassan az irányítása alá vonta egy-egy film elkészítését. Saját társulatot alakított ki, szorosan együtt dolgozott a dramaturgiai részleggel, és nagy gondot fordított az akkoriban időspórolás végett nem kultivált próbáknak. Számára alapvető fontosságú volt a vágás és a színészek játéka.

1914-ben D. W. Griffith megrendezte, és 1915 januárjában hozta forgalomba élete egyik fő művét, az Amerika hőskora - Egy nemzet születése című 190 perces, egész estét betöltő filmjét.

A mai napig ez a film több szempontból is igen meghatározó. Elsősorban utat tört a több órás filmeknek. A filmgyártó cégek felismerték, hogy a közönség kielégítése érdekében kénytelenek változtatni, és a pár perces filmek helyett nyugodtan készíthetnek hosszabb mozit, mert a nézősereg igényli azt. Másodsorban megteremtette a történelmi nagyjátékfilmet és letette e műfaj alapköveit. Ám ez az alkotás, mégis nagy port a kavart, és a mai napig vádolják rasszista hozzáállásáért.

   A történet két família, az északi Stoneman, és a déli Cameron család, illetve szolgálóik életén keresztül mutatja be a rabszolgaság kialakulás, a polgárháború kitörését Amerikában, majd a Ku-Klux-Klan megalakulását. A film a jó és a rossz örök harcának elvét követve a négereket és a félvéreket állítja be a rossz oldalra, és a mondanivalót tekintve, őket okolja a polgárháború kitöréséért. Griffith szegény déli családból származott. A polgárháborút és az északiak győzelmét tette felelőssé családja nyomorú életéért. Igaz, a későbbiekben többször is bebizonyította, hogy filmjeiben a drámának és érzelmeknek jóval fontosabb szerepük van, mint a politikának. Mégsem úszhatta meg a filmjét ért támadásokat.

   A cselekmény azzal kezdődik, amikor a déli Cameron család fia, Ben, érdeklődni kezd, Elise iránt, aki az északi Stoneman család sarja. Igen ám, de kitör a polgárháború, és a két család fiai szembekerülnek egymással a csatatéren. Elise Washingtonban segít a sebesülteken, ahová Bent is szállítják.

   Mire Ben felépül és hazautazik, letörve és feldühödve veszi észre, hogy a polgárháború által nyomorúságos és szegény lett a déliek élete. Stoneman délre települ, hogy a választásokat megszervezze, míg eközben Ben megszervezi a Ku-Klux-Klant.

Elise rájön, hogy Ben szerepet játszik a titkosan működő szervezetben, de nem szól senkinek. Pedig a Klán már folytatja tevékenységét a négerek ellen. A választásokat az északiak, vagyis a négerek nyerik meg, csalással. Griffith a négereket úgy mutatja be, mintha állatok lennének, isznak, verekednek, zaklatják a tisztességes lakókat.

Elise-t is molesztálja egy néger katona, Gus, akit végül a Klán kivégez. Lynch, Stoneman-ék szolgája meg akarja bosszulni ezt, és rátámad a Cameron családra, de végül a famíliának sikerül elbújnia. Lynch feleségül akarja kérni Elise-t, de Elise apja ezt már nem hagyja, és verekedésbe torkollik az ügy.  Mindkét színhelyre a Ku-Klux-Klan tagjai jönnek segítséget nyújtani, és végül a két család békülése jelenti az „Amerikai nemzet születését”.

   Az első benyomás erről a filmről az, hogy olyan hatása van, mint egy mesekönyvnek az inzertek bevágásaival. Mai szemmel nézve, lehet, hogy mosolygunk az akkori ábrázolási technikákon, de ha azt vesszük figyelembe, hogy Griffith ezzel a filmjével mennyi mindent letett a filmkészítés módjainak asztalára, elismeréssel kell élnünk. Kezdve azzal, hogy elsőként ő használt a film vetítése alatt zenét, ami igencsak hatásos volt. Az izgalmas jeleneteknél drámait, a romantikus részeknél lágy, elringató dallamokat alkalmazott.

Megcsillantotta a filmkészítésben a metaforák alkalmazását. Például mikor Elise menekül Gus zaklatása elöl az erdőben,  Griffith többször is bevágott ide egy megriadt mókus képét, és a zene is fokozódott, így a hatás nem maradhatott el. Vagy amikor Elise és Ben találkozik, mint jelképet, galambokat mutatott a jelenetben.

Az ilyen formai nyelveket korábban nem használták. Griffith-nek köszönhetően megtörténtek az első lépések a film, mint művészeti kifejező eszköz használata felé.

