Úgy látszik ez a témát még nem boncoltam teljesen ki, mert most hétvégén megnéztem ezt a filmet a tévében, és nem hagyhatom szó nélkül. Aki még nem látta, vagy nem hallott a filmről, annyit elárulhatok, hogy nagy port kavart, sok államban betiltották, viszont legalább annyi elismerést is kapott és rengeteg díjra jelölték.
A történet azzal indul, hogy két cowboy elvállal egy nyári munkát a Brokeback hegységben. Azalatt az idő alatt, amíg fent dolgoznak a hegyekben, nem csak összebarátkoznak, de egymásba szeretnek. Mégis, amikor letelik a munka, úgy válnak el, mintha semmi nem történt volna. Még egymásnak is szégyellik bevallani az érzéseiket. 4 év múlva találkoznak, amikor már Ennis (Heath Ledger) feleségül vette korábbi barátnőjét, és született két lányuk. Ismét felmennek a hegyekbe és lubickolnak a boldogságban, amíg Jack (Jake Gyllenhaal) el nem mondja az álmát, hogy vegyenek egy farmot, és éljenek ott együtt. Ennis elmeséli, hogy amikor 9 éves volt, az apja kivitte őt és a testvérét a lakhelyük melletti sziklákhoz, és megmutatott egy hullát, aki egy meleg farmer volt, és együtt élt egy másik férfival. Egy ismeretlen halálra kínozta, mert a környék lakosai nem tudták elviselni, azt hogy két férfi együtt élje le az életét. Ez a háttér információ meghatározza az egész filmbéli karakterét Ennisnek. Képtelen elfogadni, amit Jack iránt érez, de nem tudja megállni, hogy ne találkozzon vele. Az események sodrásával egy szerelmi dráma bontakozik ki. Én két embert látok, akik igazán csak egymás mellett lehetnek önmaguk, és boldogok, de a társadalom, amiben élnek, ezt soha nem fogadná el. A küzdelem és a lelki vívódás vége az, hogy Jack szakít Ennissel, és megvalósítja álmát egy másik férfival, aminek halál a vége. Jacket is addig verik és kínozzák, míg bele nem hal a sérüléseibe. Ennis meggyötörten örök magányra ítéli saját magát. Jack után pedig nem marad más, csak egy szekrénybe akasztott kockás ing, amit akkor viselt, mikor megismerkedtek és mindkettőjük sorsa megpecsételődött..
Sokszor éreztem magam már én is kakukktojásnak, olyannak akit néznek, és nem értenek, ezért is kavar fel minden olyan film, ahol a téma a diszkrimináció, legyen szó melegekről, feketékről, szegényekről, művészlelkekről. Felháborít az, hogy az emberek megijednek a másságtól és nem akarják megismerni. Én sem vagyok szent, sajnos nekem is vannak előítéleteim, de folyamatosan küzdök ellenük, hiszen hogyan várhatom el, hogy engem megértsenek, ha én képtelen vagyok mást megérteni? És az élet nem pont arról szól, hogy leküzdjük saját magunkat, szembenézzünk a félelmeinkkel és tanuljunk a hibáinkból?
Azzal sosem értettem egyet, hogy azért, mert 100-an állítanak valamit, akkor nekem is azt kell mondanom. Mindig is szerettem felülvizsgálni a dolgokat, és az én elképzelésemnek megfelelően értékelni. Azért, mert a mai napig sokan támadják a melegeket, én még nem fogom. Sőt, inkább azt ítélem el, aki képes azért fizikálisan, vagy akár lelkileg terrorizálni valakit, mert az más.
Muszáj, hogy nyissunk egymás felé, és kíváncsiak legyünk a másikra, különben elvész az emberség.
Ezt a történetet egyik Amerikai rendező sem merte bevállalni, végül Ang Lee kapta, aki egy Tajvani származású, Amerikában élő filmrendező. És, - csak hogy happy and legyen a vége- Ang Lee megkapta ezért a filmért a legjobb rendezőnek járó Oscar díjat, amit úgy vehetett át, mint első kelet-ázsiai származású rendező, aki megkapta ezt a szobrot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése