Szkafander és pillangó

Mathieu Amalric

A francia filmek számomra midig is egy különleges varázzsal voltak meghintve. Annyi jellegzetes vonást tükröznek, mégis megfoghatatlanok, mert nem lehet rájuk húzni egy sablont. Az amerikai filmekhez képest nagyon is szabadon alkalmazzák a film formanyelvét, legyen szó az operatőri munkáról, magáról a történetről, vagy éppen a színjátszásról. A Szkafander és pillangóról már az iskolában is tanultunk, de csak nemrég volt szerencsém megnézni. Magyar felfogásban mondhatjuk, hogy elvont film, de ha valaki megnézi, érteni fogja a különleges kameraállások miértjét.


A főszereplő, Mathieu Amalric, ismerős lehet 1-2 embernek az egyik James Bond filmből, a Quantum csendjéből, de szerepelt a München című Steven Spielberg filmben is. Azt gondolom, hogy sosem lehet könnyű egy színésznek, ha egy összetett karaktert kell ábrázolnia, de amikor egy mozgássérültet, vakot, vagy bármilyen testileg hátrányos helyzetű embert kell hűen visszadni, az százszor ilyen nehéz lehet.

A film egy megtörtént eseményt dolgoz fel, ami az én szívemnek mindig kedves, hiszen az élet tudja a legcsodálatosabbat és a legdurvábbat alkotni egyben. Jean-Dominique Bauby (Mathieu Amalric) a francia Elle magazin főszerkesztője 1995-ben, ám egy nap hirtelen, 42 éves korában agyvérzést kap, és 20 napig kómában fekszik. Amikor magához tér, kiderül, hogy teljes mértékben mozgásképtelen, beszédképtelen, és a jobb szemére teljesen vak. Az egész film alatt ő beszél narrátorként, és javarészt az ő szemszögéből látjuk a világot, ami abban merül ki, hogy egyedül a jobb szemét tudja mozgatni, így sokszor a kamera szűk látóteret engedélyez, és úgy is mozog, mint a szemünk - hirtelen és olykor össze-vissza. Pont ezzel a remek operatőri munkával tudják leginkább érzékeltetni, hogy milyen érzés lehet, ha csak az egyik szemünk mozog. Egy nap, az egyik orvosa, egy elbájoló francia nő, Henriette, kitalál egy jelrendszert, amivel Jean-Do kommunikálni tud. Összeállítja a francia abc-t a betűk használatának gyakorisága sorrendjében és elkezdi felsorolni, majd ha a megfelelő betűhöz ér, Jean-Do pislog egyet. Az első mondat, amit Jean-Do elpislog: "Meg akarok halni". Drámai, amikor az orvosnő összerakja a betűket, és mégis érthető, hiszen ki akarna így élni tovább?



De Jean-Do végül nem adja fel, és az életet választja. Még az agyvérzése előtt leszerződött egy kiadóval, hogy ír egy könyvet, és úgy érzi, a legjobb, ha "kibeszéli" magából, ami benne van. Felfogad egy lányt, a doktornő segítségével, aki ott van vele nap, mint nap, és sorolja neki az abc-t, hogy megtalálja a megfelelő betűket, a szavakhoz, amelyek mondatokká, majd lapokká állnak össze. A fiatal lány, megretten Jean-Do látványától, akinek az arca is teljesen béna, de Jean-Do elpislogja neki, hogy ne féljen. A hihetetlen ebben az egészben, hogy ott fekszik egy ágyon, egy teljesen béna ember, akiről azt hihetnénk, hogy az agya és a lelke is béna, de nem. Egy zárt testben-szkafanderben, ott van Jean-Do lelke, emlékei és a fantáziája, a pillangó. Eleinte 5 óra alatt két oldalt sikerül elpislognia, de hamar belejönnek együtt az írásba. Jean-Do-t meglátogatja a felesége és három gyönyörű gyereke, akik érthető módon először megijednek tőle, de szépen lassan feloldódnak a tengerparton, és énekelnek apjuknak, majd letörlik Jean-Do nyálát, ami folyamatosan folyik lebénult szájából. Jean-Do megőrzi humorérzékét, és öniróniáját, és képes ennek a drámai pillanatnak az élét venni, és humorral feloldani.

A legdrámaibb jelenet, mégis az, amikor fizikoterápián van rászíjazva egy sréhen felállított ágyra, és az orrára száll egy légy. Próbálja ki valaki úgy elhessegetni azt a legyet, hogy csak a jobb szenét tudja mozgatni! Vagy amikor fekszik az ágyában, és véget ért a műsor a tv-ben és csak a szünet nélkül visító hangot lehet hallani. Őrület, hiszen nem tud szólni, hogy kapcsolják el, vagy ki a tv-t és így fekszik, órákon keresztül hallgatva a zúgást.

A barátnőim sokszor nem értik, hogyan tudok ilyen drámai filmeket megnézni, és én mindig azt mondom nekik, hogy azért, mert egy ilyen tipusú film láttán, sokkal jobban megbecsülöm, amim van. Nem tudom, egy ilyen helyzetben képes lennék-e megőrizni a humorérzékemet, és nem borulnék-e gyógyíthatatlan önsajnálatba. Az én szememben ezekre az emberek hősök, akik a saját korlátaikat elfogadják, és kihozzák belőle a legjobbat, amit csak lehet.



Jean-Dominique Bauby

 Jean-Do több mint egy évig írta meg a könyvét, mely 1997. március 7-én jelent meg. A megjelenést követő tizedik napon Jean-Do tüdőgyulladásban meghalt. Rá tíz évre pedig a könyve alapján leforgatták a Szkafander és pillangót, mely számos díjat besöpört, köztük a Golden Glob, BAFTA, New Yorki filmkritikusok, valamint a Torontói Film Critics Association díját.




Ajánlom ezt a filmet azoknak az embereknek, akik képesek mások életútjából levonni a tanulságot, és ezáltal még többre tudják értékelni a saját életüket.