Diszkrimináció az amerikai filmekben 4. - Elfújta a szél

King Vidor - Hallelujah 1929

A gazdasági világválság kezdetétől a második világháború végéig tartó időszak drámai változásokat hozott a filmkészítők számára.

A gazdasági nehézségek és a hangos technika, reménytelenné tették a független filmeseknek a munkát. A politika iránt érdeklődő amerikai rendezők először a szegénység és a rasszizmus problémáival foglalkoztak.

   Hollywoodban az első teljesen fekete hangos produkció a Fox által készített „Szívek délen” (1929) című film volt, mely nem hozott nagy áttörést. Tipikus énekes-táncos, ültetvényes történet volt, tele faji sztereotípiákkal.

   Viszont, a King Vidor által rendezett „Hallelujah-t” (1929) már méltán lehet a művészileg jelentősebb filmek közé sorolni. Vidor meggyőzte az MGM-et, hogy csak afro-amerikai szereplőkkel készítsenek egy musicalt, melyben javarészt fekete népzene hallható a két Irving-Berlin dalon felül. Ez a musical igencsak melodramatikusra sikeredett, mégis azért volt jelentős szerepe a filmiparban, mert Hollywood először próbálta bemutatni a déli ültetvényeken élő feketék életét, a vallási és erkölcsi szokásaikon keresztül. Vidor megjegyezte, hogy: „Az elsődleges feladatomnak azt tartottam, hogy a déli négereket olyannak mutassam be, amilyenek, akik gyötrődnek az elavult paternalizmustól.”

Másrészt viszont azt tartották, hogy „ez a film liberális válasz a korabeli Amerikában uralkodó faji sztereotípiákra.”

Mégis úgy vélem, hogy ez a mozi inkább egy szép gesztus volt a feketék felé, mintsem hogy világmegváltó szerepe legyen. Hollywood még ezek után is nosztalgikusan vélekedett a háború előtti déli életmódra, melyben a feketék szerepe egyértelmű volt.

Szökött rabszolga vagyok

Készült egy film 1932-ben, mely a börtönfilmek alapköveit tette le a filmgyártásban. Az „I am a Fugitive from a Chain Gang- Szökött rabszolga vagyok” (1932) című mozit Mervyn Leroy rendezte a Warner Bros-nál. A Warner elkötelezte magát a szociál-realista filmek mellet. A film Robert E. Burns élettörténetét ábrázolja, melyben bemutatják, hogyan lesz egy ártatlan ember törvényen kívüli, a jogrendszer hatására. Egy I. világháborús veterán James Allen érdemrendekkel elhalmozva tér haza, de nem tudja életét rendesen folytatni, munkanélküli lesz. Ártatlanul letartóztatják, és lopással vádolják meg. Kényszermunkára küldik, és több éves börtönbüntetésre ítélik délen. Megszökik, szökése közben megpróbálja zálogba adni a háborús kitüntetését, de csalódnia kell, mert több tucat érmet mutatnak neki, mivel rengetegen voltak, akik szintén el akarták zálogosítani a kitüntetésüket. 

Mérnökként kezd új életet, de féltékeny felesége elárulja a rendőrségnek, így ismét elfogják, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik.  Ebben a filmben zajlik le a későbbiekben oly sok filmben látott szökési jelenet, ahol a vérebekkel üldözik a mocsárban a szökött fegyencet. A börtönfilm jellegzetességei, mint a magánzárka, a szadista őrök is mind megtalálhatók ebben a filmben.

Majd újból megszökik, titokban találkozik még a szerelmével. A film az utolsó szóig izgalmas és felejthetetlen. Amikor eltűnik az éjszakában, és szerelme leverten kérdezi tőle, hogy miből él, azt feleli:”Lopok”, gunyorosan utalva arra, hogy önhibáján kívül kényszerült ezt az életet választani.

Humphrey Bogart - Fekete légió 1937

Az amerikai délről szintén kritikus képet festő filmek között szerepel a „The Black Legion” – A Fekete Légió című mozi, melyben Humphrey Bogart játssza a főszerepet. Bogart Frank Taylort, egy Detroiti gyári munkást játszik, aki csatlakozik az „Amerikaiakért” nevű szervezethez, (mely bevándorló és külföldi ellenes). Taylor érzi, hogy a családja szükségletei, és a jelentéktelen státusza a munkájában nyomást gyakorol rá. Amikor Taylort sajnálkozva, de végül kirúgják egy létszámlecsökkentés miatt, és a bevándorló kollégáját előléptetik, ragaszkodik hozzá, hogy bosszút álljon. Ebben a filmben Bogart-ot olyan negatív szerepben látjuk, amiben utána is csak ritkán, mégis egy kis együttérzést és szimpátiát táplálunk iránta. Szereplése dicséretet érdemel, ahogy megformálja ezt a „társadalmi jelenséget”. 

A Fekete Légiónak még évekkel a bemutatása után is erős hatása volt.

Ez a kemény, ütős, társadalmilag öntudatos dráma, amit a Warner Bros az 1930-as években készített, a védjegyükké vált. Az, hogy egy gyári munkás életét mutatja be a film, akit meggyőznek, hogy neki járt volna az előléptetés, mindazonáltal ezt az előléptetést egy keményen dolgozó lengyel bevándorló kapja, igen merész történet ebben az időszakban. A Warner Bros mégis bevállalta a kockázatot.

A zaklatott és dühös Frank-et a titkos társaság tagjai, a Fekete Légió közelíti meg, akik hiszik, hogy „Amerika az Amerikaiaké”, ezért erőszakos eszközökkel kell elhajtani a bevándorlókat és a többi faji kisebbséget. A Fekete Légió tagjai fekete ruhát viselnek, „fáklyarajtaütést” hajtanak végre és kiüldözik az otthonukból Frank „konkurenciáját”, a lengyel bevándorlót, Joe Dombrowski-t és családját. Ez által Frank megkapja a munkáját, ami által több pénzben részesül és magasabb életszínvonalon él, de a törvényellenes tevékenysége a Légióval sok idejét emészti fel és az ő pénze egyfajta profit a titkos társaságnak. Ruhákat, fegyvereket vesznek a befolyt pénzből, és ez által éket vernek Frank és felesége, Ruth közé. Frank inni kezd és veri a feleségét, ami miatt Ruth elhagyja.

Frank összejön egy Pearl nevű nővel. Ed látja, hogy a barátja túl sokat iszik és ezzel tönkreteszi az életét, így megpróbálja kifejezni aggodalmát, és beszélni próbál vele. Frank nyelve az alkoholtól megered és elmeséli Ednek a titkos életét a kegyetlen Légióról. Másnap reggel Frank attól fél, hogy Ed mindent elmond a rendőrségnek, ezért szól a Légió vezetőinek. Ők ezek után elfogják, és kivégzik Edet. 

Mialatt a Warner Brothers kísérletet tett, hogy elkerülje a Fekete Légió és a Ku Klux Klan haragját, kijelentették, hogy az összes karakter és intézmény kitaláció. A Fekete Légió mindig egy félelemkeltő társaság volt, nem volt ritka a 30-as évek közepén a lincselés, így hát joggal tartott a filmstúdió az ilyen megnyilvánulásoktól. Kevés olyan film készült ebben a korban, ahol ki merték volna mondani a „teljes igazságot”. 

   Mervyn LeRoynak akadtak más említésre méltó alkotásai is hasonló témában. 

Mervyn LeRoy

Méghozzá a „They Won’t Forget”- Ők nem felejtenek (1937)című filmje, mely Ward Green, a „Halál mélyén, délen” című novellája alapján készült. A film keveredik a valós életben történtekkel és a kitalációval:

Leo Frank tárgyalása és az azt követő meglincselése, valamint Mary Phagan 1913-as meggyilkolása utáni események.

   Ez a film egyben Lara Turner debütálása is a filmvásznon.

   A cselekmény azzal kezdődik, amikor egy déli várost felzaklatja egy botrány, amikor is a tinédzser Mary Clay-t a Függetlenség napján meggyilkolják. Az elfoglalt, politikailag ambiciózus ügyvéd, Andrew Griffin célja a szenátus tagjai közé tartozni, megtalálni a megfelelő bűnbakot, hogy tárgyalva legyen a bűncselekmény. Felkeresi Robert Hale-t, Mary tanárát az üzleti iskolában, ahol a lányt meggyilkolták. Griffin egy riporterrel azon dolgozik, hogy dühöt és gyűlöletet szítson a tanár ellen. Az események a bűnöstől, és ártatlantól, az észak és dél vakbuzgóságáig és gyanújáig tartanak, értelmet adva a gyilkos napnak. A film bemutatja a mérhetetlen nyomást, ami megindítja a közösség tagjait, hogy segítsenek a rábizonyításban – meggyőződésben. 

   A fekete ajtónálló, aki előidézi a hazugságot, fél, hogy ő maga lesz elítélve, kivégezve, vagy meglincselve, ha Hale nem lesz bűnösnek kikiáltva. A fodrász pedig tudja az igazságot, mégis fél bizonyítani bármit is, mert azzal felmentené Hale-t.

Az egyetlen ember, aki fellép a városi tömeg gondolkodásmódja ellen, az a kormányzó, aki felcseréli a halálos ítéletet a börtönre, mert a bizonyíték egyszerűen nem kielégítő ahhoz, hogy egy férfit a halálba küldjenek. A városiak felbőszülnek, a meggyilkolt lány testvérei pedig azzal fenyegetőznek, hogy öngyilkosok lesznek, ha Hale-t nem végzik ki.

   Ez a film hűen bizonyítja azt, hogy a félelem milyen erőket képes megmozgatni egy ember viselkedésében. Az, hogy kell egy bűnbak bármi áron, teljes mértékben a tömeg manipulálásáért van. Akik, mint a birkanyáj, nem kérdeznek, csak mennek és követik a „nyájat”.

   Azt gondolom, hogy a 30-as években végre kezdett az érzékenység kinyílni a rasszizmus és a faji megkülönböztetés iránt. De az út, amin elindult egy-két rendező,

nem is tudják milyen hosszúra sikeredett, mert még a mai napig tart.

Ezek a filmek a mi időnkben már nem annyira meghökkentők, mint amikor elkezdték levetíteni őket, de azokban az években a moziba járókat megdöbbentette, főleg a valóságtartalmi része egy-egy filmnek.

Vivien Leigh, Clark Gable - Elfújta a szél

Aztán jött az „Elfújta a szél” (Gone with the Wind  - 1939), melyet Margaret Mitchell 1936-ban kiadott regénye alapján Victor Fleming, George Cukor és Sam Wood rendezett.

Ennek a filmnek a producere David O. Selznick volt, akinek az volt a feladata, hogy egy ütőképes, de politikailag nem elítélhető filmet kellett készítenie, s vigyáznia kellett arra, hogy ne tüntesse fel rossz színben sem a feketéket, sem pedig a Délen élő polgárokat.

Ezt Selznick végig szem előtt tartotta, és törekedett arra, hogy leginkább ellentétes filmet alkosson a David  W. Griffith által rendezett, erősen rasszista Amerika Hőskorával, mivel a hasonló megközelítés bukásra ítélte volna a produkciót. Ennek szellemében tehát a film, meglehetősen mértéktartó a faji karikatúrák tekintetében, sőt kifejezetten kerüli a feketék valós helyzetének ábrázolását és inkább Scarlett O’Hara és Rett Butler melodramatikus románcára fekteti a hangsúlyt. Az Elfújta a széllel megszűnt Hollywood elfogultsága a „háború előtti” műfaj iránt.

Hattie McDaniel átveszi az Oscar díjat

Ami miatt főképp kiemelkedő ez a film, az, hogy Hattie McDaniel megkapta a filmben nyújtott gondoskodó dadus szerepéért az Oscar díjat, és beírta magát a történelembe azzal, hogy mint fekete színész, elsőként vehette át azt a bizonyos szobrocskát.

" Ez az egyik legboldogabb pillanat az életemben, és szeretnék köszönetet mondani, azoknak, aki részt vettek a kiválasztásánál,hogy én kapjam az egyik a díjat. Őszintén remélem, hogy mindig hiteles leszek a filmjeimben. Szívem túlságosan tele van, hogy elmondjam, mit érzek most, úgyhogy csak azt mondom, köszönöm, és Isten áldja meg. "

Diszkrimináció az amerikai filmekben 3.- Hangosfilm

A jazz énekes bemutatója

Ha konkrét időponthoz akarjuk kötni a hangosfilm megjelenését, akkor az 1927. október 6-án, New Yorkban bemutatott, Alan Crosland ((1894-1936) amerikai színész és filmrendező) által rendezett  „A jazzénekes”  című filmet kell megemlítenünk. Al Jolson, a film főszereplője, a premieren azt mondta: „Eddig nem hallottunk semmit!”, mely mondata, ma már szállóigévé vált.

   A történet a zsidó Rabinowitz kántor fiának, Jakie dilemmájának története arról, hogy kövesse-e a családi hagyományt, vagy a vágyainak engedelmeskedve, az éneklésre adja fejét, hogy híres jazzénekes legyen. A film nemcsak a hang megjelenése miatt vált jelentőssé a filmiparban. Michael Rogin politológus szerint: „a Jazzénekes remekül példázza a zsidóság átalakulását az amerikai társadalomban: beleolvadását a fehér Amerikába, a vallási dogmák enyhülését és a zsidó vállalkozók megjelenését a szórakoztatóiparban.”