David W. Griffith: Amerika hőskora- Egy nemzet születése

Az, hogy egy mozi milyen hatást képes gyakorolni az emberre, az is mutatja, hogy miután William Joseph Simmons végignézte Griffith filmjét 1915-ben, az akkoriban már teljesen eltűnőben lévő Ku-Klux-Klan-t 16 társával újraszervezték, és 5 év alatt mintegy 2 millió ember csatlakozott a Klánhoz. Ami igencsak elszomorító, ha azt nézzük, hogy a Ku-Klux-Klan célja már nem csak a feketék megfélemlítése és gyalázása volt, hanem kiterjeszttették a zsidókra, katolikusokra és minden idegen népcsoportra is nem szűkölködve az erőszak eszközeiben, elmentek akár a gyilkosságig is. A Ku-Klux-Klan a mai napig nem szűnt meg létezni..

Folytatjuk..

Adam

Életünk során hányszor találkozunk saját korlátainkkal és jövünk rá, hogy valamit képtelenek vagyunk megtenni, pedig ha megtennénk, segítenénk magunkon, de van valami, a lelkünk egy része, ami visszatart, nem enged. Ennyi idősen már én is tudom, hogy nem a megélhetés, a párválasztás, a család a legnehezebb dolog az életben, amit meg kell oldanunk, hanem önmagunk. Hogy merre tartunk, az csakis rajtunk múlik. Vannak, akik tudnak segíteni, mellettünk állnak, de a lépést, azt az egy rohadt nagy lépést nekünk kell megtenni. Szembe nézni önmagunkkal, a félelmeinkkel, és azt mondani magunknak, hogy nem érdekel, megteszem, mert ez az egyetlen dolog, ami segít, semmi más. És ha nem teszem meg, minden rosszabb lesz. Igen ám, de mi van akkor, ha nem a lelkünk szab gátat egy ilyen helyzetnek, hanem egy betegség, amivel szembenézni, elfogadni iszonyúan nehéz.

Adamnak (Hugh Dancy) még nehezebb. New Yorkban él egyedül, édesapja nemrég halt meg. Adam Asperger szindrómában szenved, ami az autizmus egy enyhébb fajtája. Képes az ön álló életre, van munkahelye, de emberi kapcsolatokat nehezen alakit ki furcsa kommunikációja miatt.

A szomszéd lakásba költözik Beth a csinos és vonzó lány, aki nagyon megtetszik Adamnak. A fiú  a maga módján megpróbálja elbűvölni a lányt és Beth figyelmét felkelti, hogy nem egy szokványos fiú udvarol neki. Adam megmutatja Bethnek a csillagokat, elviszi a Central Parkba, ahol egy mosómedve családot lesnek meg együtt, de amikor Beth elhívja a barátaival egy bárba, Adamon eluralkodik a félelem és csak nagy kínkeservek közepette marad ott a bárban. Beth egy olyan világot nyit meg Adam előtt, amiről a fiú csak álmodott. Megtapasztalja a szexet, a humort, a párkapcsolat minden velejáróját. Egy nap, mikor Adam bemegy a munkahelyére, a főnöke megmondja neki, hogy nem tudja tovább foglalkoztatni. Adam összepakolja a cuccait és elmegy Beth munkahelyére, egy közeli óvodába. Ahogy a kerítés mögött figyeli a játszadozó gyerekeket, és várja, hogy meglássa Beth-t, egy járőr kocsi ott terem és igazoltatják Adamot, akinek fogalma sincs, hogy mi történik vele. A rendőrök és az egyik óvónő is kukkolónak nézik Adamot, akit a kerítéshez taszítanak, ordítanak vele, de a fiú képtelen válaszolni. Szerencséjére megjelenik Beth, aki igazolja őt és így megmenekül a további megaláztatásoktól.

Rose Byrne & Hugh Dancy

Beth segít a fiúnak munkát találni, akit be is hívnak egy interjúra. Adamot teljesen leblokkolja a tudat, hogy egy interjún teljesítsen, fél, hogyha kiderül a betegsége, akkor azonnal elküldik. De Beth felkészíti Adamot, nap, mint nap gyakorolják a kérdésekre a válaszokat, a megfelelő viselkedés mintákat. Mire eljön az interjú napja, Adam magabiztosan áll a kihívás előtt. A nagy igyekezetében Adam csak egyetlen dologra nem figyelt, Bethre. A lány feje fölött sűrűsödnek a felhők, amikor el kell mennie egy tárgyalásra, ahol az apja a gyanúsított adócsalás ügyben. Miközben Beth ott ül a tárgyaló teremben az anyjával, megrendülten hallgatja, ahogy az apja bevallja, viszonya volt egy fiatal nővel, aki egy barátjának a lánya, és ezt a lányt segítette hozzá egy jól fizető álláshoz a cégénél.

