Robin Williams |
Aztán tegnap - a véletlennek köszönhetően - a kezembe került a Halászkirály legendája. Még a jó filmek között is ritka az a példány, amit ha elkezd nézni az ember, azt kívánja, bár sose legyen vége. Nemcsak a mondanivalója miatt, hanem a fantasztikus humora miatt is. Ritka, ritka, mint a fehér holló! Ez a film eszembe juttatta azt a villamoson ülő különc hajléktalant, akinek akkor éjjel egy pár perc erejéig beleláttam lelkének legmélyebb bugyrába. Sosem tudhatjuk, hogy mi lakozik az emberekben, amíg meg nem látjuk őket igaz valójukban. A halászkirály legendájában ismét világossá vált két meggyötört ember lelke.
Jack Lucas (Jeff Bridges) egy menő rádiós műsorvezető. Olyan laza, mint a riga lánc, és a sikerének köszönhetően teljesen a fejébe szállt a dicsőség. A stílusa cinikus, és arrogáns. Mígnem egy nap, az egyik törzshallgatójával való eszmecsere balul sül el. Jack mondanivalójának köszönhetően a depressziós hallgató bemegy egy bárba, és lelő 7 embert, majd magával is végez. Jack összeomlik, felhagy a munkájával, és csak az italnak, meg a depressziójának él. Egyetlen jó dolog az életében a párja, Anna (Mercedes Ruehl), akiről nem sok tudomást vesz, de Anna mégis kitart mellette. Egy éjjel Jack teljesen bódult állapotban, egy híd alatt öngyilkosságra készül, amikor összetalálkozik a hajléktalan Parryvel (Robin Williams), akiről kiderül, hogy elvesztette a feleségét abban a mészárlásban, ahol lövöldözött Jack rajongója és nemsokkal rá meghasadt az elméje. Jack ettől teljesen kiborul, és fejébe veszi, hogy segít Parryn, hátha így az ő élete is végre sínre kerül. Nem könnyű fába vágja a fejszéjét, mert Parryt hatalmába keríti minden olyan alkalommal a látomásai egy vörös lovaggal, aki megfélemlíti őt, ahányszor csak elkezd bizalmat adni, és meg van győződve, hogy a boldogsághoz vezető út, csakis a Szent Grál kehely lehet, mely szerinte egy milliomos könyvtárában van. Parry egy este, a New Yorki Central Park fűvében fekve, a csillagokat bámúlva elmeséli Jacknek a Halászkirály legendáját:
"Egyszer egy király - mikor még gyermek volt - éjszakára kinn rekedt az erdőben. Bolyongása közben egy látomás látogatta meg. Egy kelyhet pillantott meg a világosságban. A Szent Grált az isteni kegyelem jelképét. De a király gőgös és elhivalkodott volt, és csak a hatalom jelképét látta benne. S úgy érezte, hogy elég erős ahhoz, hogy az övé legyen. Ezért utána nyúlt a kehelynek, de az eltűnt, a tűz viszont alaposan összeégette a kezét. Ahogy a király megöregedett sebei úgy mélyültek a kezén és már nem tudott szeretni és szeretetet elfogadni. Egyszer az öreg király magányosan ült a palotában, s egy bolond tévedt arra. Találkozott a magányos királlyal, de ő csak egy bús öregembert látott. Megkérdezte őt:- Miért búsulsz? Mire a király azt felelte:- Szomjas vagyok és innák egy pohár vizet. A bolond ányújtotta a pohár tiszta vizet a királynak. Aki, amint megitta a vizet, begyógyultak a kezén a sebei, és megpillantotta kezében a Szent Grált, amit egész életében keresett. Hol találtad meg? - kérdezte a bolondtól. - Én csak azt láttam, hogy szomjas vagy és inni adtam neked. - felelte a bolond."
Jack magára ismer azon az éjszakán, de még mindig képtelen magának megbocsájtani, amit közvetve Parryvel tett.
Kitalálja, hogy összehozza Parryt azzal a lánnyal, akit Parry már hónapok óta figyel, és rajong érte. Sikerül a találka, és Parry boldog, mert Lydia is viszonozza a közeledését, de hazafelé ismét szembetalálja magát a látomásával, és a "vörös lovag" egészen a két elvetemült fiatal kezére üldözi Parryt, akik annyira megverik őt, hogy ismét katatón állapotba kerül. Jack Parry nélkül ismét céltalannak és elveszettnek érzi magát, és egyetlen kiutat lát ebből. Megpróbálja megszerezni a milliomos házából a "Szent Grált", ami tudja, hogy őrültség, de talán segít a barátján...
A film végét nem árulom el, hátha valaki kedvet kap hozzá. És mi a tanulsága? Hogy sose felejtsük el, kik vagyunk, és honnan jöttünk. Ne feledkezzünk meg azokról az emberekről, akik a legnehezebb pillanatainkban mellettünk álltak, és nem utolsó sorban a megbocsájtás a legfontosabb tanulság. Éljük úgy az életünket, hogyha megbántottunk valakit, akkor kiérdemeljük a megbocsájtását, mert különben képtelenek leszünk önmagunknak megbocsájtani. Talán a villamoson az a hajléktalan ember is képtelen volt magának megbocsájtani valamit, ezért is kárhoztatta magát a kirekesztettek közé..
1 megjegyzés:
Hát ez szuper, szuper, szuper!! Úgy olvastam az írásod mintha kötelező lett volna! Nagyon jót írtál, egyszerűen nem akartam hogy vége legyen, de komolyan!! A személyes élményed is tökéletesen kapcsolódik a filmhez,nagyon megfogott a történet és amit írtál!! Szerintem most ez a NUMBER 1 az írásaid közül!! Oscar díjat ANDINAK!! :) Szuper vagy!!
Megjegyzés küldése