   A hang megjelenése a filmiparban, olyan forradalmi hatást tett Hollywoodra, mint azelőtt semmi sem.  Megváltozott a színjátszás stílusa, hiszen a némafilmben egy szereplőnek a mimikára, és a testbeszédre kellett koncentrálnia. Ezzel szemben a színművészet sokkal visszafogottabb lett, hiszen a nagy gesztikulálás természetellenesen hatott a hangosfilmekben.  Másfelől a színészek azért is mozoghattak kevesebbet, mert a kellékekben voltak elrejtve a mikrofonok. A kamera is egy hangszigetelt fülkéből vette fel a jeleneteket, mivel nagyon hangos volt a filmfelvevő gép zaja.

A filmtekercsen látható hangcsík

A hang megjelenésével nemcsak a színészi feladatok változtak meg, hanem a színészek ázsiója is meg növekedett a forgatókönyvírókéval együtt. Létrejött egy teljesen új műfaj a filmgyártásban, mégpedig a zenés film, és ennek válfajai, mint például a musical, az operafilm, majd későbbiekben a koncertfilm, stb.

Sajnos a némafilmek vetítésének ideje alatt játszó zenekarokra már nem volt szükség, ami maga után vonta azt a változást is, hogy a filmek befejezett termékként érkeztek a mozikba, és ott már színpadi kísérőműsor sem kellett.

   Ezzel egyidejűleg Hollywood kissé visszaszorult a külföldi filmpiacon, mivel a nézők a saját anyanyelvükön akarták látni a mozit, úgyhogy kénytelenek voltak a stúdiók különböző anyanyelvű színészekkel felvenni a filmeket.

 A 30-as évek közepére a szinkronizálással ez a módszer feleslegessé vált. A szinkrontechnika 4 év alatt fejlődött ki a hangosfilm megjelenését követően, és ezzel a módszerrel Hollywood ismét magához térhetett és szilárdíthatta hatalmát a filmiparban.

   Mint mindent az egész világon, Hollywoodot is megtépázta a nagy gazdasági világválság, mely az 1929. október 29-én bekövetkezett New Yorki tőzsdekrachhal kezdődött. De Rose De Franklin Roosevelt elnöksége alatt, komoly munkához látott az ország, hogy megerősítse az ipart. A gazdasági növekedés nagy hatással volt Hollywoodra, és nem hagyta, hogy szerteszálljon az „amerikai álom”. 1930-as évekre a hollywoodi stúdiórendszer nagymértékben megszilárdult, és majdnem húsz évig nem is változott.

„Ami tilos, és amire vigyázni kell”

Ami annyit jelentett, hogy volt az „Öt nagy” vállalat, amely rendelkezett mozi hálózattal és nemzetközi forgalmazással is: a Paramount, az MGM, a 20th Century-Fox, a Warner Brothers és az RKO, mely a legrövidebb ideig maradt fenn. Volt a három „kicsi”, amelynek nem volt filmszínháza: az Universal, a Columbia és az United Artists. És voltak a független filmesek. Ez a felállás nem okozott gondot a stúdióknak, nem zajlottak mérhetetlen versenyek, hanem mindenkinek megvolt a maga helye és szerepe az akkori amerikai filmgyártás piacán.                                             

Ebben az időszakban egyre többen tüntettek és lázadtak a filmek káros hatásai miatt, ami maga után vonta, hogy létre kell hozni egy szabályozást, melyben lefektetik, hogy mit szabad láttatni egy filmben és mit nem. Igaz, hogy a filmek moráljának hanyatlása végett egyre többen szóltak fel, de érdekes, hogy az 1930-34 között készült amerikai filmek mégis talán visszafogottabbak voltak, mint a korábban készült filmek, és ebben az időszakban az amerikai társadalomra inkább az erkölcsi konzervativizmus volt jellemző, mintsem a bujaság vagy erőszak hajszolása. Az első ilyen nemű szabályozás Hollywood önkorlátozó szabálygyűjteménye, 1927-ben lépett életbe. 

„Tudomásul vétetik, hogy az alábbi listán felsorolt dolgok semmilyen formában nem tűnhetnek föl filmekben:

1.                  Félreérthetetlen káromkodás, amely tartalmazza az alábbi szavakat:

              Isten, Úr, Jézus Krisztus (kivéve a megfelelő vallásos tartalmú,  

              tiszteletteljes használatot), pokolfajzat, Úristen és minden más profán és   

              vulgáris kifejezés.

2.                  Bármilyen erkölcstelen vagy kétértelmű meztelenség, árnyképként

              sem; bármilyen kéjvágyó vagy erkölcstelen megjegyzés bármilyen    

              szereplőtől.