Beth lelkileg összetörve ér aznap haza, és támaszt, menedéket keres Adam oldalán, aki önhibáján kívül a maga kis világában él, és nem figyel a vészjósló jelekre. Nagy hévvel meséli el Bethnek, hogy milyen ügyes volt az interjún és azt, hogy felajánlottak számára egy állást Kaliforniában, ahova szeretné, ha a lány is elkísérne. Beth azonban feltesz Adamnak egy egyszerű kérdést: "Miért szeretnéd, hogy veled menjek?", de Adam megkukul, majd nagy nehezen elmondja, hogy azért, mert Beth tud neki segíteni az új helyen beilleszkedni. Beth szakít Adammal, aki fejébe veszi, hogy a lány nélkül nem vállalja az új állását. Aznap, mikor szállna fel a repülőre, teljes pánikban és félelemtől összegörnyedten ül az ajtónak dőlve. Küzd-vívódik saját magával, menjen?, de akkor ki tudja milyen váratlan esemény történik vele, amit nem fog tudni kezelni.. Ne menjen? De akkor lemond az álmáról, hogy egy csillagvizsgálóban dolgozhasson. Végül elvállalja az állást, ahol befogadják és kiteljesedhet a munkájában. Pár hónappal később kap egy csomagot Bethtől, aki írt egy mesekönyvet a mosómedve családról, akik a Central parkban élnek..

A filmnek keserédes vége van, és aki nagy katartikus élményekre vágyik, ne nézze meg. Számomra pont az egyszerű mondanivalója ihletett meg. Az, hogy lehet, két ember nem azért találkozik, hogy együtt leéljék az életüket, hanem azért, hogy tanuljanak egymástól és megmutassanak a másiknak egy új nézőpontot. Ezeket az embereket - legyen az volt párkapcsolat, barát, vagy kolléga - mélyen őrizzük a szívünkben és talán hálásak is vagyunk nekik azért, amit tőlük kaptunk. És ez így van rendjén..

Human Traffic

Human Traffic

Elkapott-e valaha téged is a 20-as éveidben az az életérzés, amikor a mindennapokat kőkemény drámának, a hétvégéket pedig az élet értelmének érezted? Amikor csak az számított, hogy hova mész bulizni a barátaiddal és persze, hogy mit vegyél fel..Amikor beléptél a diszkóba, meghallottad a kedvenc számodat,körbenézel a teremben és úgy érzed ez az életed sava-borsa, ezért érdemes kitartanod a hétköznapok szürkeségében. Mindezt valaki drogokkal, valaki alkohollal, valaki minden kábítószer nélkül élte át, de ott volt, jelen volt, és olyan benyomások érték, amit semmilyen társadalmi közeg nem adhat, csakis a buli - legyen az házi, vagy diszkó, vagy koncert, de a zene nem hiányozhatott. A Human Traffic egyik fő irányvonala a kábítószer a fiatalok körében és a "kémiai nemzedék" bemutatása, de engem igazából az az életérzés fogott meg, ami a főszereplők mindennapjaiban kézzel fogható. A függetlenség, a lázadás, a polgárpukkasztás, a szerelem, a barátok és a bulik. A Human Traffic 5 olyan fiatalról szól, akiknek külön-külön megvannak a problémáik, de amikor hétvégente találkoznak és belevetik magukat az éjszakai életbe és megpróbálnak minden gondot elfelejteni. Én is így éltem túl a 20-as éveimet, úgyhogy ajánlom minden olyan embernek, aki hasonlóképp elvesztette az eszét, csak azért, mert fiatal volt és tele világmegváltó érzésekkel.

Jip (John Simm)

Jip-nek szexuális frusztrációja van. Mikor összejön egy lánnyal és akcióra kerülne a sor, mindig csődöt mond. A szülei elváltak és amikor Jip 14 éves volt, az apja börtönbe került, így kénytelen volt az anyjához költözni, aki a testével kereste a napi betevőt. Mikor Jip nap, mint nap látta az anyjához érkező kuncsaftokat, nem bírta tovább és elköltözött.

Koop (Shaun Parkes)

Koop,
Jip legjobb barátja egy lemezboltban dolgozik, élvezi a mindennapokat, de barátnőjére, Ninára rettenetesen féltékeny. Koop apja egy pszichiátrián, álomvilágban él, mivel nem tudta feldolgozni, amikor Koop anyja elhagyta.

Nina (Nicola Reynolds)

Nina
egy McDonaldsban dolgozik, mert nem vették fel a főiskolára. Szabad szájú, laza, és belevaló. Így nem várat magára sokat, hogy Nina felmond a munkahelyén, mert a főnöke egyfolytában rá van kattanva és szexuálisan zaklatja őt.

Lulu (Lorraine Pilkington)

Lulu,
Nina legjobb barátnője az elmúlt hónapokban túl van 3 rossz kapcsolaton, és minden egyes alkalommal belefut olyan pasiba, aki megcsalja és átveri.

Moff (Danny Dyer)

Moff
él egyedül teljes családban, de mégis ő lázad a világ ellen a legjobban, mert nem bírja elviselni a családi fészek képmutatását. Apja jó nevű, magas rangú rendőrtiszt, anyja egy csendes, illedelmes háziasszony. Moff teljesen idegennek érzi magát otthon, és a munkanélküli dílerkedést választja "munkájául".



