Diszkrimináció az amerikai filmekben 4. - Elfújta a szél

King Vidor - Hallelujah 1929

A gazdasági világválság kezdetétől a második világháború végéig tartó időszak drámai változásokat hozott a filmkészítők számára.

A gazdasági nehézségek és a hangos technika, reménytelenné tették a független filmeseknek a munkát. A politika iránt érdeklődő amerikai rendezők először a szegénység és a rasszizmus problémáival foglalkoztak.

   Hollywoodban az első teljesen fekete hangos produkció a Fox által készített „Szívek délen” (1929) című film volt, mely nem hozott nagy áttörést. Tipikus énekes-táncos, ültetvényes történet volt, tele faji sztereotípiákkal.

   Viszont, a King Vidor által rendezett „Hallelujah-t” (1929) már méltán lehet a művészileg jelentősebb filmek közé sorolni. Vidor meggyőzte az MGM-et, hogy csak afro-amerikai szereplőkkel készítsenek egy musicalt, melyben javarészt fekete népzene hallható a két Irving-Berlin dalon felül. Ez a musical igencsak melodramatikusra sikeredett, mégis azért volt jelentős szerepe a filmiparban, mert Hollywood először próbálta bemutatni a déli ültetvényeken élő feketék életét, a vallási és erkölcsi szokásaikon keresztül. Vidor megjegyezte, hogy: „Az elsődleges feladatomnak azt tartottam, hogy a déli négereket olyannak mutassam be, amilyenek, akik gyötrődnek az elavult paternalizmustól.”

Másrészt viszont azt tartották, hogy „ez a film liberális válasz a korabeli Amerikában uralkodó faji sztereotípiákra.”

Mégis úgy vélem, hogy ez a mozi inkább egy szép gesztus volt a feketék felé, mintsem hogy világmegváltó szerepe legyen. Hollywood még ezek után is nosztalgikusan vélekedett a háború előtti déli életmódra, melyben a feketék szerepe egyértelmű volt.

Szökött rabszolga vagyok

Készült egy film 1932-ben, mely a börtönfilmek alapköveit tette le a filmgyártásban. Az „I am a Fugitive from a Chain Gang- Szökött rabszolga vagyok” (1932) című mozit Mervyn Leroy rendezte a Warner Bros-nál. A Warner elkötelezte magát a szociál-realista filmek mellet. A film Robert E. Burns élettörténetét ábrázolja, melyben bemutatják, hogyan lesz egy ártatlan ember törvényen kívüli, a jogrendszer hatására. Egy I. világháborús veterán James Allen érdemrendekkel elhalmozva tér haza, de nem tudja életét rendesen folytatni, munkanélküli lesz. Ártatlanul letartóztatják, és lopással vádolják meg. Kényszermunkára küldik, és több éves börtönbüntetésre ítélik délen. Megszökik, szökése közben megpróbálja zálogba adni a háborús kitüntetését, de csalódnia kell, mert több tucat érmet mutatnak neki, mivel rengetegen voltak, akik szintén el akarták zálogosítani a kitüntetésüket. 

Mérnökként kezd új életet, de féltékeny felesége elárulja a rendőrségnek, így ismét elfogják, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik.  Ebben a filmben zajlik le a későbbiekben oly sok filmben látott szökési jelenet, ahol a vérebekkel üldözik a mocsárban a szökött fegyencet. A börtönfilm jellegzetességei, mint a magánzárka, a szadista őrök is mind megtalálhatók ebben a filmben.

Majd újból megszökik, titokban találkozik még a szerelmével. A film az utolsó szóig izgalmas és felejthetetlen. Amikor eltűnik az éjszakában, és szerelme leverten kérdezi tőle, hogy miből él, azt feleli:”Lopok”, gunyorosan utalva arra, hogy önhibáján kívül kényszerült ezt az életet választani.