3.                  Illegális kábítószer-kereskedelem.

4.                  Bármilyen szexuális perverzióra való utalás (ami jelen esetben a

              homoszexualitásra utalt!)

5.                  Fehérek rabszolgasága.

6.                  Faji keveredés.

7.                  Szexuális higiénia és nemi betegségek.

8.                  Gyerekszülés, árnyképként sem.

9.                  Gyerekek nemi szerve.

10.               Az egyház kicsúfolása.

11.         Bármilyen nemzet, faj, vagy világnézet szándékos megsértése.

Tudomásul vétetik továbbá, hogy az alább felsoroltak bemutatásánál különleges gonddal kell eljárni annak érdekében, hogy a közönségességet és a kétértelműséget

elkerüljék, és a józan ízlést hangsúlyozzák:

1.                  Az amerikai zászló használata.

2.                  Nemzetközi kapcsolatok (elkerülendő más országok vallási, történelmi

              intézményeinek, kiemelkedő személyiségeinek és lakosságának 

              kedvezőtlen fényben történő beállítása)

3.                  Vallás és vallási szertartások.

4.                  Gyújtogatás.

5.                  Lőfegyverek használata.

6.                  Lopás, rablás, páncélszekrény feltörése és vonatok, bányák, épületek 

              felrobbantása.

7.                  Brutális és bármilyen hátborzongató hatás.

8.                  Bármilyen módszerrel történő gyilkosság technikája.

9.                  A csempészés módszerei.

10.              Kínzási módszerek.

11.              Akasztás és villamosszékbe ültetés.

12.              Rokonszenv a bűnözők iránt.

13.              Közszereplőkhöz és közintézményekhez való viszonyulás.

14.              Lázadást szító jelenet.

15.              Kegyetlenség gyerekkel és állatokkal.

16.              Emberek és állatok megbélyegzése.

17.              Nők eladása, vagy bájaikat áruló nők bemutatása.

18.              Nemi erőszak, vagy annak kísérlete.

19.              Szüzesség elvesztése.

20.              Férfi és nő együtt az ágyban.

21.              Lányok szándékos elcsábítása.

22.              Házasélet gyakorlása.

23.              Sebészeti operációk.

24.              Kábítószerek használata.

25.              Címek és jelenetek, amelyeknek közük van az igazságszolgáltatáshoz,

              vagy annak tisztségviselőihez.

26.        Szenvedélyes csókolózás, nemi gerjedelem. „

Diszkrimináció az amerikai filmekben 2.- Hollywood aranykora

Volt egy pár rendező, aki úgy döntött, hogy válaszol az „Egy nemzet születése” című filmre, de igazán hatásosat Oscar Micheaux-nak sikerült alkotnia a Within Our Gates – „Közöttünk történt” című filmjével 1920-ban. Voltak előtte is próbálkozások arra, hogy a feketéket kiemeljék végre a sztereotip szerepekből, de csekély eredménnyel.

Micheaux volt az első afro amerikai filmrendező, aki nem véletlenül választott olyan témákat filmjeiben, mint a feketék meglincselése, a rabszolgatartás, vagy a fehér emberek diszkriminatív megnyilvánulásai. Ezt a filmet elveszettnek hitték, de 1979-ben megtalálták a kópiát Spanyolországban, ami azért is nagy szó, mert ez az első olyan film, amit afro amerikai rendező készített. A filmtekercs bepillantást engedett az 1920-as években élő feketék életébe, igencsak nyersen ábrázolva azt.

Hollywoodban, az 1920-as években a feketék szerepe igen parányi volt a filmekben, és azok is inkább csak a kornak megfelelő, társadalmilag elfogadott alakítások lehettek. A fekete nézők pedig különválasztva a fehér nézőktől, kénytelenek voltak a fehéreknek készült filmeket megnézni, ha moziba akartak menni. Bátran mondhatjuk, hogy ebben az időszakban a rasszizmus és a faji diszkrimináció maradéktalanul jelen volt, nemcsak a mozikban, hanem egy film elkészültétől a levetítésig mindenhol Amerikában.

   A „Közöttünk történt” című film nyitó inzertjén ez olvasható:

„A mi drámánk megnyitóján Északi karaktereket találunk, akik nem rendelkeznek a Déliek előítéleteivel és gyűlöletével – viszont ez a gondolkodás nem akadályozza meg a négerek esetenkénti meglincselését.”

A Közöttünk történt című film alaptörténete egy néger család borzalmát dolgozza fel.