A csapat, hétvége közeledtével forró dróton tartja kapcsolatot, és elindul a megszervezése a legfelkapottabb klubba szóló jegyek beszerzésének. Péntek este kiderül, Lulunak nincs jegye és nem mellesleg le van törve, mert ismét kidobott egy léhűtő pasit, aki megcsalta. Jip azonnal intézkedik és telefonál, de nem sikerül jegyet szereznie, amit persze nem mond el Lulunak, nehogy a lány visszamondja a hétvégi nagy őrületet. Leszáll az éj, és a fiatalok összegyűlnek egy pubban, hogy megalapozzák az este hangulatát. Jip ott ül a hatalmas asztaltársaság közepén, mégsem tudja kikapcsolni az agyát, és ellazulni. Van, amikor olyan éles váltással lesz vége a munkának, és vetheted bele magad a hétvégébe, hogy innod kell egy párat, mire az érzékszerveid veszik a lapot, és kezdesz ellazulni.

Az öt fős csapat átmegy a legmenőbb klubhoz Cardiffban. Fiatalok százai állnak sorban a bejáratnál, mikor Jip elmondja, hogy Lulunak nincs jegye, de ne féljen, mert ő elintézi. Újságirónak kiadva magát bemegy a klub tulajdonoshoz, aki egy hatalmas kinézetű, hírhedt gengszter a környéken. Jip előadja, hogy jövő pénteken szeretnének riportot késziteni a klubról, melyet beválasztottak Cardiff legfelkapottabb helyének. A tulaj beveszi a mesét, Jip megússza a dolgot, és bent találkozik a többiekkel. Kezdetét veszi a bulizás, mindenki iszik, drogozik, tombol a kedvenc számaira. A tánctéren villódznak a fények, ütemre világit a stroboszkóp. Nina és Lulu éppen a tömegen vág át , amikor egy riporternő az orruk alá dugja a mikrofont, és interjút szeretne készíteni velük. A lányok azonnal előveszik "legjobb" formájukat, és meghökkentésképp a legártatlanabb ábrázattal elmondják, hogy milyen drogokat szoktak használni és hogy igazából a Trainspotting című film "ihlette" meg őket. A végén mindketten puszit küldenek az anyukájuknak, aztán lelépnek. A riporternő megkövülten áll és nem veszi észre, hogy a lányok totál hülyét csináltak belőle. Ahogy telik az este, Jip és Lulu egyre többet beszélget, és Jip elmeséli a lánynak, hogy milyen problémája van a csajokkal. Lulu lazán kezeli a dolgot és próbál mindenféle tanácsot adni Jipnek. Egy idő után a csapat átmegy egy házibuliba, ahol kezd leereszteni a hangulat, csak Jip és Lulu kerül egyre közelebb egymáshoz. Moff-on eluralkodik a buli utáni depresszió; vége a nagy partinak az agyeldobásnak, jön a magányos vasárnap érzése..

Lulu és Jip a kanapén ülve beszélgetnek, a lány alig várja, hogy a fiú megcsókolja, és minden jelet lead neki, hogy megtegye, Jip pedig nem is hiszi el, hogy a lánynak ő tényleg tetszhet, ezért bizonytalankodik, nem meri megtenni az első lépést. Aztán megtörik a jég, és megcsókolják egymást. Nem telik el sok idő, és már szeretkeznek, Jipnek persze előjön a frusztrációja, de Lulu olyan gyengéd és érzékeny vele, hogy Jipnek sikerül leküzdenie  a szorongását.

A csapat másnap délután találkozik egy pubban, ahol Moff előadja "szokásos" vasárnapi melodrámáját, és megígéri, hogy többet nem fog drogozni, és ennek örömére rendel magának egy vodka-kólát. Aztán este szétszéled a banda és Lulu meg Jip együtt sétálnak hazafelé boldogan és szerelmesen...

A filmben számos olyan jelenet van, amit úgy éreztem nem lehet leírni, egyszerűen érezni kell. Ezt a mozit csak az értheti igazán, akinek voltak bulizós évei, mert akinek ez kimaradt, az elrettenve és értetlenül fog a sztori előtt állni, hogy mi is ebben az őrületben a jó? Az én életemből kimaradt a drog, aminek örülök, de tény, hogy én sem tudtam volna elképzeli egy fergeteges szombat estét barátok és alkohol nélkül. Számtalan olyan emlékem van ezekről a bulikról, amiknek örülök, hogy megtörtént, és velem történt. Van olyan barátnőm, akinek kevés jutott ezekből az évekből, és látom rajta, hogy sajnálja és érzi, hogy valami fontos dolog maradt ki az életéből. Utólag nosztalgiával gondolok vissza ezekre a hétvégékre, hiszen akkor megtehettem azt, hogy minden szombaton kitomboltam magam, de az ember, ahogy öregszik, nemcsak hogy nem bírja már a reggel 6-ig tartó partikat, de felváltotta a helyét a tízen-huszon éves generáció. De nem panaszkodom, azért még sikerül egyszer-kétszer eljutnom 1-1 jó buliba, most is éppen vágom a centit, hogy eljöjjön a december 10-e..