Humphrey Bogart - Fekete légió 1937

Az amerikai délről szintén kritikus képet festő filmek között szerepel a „The Black Legion” – A Fekete Légió című mozi, melyben Humphrey Bogart játssza a főszerepet. Bogart Frank Taylort, egy Detroiti gyári munkást játszik, aki csatlakozik az „Amerikaiakért” nevű szervezethez, (mely bevándorló és külföldi ellenes). Taylor érzi, hogy a családja szükségletei, és a jelentéktelen státusza a munkájában nyomást gyakorol rá. Amikor Taylort sajnálkozva, de végül kirúgják egy létszámlecsökkentés miatt, és a bevándorló kollégáját előléptetik, ragaszkodik hozzá, hogy bosszút álljon. Ebben a filmben Bogart-ot olyan negatív szerepben látjuk, amiben utána is csak ritkán, mégis egy kis együttérzést és szimpátiát táplálunk iránta. Szereplése dicséretet érdemel, ahogy megformálja ezt a „társadalmi jelenséget”. 

A Fekete Légiónak még évekkel a bemutatása után is erős hatása volt.

Ez a kemény, ütős, társadalmilag öntudatos dráma, amit a Warner Bros az 1930-as években készített, a védjegyükké vált. Az, hogy egy gyári munkás életét mutatja be a film, akit meggyőznek, hogy neki járt volna az előléptetés, mindazonáltal ezt az előléptetést egy keményen dolgozó lengyel bevándorló kapja, igen merész történet ebben az időszakban. A Warner Bros mégis bevállalta a kockázatot.

A zaklatott és dühös Frank-et a titkos társaság tagjai, a Fekete Légió közelíti meg, akik hiszik, hogy „Amerika az Amerikaiaké”, ezért erőszakos eszközökkel kell elhajtani a bevándorlókat és a többi faji kisebbséget. A Fekete Légió tagjai fekete ruhát viselnek, „fáklyarajtaütést” hajtanak végre és kiüldözik az otthonukból Frank „konkurenciáját”, a lengyel bevándorlót, Joe Dombrowski-t és családját. Ez által Frank megkapja a munkáját, ami által több pénzben részesül és magasabb életszínvonalon él, de a törvényellenes tevékenysége a Légióval sok idejét emészti fel és az ő pénze egyfajta profit a titkos társaságnak. Ruhákat, fegyvereket vesznek a befolyt pénzből, és ez által éket vernek Frank és felesége, Ruth közé. Frank inni kezd és veri a feleségét, ami miatt Ruth elhagyja.

Frank összejön egy Pearl nevű nővel. Ed látja, hogy a barátja túl sokat iszik és ezzel tönkreteszi az életét, így megpróbálja kifejezni aggodalmát, és beszélni próbál vele. Frank nyelve az alkoholtól megered és elmeséli Ednek a titkos életét a kegyetlen Légióról. Másnap reggel Frank attól fél, hogy Ed mindent elmond a rendőrségnek, ezért szól a Légió vezetőinek. Ők ezek után elfogják, és kivégzik Edet. 

Mialatt a Warner Brothers kísérletet tett, hogy elkerülje a Fekete Légió és a Ku Klux Klan haragját, kijelentették, hogy az összes karakter és intézmény kitaláció. A Fekete Légió mindig egy félelemkeltő társaság volt, nem volt ritka a 30-as évek közepén a lincselés, így hát joggal tartott a filmstúdió az ilyen megnyilvánulásoktól. Kevés olyan film készült ebben a korban, ahol ki merték volna mondani a „teljes igazságot”. 

   Mervyn LeRoynak akadtak más említésre méltó alkotásai is hasonló témában. 

Mervyn LeRoy

Méghozzá a „They Won’t Forget”- Ők nem felejtenek (1937)című filmje, mely Ward Green, a „Halál mélyén, délen” című novellája alapján készült. A film keveredik a valós életben történtekkel és a kitalációval:

Leo Frank tárgyalása és az azt követő meglincselése, valamint Mary Phagan 1913-as meggyilkolása utáni események.

   Ez a film egyben Lara Turner debütálása is a filmvásznon.