A házaspár örökbefogadott lányát megerőszakolja egy fehér férfi, akiről a későbbiekben kiderül, hogy a lány vérszerinti apja. Mr. Landry-t a lány nevelőapját, úgy vádolja meg egy másik fekete rabszolga gyilkossággal, hogy az nem is látta a történéseket. A szülőkre, Sylviára és férjére meglincselés vár.

   Azt gondolom, hogy egy ilyen történet feldolgozása napjainkban is megrázó élmény, nemhogy 1920-ban, olyan nyersen ábrázolva a bonyodalmakat, ahogy Oscar Micheaux tette. Hollywood kerülte eme kényes témákat, és csak a II. világháború után kezdett bele a rázósabb történetek filmezésébe. Micheaux filmjeit főként az jellemezte, hogy nem lehetett „kibújni alóluk”. Az ember kénytelen volt állást foglalni a film végén, annyira energikus és velős impulzusok érték a nézőket.

Jelenet a Közöttünk történt című filmből

   Sajnos a Közöttünk történt című filmjét többszörösen is megvágták és cenzúrázták, mivel mondanivalója sok helyen ellenérzést váltott ki. Főleg Amerika déli államaiban lázongtak a film ellen, ahol volt, hogy helyenként végül betiltották annak levetítését.

   Oscar Micheaux arra tette fel az életét, hogy felkeltse az emberek figyelmét a néger elnyomás és a rasszista megnyilvánulások ellen. Saját filmforgalmazási rendszert hozott létre, hogy filmjei eljussanak a nézőkhöz, akik természetesen javarészt feketék voltak. Oscar Micheaux nagyban hozzájárult a feketék öntudatra ébredésének folyamatában. 

Kezdetben, Amerikában a filmgyártás központja nem Los Angeles volt, hanem New York. Aztán amiért mégiscsak érdemes volt a stúdióknak átköltözni Los Angeles mellé, Hollywoodland-be, az a rengeteg természeti adottság volt. A svájci Alpokat idéző hegyektől kezdve a sivatagos területeken keresztül a Csendes óceánig volt itt minden, ami egy külső forgatáshoz szükséges lehet. A filmek többségét még így is stúdiókban vették fel. 

A stúdiók megrohamozták Hollywood-ot, és elindult az amerikai filmgyártás azon az úton, ami a későbbiekben csillogást, a színészek vágyálmát, a rajongók ábrándozásának tárgyát képezte. 1920-as évekre már közel ezer filmet forgattak Hollywoodban. 5 évvel a Griffith forgatta Amerika hőskora után, már tudatosan használták a filmes történetelmesélés technikáit a filmekben, hogy minél több embert csábítsanak be a mozikba.

   Ahhoz, hogy egy film valósághűen ábrázolni tudja az illúziót, speciális effektusokat használtak. Az egyik módszer például az volt, hogy a jelenet egy részét üveglapra festették és a kamera elé helyezték, vagy megépítették a díszletet kicsi makett formájában, és a kamera mellé helyezték, amit egy speciális tükörrel fel tudott venni a kamera, az adott jelenettel együtt. A kezdeti időszakban a filmezést a kemény kontúrú, éles fókuszú beállítások jellemezték, de ahogy fejlődött a filmipar, úgy kísérleteztek egyre többet a filmgyártó cégek, és a 20-as, 30-as években elterjedt a lágy stílusú fényképezés, ahol a kamera lencséje elé egy fátyolt, vagy hálós szövetet raktak, amitől a film, művészi szépséget öltött magára.

Lilian Gish - Ortokromatikus film 

A másik nagy változás, ebben az időszakban, a film nyersanyagában következett be. Az eddig elterjedt és bevált filmtekercset, az úgynevezett ortokromatikus nyersanyagot felváltotta a pankromatikus alapanyag. Míg az ortokromatikus nyersanyag csak a vörös, kék és zöld fényekre volt érzékeny, addig a pankromatikus filmen a piros és sárga fényt is meg lehetett különböztetni, ami abban nyilvánult meg, hogy az addig piros rúzzsal kifestett színésznő szája szinte feketének hatott, az új eljárással már a szürke árnyalataiban úszott. Így akár smink nélkül is felvehették a színészek jelenetit. Sokkal több mindent lehetett megjeleníteni a filmvásznon, mint annak előtte, például az égen a felhőket és a kék eget az új, pankromatikus alapanyag meg tudta különböztetni, míg az ortokromatikus nyersanyaggal készült filmeknél egyéb módszereket kellett alkalmazni ahhoz, hogy egy felhős eget megjelenítsenek.