A felolvasó

Kedves olvasóim! Elnézést, hogy ilyen sok idő után írok, de elhagyott az ihletem. Égre-földre kerestem, megnéztem számtalan filmet, de csak nem jött a katarzis, ami beindítaná a gondolataimat. A felolvasó már két hónapja porosodott a polcomon, és csak annyit tudtam róla, hogy a történetnek köze van a második világháborúhoz. Nehezen vitt rá a lélek, hogy megnézzem, mert már számos filmet láttam ezzel kapcsolatban, és úgy gondoltam, nem tud újat mutatni, de tudott..

Kate Winslet & David Kross

A film elkészítése nagy bátorságra vall. Az első benyomásom az volt, hogy ha ezt a mozit 20-30 évvel ezelőtt vetítik le, biztosan betiltották volna, hiszen egy olyan nőnek mutatták meg az emberi oldalát, aki részt vett a második világháborúban meghalt zsidók megölésében. Ez mindenképpen egy olyan dilemmát hoz létre a nézőben, amire talán még sosem gondolt. Egy SS-be belépett fiatal nő, aki fel sem fogja, hogy milyen mészárlásban vett részt, lehet szerelmes és esendő. Az emberi előítélet hatalmas dolgokra képes, és e film után komolyan elgondolkozunk azon, hogy megilleti-e őt minden jog és embernek lehet-e tekinteni egy olyan nőt, aki szemrebbenés nélkül végignézte és jogosnak vélte, hogy a lángoktól ölelt, emberekkel teli templomajtót nem nyitja ki, mert akkor a foglyok elszöktek volna, és zűrzavar támad. A Holokausztról ilyen megvilágításban még nem készült eddig film, de valószínű, hogy az emberiség most érett meg arra, közel 70 évvel a rettenetes második világháború után, hogy az ellenségben is meglássa az embert.

1958-at írunk, a 15 éves Michael Berg (David Kross) az iskolából tart hazafelé, mikor rosszul lesz, és leül egy kapualjban. Hanna (Kate Winslet) épp akkor ér haza, és segít a fiúnak, hogy jobban legyen, majd hazakíséri. Michael több hét lábadozás után felmegy Hannához, hogy megköszönje a segítséget, de mikor a nő elvonul, hogy átöltözzön, a fiú meglesi. Mikor lebukik, elrohan, de a látvány beleivódik az összes gondolatába, és újra elmegy a nőhöz. Hanna jóval idősebb Michael-nál, de ez nem szab gátat a kettőjük közt kialakuló szexuális viszonynak. Michael felfedezi a női test szépségét, és életében először szerelmes lesz. Hanna minden egyes alkalommal, mikor találkoznak, megkéri a fiút, hogy olvasson fel neki, aki számtalan kötelező irodalommal kápráztatja el a nőt, köztük A kutyás hölggyel is , mely későbbiekben meghatározó jelképe lesz kapcsolatuknak. Mikor egy alkalommal Michael ismét felmegy Hannahoz, a nő beleköt, és furán viselkedik, Michael - szerelmes kamasz lévén- nem tudja ezt mire vélni, kiengeszteli szerelmét, és szeretkeznek. Aztán Michael elmegy, hogy az osztálytársaival megünnepelje a szülinapját, de rossz előérzete támad, és visszarohan Hanna lakására, ami üresen tátong, sehol egy ruha-cipő, vagy személyes holmi. Michael összetörik és zárkózottan próbálja feldolgozni első szerelmi csalódását. 

Felveszik a jogi karra, ahol az első gyakorlati előadásukon részt kell venniük egy tárgyaláson. Michael nem hisz a szemének, elfehéredik, mikor a vádlottak padján meglátja szerelmét, akit azzal vádolnak, hogy belépett az SS-be, és aktívan részt vett a Holokausztban, mint őr. Michael a tanúvallomásokat hallgatva teljesen összezavarodik, nem tudja összeegyeztetni a szeretett nőt a gyilkossal. Eszébe jutnak az együtt töltött idők, mikor Hannával volt, és érezte, hogy a nő, akármilyen merev és távolságtartó volt vele, attól még szerette és a fiú karjai közt gyámoltalanná és érzékennyé vált. Michael elutazik Auschwitz-ba, hogy megpróbálja megérteni, hogyan volt képes a szerelme elkövetni, az egész világon elítélt szörnyűségeket. A tárgyaláson Hanna magára vállalja a jelentések megírását, ami terhelő bizonyíték ránézve, de Michaelban összeáll a kép, és rájön, hogy Hanna analfabéta, sem írni  sem olvasni nem tud, mégsem deríthetnek erre fényt, mert akkor kiderülne korábbi viszonyuk és Hanna annyira szégyenli írástudatlanságát, hogy inkább hazudik, mintsem lerántsa a leplet gyengeségéről.

Mikor elérkezik az ítélethirdetés, a tárgyalóteremben mindenki elégedett, csak két ember szíve törik össze, mikor Hannát életfogytiglanira ítélik. Ahogy kimondja a bíró az ítéletet, Hanna felpillant az erkélyen ülő, megrendült fiúra, akinek potyognak a könnyei. Pár nap múlva Michael elindul meglátogatni Hannát, de képtelen átlépni az épület ajtaját, és visszafordul. Amit még egy felnőtt ember sem tud könnyen megemészteni, azt a  fiú képtelen feldolgozni és ez az abszurd helyzet rányomja a bélyeget egész életére.

