Bűn és bűnhődés

Mi a bűn? Ez egy nagyon jó kérdés..
Az, amikor úgy érezzük, hogy a belülről égető lelkiismeret furdalás már elviselhetetlen? Nem hiszem, hogy ettől függne, mert vannak olyan emberek, akinek egyáltalán nincs lelkiismeret furdalásuk, és vannak olyanok, akiknek olyantól is beindul a lelki szenvedés, amitől nem is kellene.
Amikor úgy érezzük, valami helytelent tettünk, amit a szeretteink elítélnek? Nem hiszen, hogy a környezet az, ami igazán meghatározza, mert ez is egyénenként változó. Mégis, kialakult a társadalomban egy elfogadott erkölcsi, és törvényi szabály, amit be kell tartsunk. Van, akinek nem okoz gondot, de vannak olyanok, akik úgy érzik, ha nem tesznek valamit - ami akár törvénybe is ütközhet - a világnak ártanak vele.

Raszkolnyikov is így érezte, amikor kitervelte, hogy megöli azt az uzsorás asszonyt, aki a fiatal, egyetemisták szegénységét kihasználva tett szert egyre több pénzre. Önző módon belőlük élt, mint egy parazita. Raszkolnyikov is fiatal egyetemista, aki nagyon szegényen él Szentpéterváron, amiből egyre inkább elege lesz. Nem hisz istenben, ő abban hisz, hogy több, mint egy közönséges halandó, és neki jogában áll úgy embert ölni, hogy azt se erkölcs, se törvény nem bünteti, hiszen azzal, hogy egy ilyen parazitát megöl, csak hasznára van a világnak.
Néha én is úgy érzem, olyan ellehetetlenült világban élünk, hogy normálisan már csak a szerencsések tudnak élni. Nincsenek munkahelyek, a fizetések csökkennek, a benzinárak emelkednek és a morál is egyre mélyebbre süllyed. Mégis, az tart vissza attól, hogy ne helytelenül cselekedjek, hogy bebizonyítsam magamnak és a környezetemnek, hogy így is lehet előre jutni, és feljebb lépni. Igaz, időnként akkorának érzek egy lépcsőfokot, mint a Kína nagy fal, mégsem adhatom fel, hiszen nem lépi meg helyettem senki. És abban is hiszek, hogy mindenkire akkora terhet rak a sors, amennyit elbír.
Visszatérve a Bűn és bűnhődésre, ez egy csodálatos történet, és nagyon-nagyon sokat tanulhatunk belőle. A lélektani leírása fantasztikus. Míg más orosz íróktól megszoktuk, hogy több tíz oldalon ecsetelik a tájat, ebben a filmben és regényben - mert a könyvet is ajánlom mindenkinek - a lélek útját látjuk a bűn kitervelésétől kezdve, az elkövetésén át, a megtörésig, és megbánásig. Olyan mélyen belelátunk Raszkolnyikov érzelmi világába, hogy a történet elején szinte egyet értünk vele a bűn elkövetésében, és ahogy a szemünk előtt jut el Raszkolnyikov a lelkiismeretéhez, és vallja meg bűnét, úgy érezzük mi is azt, hogy ez így helyes.
Raszkolnyikov a gyilkosságot követően próbálja magával elhitetni, hogy jó dolog, amit tett, de egy belső hang és az éjszakánként gyötrő rémálmai egyre jobban szembesítik a bűnével. Ráadásul beleszeret Szonyába, aki maga a megtestesült ártatlanság, és a hit mintaképe. Szonya nem támogatja bűnében, és próbálja rábeszélni Raszkolnyikovot, hogy vallja meg azt. De amíg nem érzünk bűnnek valamit, hogyan valljuk meg? Ezen az úton segít Szonya neki, hogy a végén tényleg szembesüljön Raszkolnyikov azzal, mit tett, és megértse, hogy ő ugyanolyan ember, mint a többi, és nem áll jogában önbíráskodni, bármi legyen is az oka.
Egy picit most üljünk le, és merengjünk el azon, hogy mi volt a saját életünkben olyan bűn, amit sokáig, évekig, vagy talán még most sem bocsájtottunk meg magunknak. Az életben a megbocsájtás - nem csak magunknak, hanem másoknak is - nagyon nehéz dolog, de meg kell tudnunk tenni, mert ha soha senki nem bocsájtana meg nekünk és nem oldozna fel a teher alól, akkor elmondhatnánk, hogy mindenki bűnös, senki nem kivétel. Szerintem pedig nem így van, egyszerűen az ember gyarló, mióta világ a világ. És ha mindenki felett pálcát törünk, egyszer azt vesszük majd észre, hogy a mi fejünkön tört el az a vessző.