Lilian Gish - Pankronomikus film

Hollywood virágzásnak indult, és az újításoknak köszönhetően a bevétele is rohamosan nőtt a stúdiókban készült filmeknek, ami azt eredményezte, hogy még több alaptőke jutott egy-egy film leforgatásához. Az Európai filmekre tized annyi költségvetés jutott. A hollywoodi stúdiórendszer filmgyártásának menete fokozatosan alakult ki az igények megjelenésével. De ahhoz, hogy Hollywood olyan színfolt legyen a világ filmgyártásának palettáján, amilyen azelőtt és azután se senki, nagyban hozzájárult, hogy Amerika jelentős támogatást kapott a külföldi vállalkozásaihoz a Külügyi- és a Kereskedelmi Minisztériumtól. Így már semmi sem állíthatta meg abban, hogy az egész világon uralni próbálja a filmgyártást, és előtérbe helyezze filmjeit, a hazai gyártókkal szemben, bármelyik kontinensen.

Diszkrimináció az amerikai filmekben 1.

Afrikából szállított rabszolgák

 Arra gondoltam, megosztanám veletek, kedves olvasóimmal a szakdolgozatomat, mely egy utazás az amerikai filmkészítés kezdetétől-napjainkig a diszkrimináció és a hátrányos megkülönböztetés témakörében. Ha kíváncsiak vagytok rá, gyertek velem és ígérem, számos érdekességet tudhattok meg, és találkozhattok számotokra is ismerős filmekkel más megvilágításban.Mivel a dolgozat jelentős terjedelmű, kezdjük az elején:

A nagy vonatrablás (1903)

Az első hivatalos amerikai mozifilm a „The Great Train Roberry”, A nagy vonatrablás (1903) című Edwin S. Porter által rendezett film volt, mely egyben a western műfaj megteremtője is lett. Igaz, számtalanszor kétségbe vonták, hogy nem az első westernfilm, ami részben igaz is.Mégis ilyen látványos és jól összerakott filmet ezelőtt nem forgatott senki, ami a western műfaját illeti.
A film mindössze 12 perces volt, de olyan kasszasiker lett, hogy a későbbiekben több száz követte a példáját.
Innentől kezdve nem volt megállás, olyan gyorsan fejlődött a filmipar, amilyen gyorsan csak tudott. Egyre több vetítő helység alakult, melyek egyre több mozifilmet követeltek a gyártóktól. Ezáltal sorra alakultak a filmgyártó cégek, és az amerikaiak azzal kezdték növelni a hatalmukat, hogy külföldön is hoztak létre forgalmazó irodákat, ami által Angliában és Európában is egyre több lett a levetített amerikai film. Mivel 1909-ig a kamera olyan messze volt a színésztől, hogy premier plan-ban nem is mutatta azt, így a sztárkultusz kialakulása „csak” innentől kezdődött el.

A stúdiók állandó színészgárdát kezdtek alkalmazni, ami a későbbiekben a védjegyükké vált. Ebben az időszakban, Amerikában a mennyiségi filmgyártás volt a fő motiváció és nem a minőségi, vagy művészfilmek megalkotása. A film formai nyelvezete még igencsak gyerekcipőben járt, és csupán a későbbi években alakult ki a vágás, a beállítások, az előadói stílus,stb. Kialakultak a filmkészítésen belüli munkafázisok, megjelentek a rendezők, producerek, forgatókönyvírók, stb.A filmműfajok is kezdtek kibontakozni: megjelentek a western mellett a vígjátékok, melodrámák és a híradó.

David Wark Griffith

1908-ban a legfontosabb amerikai filmgyártó cégek az Edison, Vitagraph, Selig és nem utolsó sorban a Biograph voltak. A Biograph ebben az évben az egyik színészét beleültette a rendezői székbe, akit David Wark Griffith-nek hívtak. Griffith igen ambiciózusnak bizonyult, mivel az előírt rendezői munkán felül szépen-lassan az irányítása alá vonta egy-egy film elkészítését. Saját társulatot alakított ki, szorosan együtt dolgozott a dramaturgiai részleggel, és nagy gondot fordított az akkoriban időspórolás végett nem kultivált próbáknak. Számára alapvető fontosságú volt a vágás és a színészek játéka.

1914-ben D. W. Griffith megrendezte, és 1915 januárjában hozta forgalomba élete egyik fő művét, az Amerika hőskora - Egy nemzet születése című 190 perces, egész estét betöltő filmjét.

A mai napig ez a film több szempontból is igen meghatározó. Elsősorban utat tört a több órás filmeknek. A filmgyártó cégek felismerték, hogy a közönség kielégítése érdekében kénytelenek változtatni, és a pár perces filmek helyett nyugodtan készíthetnek hosszabb mozit, mert a nézősereg igényli azt. Másodsorban megteremtette a történelmi nagyjátékfilmet és letette e műfaj alapköveit. Ám ez az alkotás, mégis nagy port a kavart, és a mai napig vádolják rasszista hozzáállásáért.