A felnőtt Michael (Ralph Fiennes) megtört, zárkózott, elvált apa, aki magányosan éli mindennapjai. 

Ralph Fiennes

Egy nap, mikor a könyveit pakolgatja, képtelen Hanna emlékétől szabadulni és úgy dönt magnóra véve, felolvas egykori szerelmének ismét és egy lejátszóval elküldi a "hangoskönyveket" a börtönbe. A kazetták folyamatosan érkeznek Hannának, aki boldogan hallgatja a fiú-férfi hangját és a történeteket újra. 

Jó pár évvel később Hanna minden bátorságát összeszedve bemerészkedik a börtön könyvtárába, és rettegve, de izgalommal telve kikölcsönzi A kutyás hölgyet. Leül az asztalhoz, kinyitja a könyvet és elindítja a magnót. Megszámolja az első mondatban szereplő szavakat és így írva is meglátja az addig csak hallgatott szavakat. Lassan megtanul írni és küld egy rövid levelet Michaelnak, melyben megkéri a "fiúcskát" hogy legközelebb romantikus könyveket olvasson fel neki. Az addig plátóinak hitt kapcsolat Michael számára kézzelfoghatóvá válik Hanna levele által. Michaelt 35 év után felhívjak a börtönből, hogy Hannát szabadlábra helyezik, és mivel ő az egyetlen kapocs a külvilággal, segítenie kell, hogy Hanna be tudjon illeszkedni a társadalomba újra.

Ahogy közel 40 év után ismét találkoznak, szemükben ugyanaz a szerelem és kötődés tükröződik, mely sosem bontakozhatott ki igazán. Michael megkérdezi tőle, tisztában van-e azzal, mit követett el? A némaság kézzel fogható..
Megbeszélik, hogy jövő héten eljön érte Michael, de egy hét múlva, mikor beérkezik a börtönbe, a börtöntiszt közli vele, hogy Hanna öngyilkos lett és Michaelra bízta a félretett vagyonát, melyet az egyik áldozat lányának szánt. 
Michael sosem tudott szabadulni Hanna keresztjétől, hiszen egy olyan nőt szeretett egész életében, aki több száz ember haláláért volt felelős. Márpedig tudjuk jól, a szerelem nem válogat, nem mi magunk választjuk ki, hogy kibe leszünk szerelmesek, nem mellesleg az első szerelem mindenki életében komoly tényező. Tegyük a szívünket a kezünkre, ha csak nem valami tragédiával végződött, az első szerelmünk mindig is a lelkünkben lesz.
És hogy mi a konklúzió e film láttán? Körülbelül én is annyira vagyok megzavarodva, mint a fiatal Michael, aki nem tudja hova tenni ezt az egészet, hiszen az egyik oldalon ott van az a sok szörnyűség, amit emberek százai-ezrei elkövettek a második világháborúban, de a másik oldalon ott van ember - akit ugyanúgy anya szült, aki szerelemes tud lenni, sírni és kacagni. Természetesen én is úgy vélem, hogyha valaki bűnt követ el, akkor azért bűnhődjék meg, de szánalom új érzésként keritett hatalmába.
Mi emberek mindig ott rontjuk el az előítéleteinkkel a dolgot, hogy nem nézünk a dolgok mögé, nem próbáljuk meg megérteni ki mit miért csinál? És ha valaki rám szeretné vetni a követ, hogy a "tettesekkel szimpatizálok", bátran tegye, mert én itt most csakis az embert nézem, aki bűnös, és bűnhődött érte, de a másik fele szerelmes volt. Az ilyen tetteket sosem fogom megérteni, de Hanna Smitz lelkébe belepillanthattam egy kicsit, aki szeretett egy fiúcskát, szembe mert nézni saját félelmével és 50 évesen megtanult irni-olvasni, és élete utolsó hetében talán felfogta, hogy anno rosszul döntött és a halált választotta az élet helyett..