   A cselekmény azzal kezdődik, amikor egy déli várost felzaklatja egy botrány, amikor is a tinédzser Mary Clay-t a Függetlenség napján meggyilkolják. Az elfoglalt, politikailag ambiciózus ügyvéd, Andrew Griffin célja a szenátus tagjai közé tartozni, megtalálni a megfelelő bűnbakot, hogy tárgyalva legyen a bűncselekmény. Felkeresi Robert Hale-t, Mary tanárát az üzleti iskolában, ahol a lányt meggyilkolták. Griffin egy riporterrel azon dolgozik, hogy dühöt és gyűlöletet szítson a tanár ellen. Az események a bűnöstől, és ártatlantól, az észak és dél vakbuzgóságáig és gyanújáig tartanak, értelmet adva a gyilkos napnak. A film bemutatja a mérhetetlen nyomást, ami megindítja a közösség tagjait, hogy segítsenek a rábizonyításban – meggyőződésben. 

   A fekete ajtónálló, aki előidézi a hazugságot, fél, hogy ő maga lesz elítélve, kivégezve, vagy meglincselve, ha Hale nem lesz bűnösnek kikiáltva. A fodrász pedig tudja az igazságot, mégis fél bizonyítani bármit is, mert azzal felmentené Hale-t.

Az egyetlen ember, aki fellép a városi tömeg gondolkodásmódja ellen, az a kormányzó, aki felcseréli a halálos ítéletet a börtönre, mert a bizonyíték egyszerűen nem kielégítő ahhoz, hogy egy férfit a halálba küldjenek. A városiak felbőszülnek, a meggyilkolt lány testvérei pedig azzal fenyegetőznek, hogy öngyilkosok lesznek, ha Hale-t nem végzik ki.

   Ez a film hűen bizonyítja azt, hogy a félelem milyen erőket képes megmozgatni egy ember viselkedésében. Az, hogy kell egy bűnbak bármi áron, teljes mértékben a tömeg manipulálásáért van. Akik, mint a birkanyáj, nem kérdeznek, csak mennek és követik a „nyájat”.

   Azt gondolom, hogy a 30-as években végre kezdett az érzékenység kinyílni a rasszizmus és a faji megkülönböztetés iránt. De az út, amin elindult egy-két rendező,

nem is tudják milyen hosszúra sikeredett, mert még a mai napig tart.

Ezek a filmek a mi időnkben már nem annyira meghökkentők, mint amikor elkezdték levetíteni őket, de azokban az években a moziba járókat megdöbbentette, főleg a valóságtartalmi része egy-egy filmnek.

Vivien Leigh, Clark Gable - Elfújta a szél

Aztán jött az „Elfújta a szél” (Gone with the Wind  - 1939), melyet Margaret Mitchell 1936-ban kiadott regénye alapján Victor Fleming, George Cukor és Sam Wood rendezett.

Ennek a filmnek a producere David O. Selznick volt, akinek az volt a feladata, hogy egy ütőképes, de politikailag nem elítélhető filmet kellett készítenie, s vigyáznia kellett arra, hogy ne tüntesse fel rossz színben sem a feketéket, sem pedig a Délen élő polgárokat.

Ezt Selznick végig szem előtt tartotta, és törekedett arra, hogy leginkább ellentétes filmet alkosson a David  W. Griffith által rendezett, erősen rasszista Amerika Hőskorával, mivel a hasonló megközelítés bukásra ítélte volna a produkciót. Ennek szellemében tehát a film, meglehetősen mértéktartó a faji karikatúrák tekintetében, sőt kifejezetten kerüli a feketék valós helyzetének ábrázolását és inkább Scarlett O’Hara és Rett Butler melodramatikus románcára fekteti a hangsúlyt. Az Elfújta a széllel megszűnt Hollywood elfogultsága a „háború előtti” műfaj iránt.

Hattie McDaniel átveszi az Oscar díjat

Ami miatt főképp kiemelkedő ez a film, az, hogy Hattie McDaniel megkapta a filmben nyújtott gondoskodó dadus szerepéért az Oscar díjat, és beírta magát a történelembe azzal, hogy mint fekete színész, elsőként vehette át azt a bizonyos szobrocskát.

" Ez az egyik legboldogabb pillanat az életemben, és szeretnék köszönetet mondani, azoknak, aki részt vettek a kiválasztásánál,hogy én kapjam az egyik a díjat. Őszintén remélem, hogy mindig hiteles leszek a filmjeimben. Szívem túlságosan tele van, hogy elmondjam, mit érzek most, úgyhogy csak azt mondom, köszönöm, és Isten áldja meg. "