   A történet két família, az északi Stoneman, és a déli Cameron család, illetve szolgálóik életén keresztül mutatja be a rabszolgaság kialakulás, a polgárháború kitörését Amerikában, majd a Ku-Klux-Klan megalakulását. A film a jó és a rossz örök harcának elvét követve a négereket és a félvéreket állítja be a rossz oldalra, és a mondanivalót tekintve, őket okolja a polgárháború kitöréséért. Griffith szegény déli családból származott. A polgárháborút és az északiak győzelmét tette felelőssé családja nyomorú életéért. Igaz, a későbbiekben többször is bebizonyította, hogy filmjeiben a drámának és érzelmeknek jóval fontosabb szerepük van, mint a politikának. Mégsem úszhatta meg a filmjét ért támadásokat.

   A cselekmény azzal kezdődik, amikor a déli Cameron család fia, Ben, érdeklődni kezd, Elise iránt, aki az északi Stoneman család sarja. Igen ám, de kitör a polgárháború, és a két család fiai szembekerülnek egymással a csatatéren. Elise Washingtonban segít a sebesülteken, ahová Bent is szállítják.

   Mire Ben felépül és hazautazik, letörve és feldühödve veszi észre, hogy a polgárháború által nyomorúságos és szegény lett a déliek élete. Stoneman délre települ, hogy a választásokat megszervezze, míg eközben Ben megszervezi a Ku-Klux-Klant.

Elise rájön, hogy Ben szerepet játszik a titkosan működő szervezetben, de nem szól senkinek. Pedig a Klán már folytatja tevékenységét a négerek ellen. A választásokat az északiak, vagyis a négerek nyerik meg, csalással. Griffith a négereket úgy mutatja be, mintha állatok lennének, isznak, verekednek, zaklatják a tisztességes lakókat.

Elise-t is molesztálja egy néger katona, Gus, akit végül a Klán kivégez. Lynch, Stoneman-ék szolgája meg akarja bosszulni ezt, és rátámad a Cameron családra, de végül a famíliának sikerül elbújnia. Lynch feleségül akarja kérni Elise-t, de Elise apja ezt már nem hagyja, és verekedésbe torkollik az ügy.  Mindkét színhelyre a Ku-Klux-Klan tagjai jönnek segítséget nyújtani, és végül a két család békülése jelenti az „Amerikai nemzet születését”.

   Az első benyomás erről a filmről az, hogy olyan hatása van, mint egy mesekönyvnek az inzertek bevágásaival. Mai szemmel nézve, lehet, hogy mosolygunk az akkori ábrázolási technikákon, de ha azt vesszük figyelembe, hogy Griffith ezzel a filmjével mennyi mindent letett a filmkészítés módjainak asztalára, elismeréssel kell élnünk. Kezdve azzal, hogy elsőként ő használt a film vetítése alatt zenét, ami igencsak hatásos volt. Az izgalmas jeleneteknél drámait, a romantikus részeknél lágy, elringató dallamokat alkalmazott.

Megcsillantotta a filmkészítésben a metaforák alkalmazását. Például mikor Elise menekül Gus zaklatása elöl az erdőben,  Griffith többször is bevágott ide egy megriadt mókus képét, és a zene is fokozódott, így a hatás nem maradhatott el. Vagy amikor Elise és Ben találkozik, mint jelképet, galambokat mutatott a jelenetben.

Az ilyen formai nyelveket korábban nem használták. Griffith-nek köszönhetően megtörténtek az első lépések a film, mint művészeti kifejező eszköz használata felé.

David W. Griffith: Amerika hőskora- Egy nemzet születése

Az, hogy egy mozi milyen hatást képes gyakorolni az emberre, az is mutatja, hogy miután William Joseph Simmons végignézte Griffith filmjét 1915-ben, az akkoriban már teljesen eltűnőben lévő Ku-Klux-Klan-t 16 társával újraszervezték, és 5 év alatt mintegy 2 millió ember csatlakozott a Klánhoz. Ami igencsak elszomorító, ha azt nézzük, hogy a Ku-Klux-Klan célja már nem csak a feketék megfélemlítése és gyalázása volt, hanem kiterjeszttették a zsidókra, katolikusokra és minden idegen népcsoportra is nem szűkölködve az erőszak eszközeiben, elmentek akár a gyilkosságig is. A Ku-Klux-Klan a mai napig nem szűnt meg létezni..

Folytatjuk..