Elcserélt életek

Angelina Jolie

A történet nem 2008. május 20-án kezdődött az Elcserélt életek című film premierjén Cannesban, hanem 1928-ban, amikor is fényderült a Winewillie tyúkketrec gyilkosságokra. Na de menjünk csak sorjában. Angelina Jolie nem tartozik a kedvenc színésznőim táborába, ebben a filmben mégis remekelt, végre lehullott a tökéletes álca róla, és megláthattuk emberi mivoltában. A film ragaszkodva a valósághoz, igaz történetet dolgoz fel és lassan bontakozik ki, amit már megszokhattunk, ha a jó öreg Clint Eastwood ül a rendezői székbe. 1928-at írunk, a helyszín Los Angeles 23. sugárút, ahol Christine Collins (Angelina Jolie) él kisfiával, Walterral. A férje, Walter születése után elhagyta őket. Christine egy telefontársaságnál dolgozik, és egy nap, mikor munka után siet haza, Walternek hűlt helyét találja. A rendőrség jól bevett szokásaihoz híven, amíg nem telik el 24 óra, addig nem kezdenek nyomozni, hiszen a gyerekek 99 %-a reggelre hazatér. Mivel Walter másnap reggel sincs meg, a rendőrség megkezdi a nyomozást, és 5 hónappal a kisfiú eltűnését követően értesítik Christine-t, hogy megtalálták a fiát. Mikor a pályaudvaron megáll a vonat, amin Walter utazott, Christine rohanna a peronra, hogy minél előbb magához szorítsa gyermekét, de a állomáson ott a sajtó és a rendőrség is, akikre az utóbbi időben sok rossz fény vetült, ezért szeretnének csillogni egy kicsit a sikeres nyomozás fényében. A vonatról azonban egy idegen kisfiú száll le, és Christine közli Jones kapitánnyal (Jeffrey Donovan), hogy ez nem az ő gyereke. Azonban a rendőr, mivel hatalmas nyomás alatt van, és tisztában van vele, hogy a rendőrségnek még rosszabb híre lenne a sikertelen ügyből kifolyólag, ezért ráveszi Christine-t, hogy vigye haza pár "próba" hétre a fiút, hiszen úgy is össze van zavarodva.
Az anya beleegyezik, de kis idő elteltével fogorvosi bizonyítékot szerez, hogy ez a fiú, nem Walter Collins, és nem utolsó sorban leméri a kisfiút, aki 7 centiméterrel kisebb a fiánál. Felkeresi Jones kapitányt, aki végig sem akarja hallgatni, és védekezésként azzal támadja Christine-t, hogy ki akar bújni az anyai felelősség alól. Christine-t felkeresi Gustav tiszteletes (John Malkovich), aki abban az időben híres volt arról, hogy védje a korrupció áldozatait, és elmondja az anyának, hogyha szembe szegül a rendőrséggel, és nyilvánosságra hozza a bizonyítékokat, akkor azok keményen fel fognak lépni ellene, és mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák. Christine, nem lévén más kiút, összehívja a sajtót, és elmondja nekik az igazat. Ezután Jones kapitány titokban elviteti őt az embereivel a helyi pszichiátriára, és bezáratja Christine-t a 12-es kóddal, azzal az indokkal, hogy őrült.
Mialatt Christine az elmegyógyintézetben tölti mindennapjait, az egyik rendőrt, Lester nyomozót kirendelik egy farmra, ahol egy fiatalkorút kell visszatoloncolnia Kanadába illegális tartózkodás miatt. A fiú nem bírja tovább magában tartani a lelki terhet, és elmondja a nyomozónak, hogy a nagybátyja tartotta fogva, és kényszerítette, hogy gyerekeket csaljanak a farmra, ahol baltával megölték őket. 