Bombák földjén (The Hurt Locker)

Jeremy Renner

Szerencsések vagyunk, hogy nem olyan helyre születtünk, ahol még napjainkban is dúl a háború. Igaz, már a háború sem olyan, mint régen. Rafinált, stratégiai és sunyi lett, nem tudhatjuk igazán, hogy ki az ellenség, mert nincs arca, csak egy elv, egy paragrafus megszegése, vallási-hovatartozási különbségek, gazdasági érdekek vezérlik.
A Bombák földje című film nagyon jól érzékelteti az ember, mint érző lélek szemszögéből a napi harcokat, a halál közelségét, és  azt, hogyan válik egy katona belső-égető szükségévé a harc utáni vágy. A háború rengeteg embernek olyan drogot jelent, mint másnak az adrenalin szint növelése mondjuk az autóversenyzéssel.
A film világa Bagdadba kalauzol minket a 2003-2004-es években, ahol Amerikai bombaszakértők mindennapjai látunk bele. Mattnak, a  vezető bombaszakértőnek, és két társának már csak egy hónapja van hátra az Iraki küldetésükből, ahol nap, mint nap kivonulnak Bagdad utcáira, ha riasztást kapnak, hogy az életüket kockáztatva hatástalanítják a bombákat. Sosem tudhatják, hogy időzített , vagy távirányítású bombáról van szó. Egy nap, mikor Matt teljes védőfelszerelésben odamegy az egyik bombához, az egyik társa, aki fedezi, észreveszi, hogy a szemközti hentes kezében egy mobiltelefon van. Ilyen éles helyzetben ez egyértelműnek látszik. De mire Matt elkezd futni a bombától, már késő, a hentes beírta a telefonjába a megfelelő számkombinációt, és a bomba hatalmasat robban az amúgy is szeméttel teli, poros utca romos házfalai közt.
Matt halála után William őrmester érkezik a csapathoz, aki meglehetősen bátran áll a napi feladatok elé, amitől a társai rendre kiborulnak. Egy nap, mikor riasztják William csapatát, elindulnak a megadott címre. A bejelentés szerint gyanús vezetékeket láttak az egyik szintén koszos, törmelékkel teli utcán. Az őrmester elindul teljes felszerelésében, és megtalálja a vezetéket, ami a bombához vezeti. Mikor elvágja a megfelelőt, talál a bomba oldalán egy másik vezetéket. Ahogy szedi fel a szeméttel borított vezetéket, elér egy csomóponthoz, ahol legalább 8 felé ágazó bombacsokrot talál.  William elkezdi egyesével elvágni a zsinórokat a 60 kilós ruhájában-sisakjában. A hőmérséklet legalább 35 fok. Ilyenkor minden pillanat számít, a másodpercek izzadsággal telnek, a feszültséget vágni lehet. Aztán elvágja az utolsó zsinórt is. Aznap szerencséje volt, nem időzített bombák voltak, így sikerült az összesnél még időben elvágnia a megfelelő vezetékeket.
Egy másik alkalommal egy bombákkal megrakott gyanús autóhoz vonulnak ki, ahol Matt nem fér oda rendesen a vezetékekhez, amik a kocsi csomagtartójából futnak egészen a motorházig, jó alaposan beépítve, ezért leveszi a védőfelszerelését, és úgy kezd el dolgozni. Két társa, akik ilyenkor őrködnek, és ha bárki-bármi gyanúsat látnak, fejhallgatón szólnak Williamnak, észrevesznek egy kamerázó férfit, majd szemben egy templom tetején három másik férfit, akik a kamerással kommunikálnak. Egyértelművé válik a helyzet, a kamerás ember fogja távirányítással aktiválni a bombákat a három férfi jelzésére.
William a fejhallgatóját is eldobva, cigivel a szájában dolgozik. Két társa próbál neki a tetőről szólni, de William teljesen belefeledkezik a munkájába. Vannak olyan emberek a világon, akik a legnagyobb nyomás alatt képesek a legjobbat teljesíteni. Hát William ilyen. Ezt a balhét is megússza, de az egyik társa - Sanborn - nem hagyja szó nélkül, és behúz neki egyet.Este, már a laktanyában, jó alaposan betintázva megbeszélik a dolgot katona módjára - először jól összeverekednek, majd miután kiadták a felgyülemlett feszültséget - isznak még egy korty felest, és mesélnek magukról, az otthoni életükről. Williamnek van egy felesége és egy kisfia, mégsem vágyódik haza, társának van egy barátnője, aki már rég gyereket szeretne, de Sanborn nem érzi magát felnőve az apaszerephez. 
Két nappal az el távjuk előtt, este riadóztatják őket. Hatalmas robbanás rázta meg Bagdad belvárosát, és nekik kell felmérni a terepet, hogy van-e még bomba valahol. William szimatot kap, és meggyőződése, hogy ez távirányítású bomba volt, amit valakik páholyból irányítottak, és nézték végig a robbanást. Elindulnak hárman a sikátorok közt megkeresni a robbantókat. Szétválnak, és így az egyiküket elkapják. William és Sanborn rohannak utánuk egyik sikátorból át a másikba, míg le nem lövik a robbantókat, megsebesítvén a saját társukat is.
Ez az este után sok minden megváltozik. Sanborn véget akar vetni a katonáskodásnak, és végre elég felnőttnek érzi magát egy gyerekhez, másik társukra 6 hónap rehabilitáció vár, William is hazatér a családjához. Egy nap bevásárolnak éppen, felesége megkéri hozzon egy doboz gabonapelyhet. William megkeresi a hatalmas hipermarketben, és csak áll a 20 méter hosszú, 5 soros polc előtt, melyen csak gabonapehely van. A kontraszt leírhatatlan. Az embernek azonnal a Bagdadi nyomor jut eszébe, ahol nemhogy 50 féle, de 1 fajta gabonapehely sincs. Tény, hogy egy ilyen katonai küldetés után szinte lehetetlen visszaállni a régi, megszokott életbe. Williamnak sem sikerül, úgyhogy végül úgy dönt, visszamegy Irakba, ahol a napi szintű halálközeli állapotok, a terrorizmus és a nyomor ellenére igazán otthon érzi magát, és önmaga lehet...
Meglepődve olvastam, hogy a filmet Kathryn Bigelow, egy nő rendezte, mivel egyáltalán nem egy női mozifilm. Ráadásul Kathryn lett az első rendezőnő, aki megkapta az Oscar díjat ezért a filmért 2010-ben. Amit még tudhatunk Kathrynről, hogy James Cameron (Pl.: Titanic, Avatar rendezője) felesége volt a 90-es évek elején. 
Az tény, hogy ez a film egyáltalán nem egy tipikus háborús film. Kathryn Bigelownak sikerült mindenféle effekt nélkül, testközelből bemutatni az Irakban állomásozó katonák életének egy szeletét. Csodálkozom, hogy egy-két fórumon nem voltak annyira elragadtatva tőle, de én vállalom, hogy az olyan filmeket szeretem, ahol igazán megmutatkozik az ember mibenléte, hiszen muszáj néha szembesülnünk a világon történő eseményekről ahhoz, hogy valóban  értékelni tudjuk a saját életünket, és ez a film ilyen..