A jelenet sokkoló, mert Lester a fiú kezébe nyomja a nemrégiben eltűnt gyerekek fotóit, és a fiú sorban teszi le az asztalra azoknak a képeit, akiket elfogtak és a farmra vittek, köztük van Walter Collins is. Elmondása alapján körülbelül 20 fiút kaptak el, de volt olyan kisfiú, akinek sikerült elszöknie. A gyilkosságokat Gordon kezdte, éjszaka bement a tyúkólba, ahol a gyerekeket fogva tartotta, elkapott egyet a visító gyerekek közül és kivitte, majd egy hatalmas baltával agyonütötte, végül arra kényszerítette az unokaöccsét, hogy fejezze be, amit ő elkezdett, különben őt is megöli. A fiú zokogva mondja el a nyomozónak, hogy megtette, gyerekeket ölt.. Lester azonnal értesíti Jones kapitányt, aki a hír hallatán szeretné eltussolni az ügyet, hiszen akkor kiderülne, hogy tényleg rossz gyereket hoztak haza Christine-nek, de a nyomozó inkább fogja két társát, és a fiút, és elmegy velük a farmra, hogy utánajárjon, tényleg igazat mond-e a gyerek. A tanyán a fiú a megadott helyszínen elkezd ásni, és nem sokkal később előkerül a földből egy kiscipő, majd megannyi csontváz..
Az elmegyógyintézetben az egyik ebédnél Christine mellé ül egy nő, Carol (Amy Ryan), aki elmondja neki, hogy mi is a valóság idebent. A nők többsége, aki bent van nem őrölt, egyszerűen összetűzésbe kerültek a rendőrséggel, és így akarták őket elhallgattatni. Többnyire a 12-es kóddal vitették be őket, ami azt jelenti, hogy esélyük sincs a szabadulásra. Ha kiborulnak az itt tartózkodás miatt, akkor őrültek, ha normálisan viselkednek, akkor depressziósak. Minden viselkedésre ráhúzzák az "indokolt" pszichiátriai kezelést. Christine nem tudja, hogy mit tegyen, csak azt érzi, hogy nem adhatja fel, és amikor a főorvos gyógyszerezni akarja, ellenkezik. Lefogják, és a szájába dugják a nyugtatót, Carol a segítségére siet, de az ápolók őt is lefogják. Carol azért került be az intézetbe, mert prostituáltként kereste a kenyerét, és egy alkalommal az egyik ügyfele agyonverte, akit Carol feljelentett, csakhogy kiderült, hogy az illető rendőr, így bedugták ide Carolt, hogy eltussolják az ügyet. A főorvos provokálja Carolt, aki egy pillanatra ki tud szabadulni az ápolók kezei közül, és egy jól irányzott bal egyenest küld a főorvos arcába. A tette nem maradhat megtorlatlanul, a doktor elrendeli a 18-as szobát, ami az elektrosokkot jelenti Carol számára. Pár nappal később a főorvos behívatja a szobájába Christine-t, és az orra alá nyom egy papírt, amiben az áll, hogy a megtalált kisfiú az ő gyereke, és a rendőrséget nem terhel semmilyen felelősség. Ha ezt a papírt Christine aláírja, akkor szabadon távozhat, de nem teszi, és ezért az orvos a 18-as szobába rendeli. Épp időben érkezik meg Gustav tiszteletes az embereivel, aki időközben kiderítette, hogy Christine-t ide hozták, valamint nyilvánosságra került a farmon történt gyerekgyilkosságok, ahol ott volt Walter is. Christine-t szabadon engedik.
Elkezdődik Christine hadjárata: beperli a rendőrséget nemcsak azért, mert az állítólagos Waltert kényszerítették, hogy mondja azt, ő Christine fia, hanem a jogosulatlan elmegyógyintézetben töltött időért is, a város legjobb ügyvédje felajánlja ingyenes szolgálatait, hogy ő védhesse Christine-t. Első körben sikerül elérniük, hogy a pszichiátrián lévő 12-es kóddal bevitt összes "beteget" engedjék szabadon.
A rendőrségnek sikerül elfognia az időközben Kanadába menekült Gordon Northcott-ot, így elkezdődhet a tárgyalás. A per végén az esküdtszék bűnösnek mondja ki Gordont, akit 2 év magánzárkára, és utána kötél általi halálra ítélnek, valamint a bíróság felfüggeszti Jones kapitányt és a rendőrfőnököt is menesztik posztjáról.
Christine nem adja fel a reményt, hogy anno fiának sikerült elmenekülnie, és folytatja a keresést. Két évvel később, Gordon Northcott akasztásának előestéjén küld egy táviratot Christine részére, amiben azt írja, elmondja neki az igazat a fiáról.

Christine 30 év után az első nő, akinek engedélyezik, hogy meglátogasson egy sorozatgyilkost, amikor azonban odaér, Gordon megijed, és nem hajlandó elmondani az igazat. Christine elkapja, és a falhoz szorítja, úgy ordít vele, hogy mondja el mi történt, de Gordon össze-vissza beszél, amiből nem lehet kideríteni semmit. Az asszonynak az utolsó reménye is elsétál, miközben kivezetik Gordont a szobából..
Öt évvel később jelentkezik egy fiú a rendőrségen, aki elmondja, hogy ő is ott volt a Winewillie farmon, és az egyik éjszaka megpróbáltak elszökni két társával, az egyik Walter volt. Amikor a drótkerítésen próbált átbújni, beakadt a lába, és Walter visszajött érte, kiszabadította őt, és együtt elfutottak a sötétségbe, nyomukban Gordonnal és az unokaöccsével. Akkor látta utoljára Waltert, és nem tudja, hogy végül elfogták-e, vagy sikerült elmenekülnie. A fiú elmeséli, hogy azért sem jelentkezett eddig, mert rettegett, félt, ha hazajön, nyomában lesz a gyilkos, és a családját is féltette.
Christine úgy érzi, reményt kapott arra, hogy fia él, csak visszatartja a félelem a hazajöveteltől...

Az igazság az, hogy a fiú sosem került elő és Christine Collins úgy élte le az életét, hogy sosem találta meg a fiát, ami arra enged következtetni, hogy Gordon Northcott Walter Collinst is megölte.


Gordon Norhcott


Mi a film tanulsága? Azt gondolom, sok minden lehet, a nők jogai, a remény, de legfőképpen az, hogy éljük az életünket, a mindennapjainkat, közben a világban ilyenek történnek, és sokszor úgy vagyunk vele, ez csak filmekben lehetséges, mégis amikor Clint Eastwood meg akarta filmesíteni ezt a forgatókönyvet, tudta, hogy igaz történethez nyúl, az elhíresült Winewillie tyúkketrec gyilkosságokhoz, ami 1928-ban történt Los Angelestől nem messze.
Gordon Northcott bizonyítottan megölt 3 kisfiút, és feltehetőleg még 17-et. Hogyan képes valaki ilyesmire? Néha azt gondolom, hogy mi emberek sokkal rosszabbak és elvetemültebbek vagyunk, mint az állatok...