Lódító Hódító

Éppen angol óra szünetében beszélgettünk, amikor az egyik csoporttársam ajánlott egy filmet, amire persze én mindig kapható vagyok. Annyit elmesélt az alapsztoriról, hogy a film egy olyan világban játszódik, ahol az emberek nem ismerik a hazugságot, és mindenki azt mondja, amit igazán gondol. Húúú, hát ez elsőre nagyon megtetszett.

Milyen jó is lenne néha, ha nem kellene megfelelnünk az elvárásoknak, és megmondhatnánk őszintén, hogy mit gondolunk, anélkül, hogy konfliktus-szakítás, vagy kirúgás lenne a vége.

Így hát gyorsan megszereztem a filmet, és jó kis szombat esti program gyanánt, leültünk a párommal megnézni.

Ricky Gervais

Az első, ami beugrott erről a filmről, három szó volt: színtelen-szagtalan-gáz (mire nem jók a kémia órák). Ebben a filmben tényleg megmutatkozik egy rendező fontossága, mert teljesen elcseszte ezt a jó kis alapötletet. Ráadásul Ricky Gervais, a főszereplő is mindent beleadott, és nagyon jól alakította a szerethető lúzer figurát, és mégis kevés volt, de még mennyire, hogy  bekerüljön a nézhető vígjátékok kategóriájába.
Mark (Ricky Gervais) 40 éves, kevés egzisztenciával rendelkezik, éppen ki akarják rúgni a munkahelyéről, ahol oktató filmekhez ír forgatókönyvet a XIV. századról, és nem utolsó sorban a kinézete sem az az Adonisz típus. Aztán találkozik egy lánnyal, aki nagyon megtetszik neki, de esélye sincs, mert a lány őszintén megmondja neki, hogy elmegy vele vacsorázni, mert egy közös ismerősük megkérte rá, de semmilyen szempontból nem vonzódik Markhoz.
Aztán egy nap Mark agyában összeérnek a drótok, és hazudik. Éppen a bankból venné ki az utolsó 300 dollárját, amikor azt hazudja, hogy 800 dollárja van a számláján. Mivel ebben a világban senki sem hazudik, és az emberek mindent elhisznek, amit a másik mond, így a bank alkalmazottja szó nélkül kifizeti neki a 800 dollárt. Így kezdődik Mark kálváriája. Anyja haldokló kórházi ágya mellet nem bírja elviselni, hogy mennyire fél és kétségbeesett az anyja, így azt hazudja neki, hogy ne féljen, mert a halál után, nem az örök semmiségbe kerül, hanem egy olyan helyre, amiről mindig is álmodott, és ahol ott lesz az összes ember, akit szeret. Az anyja mosollyal az arcán hal meg, de mivel a kórház dolgozói meghallották ezt, a hír villámgyorsan elterjed, és másnap Mark háza előtt több száz ember gyűlik össze a sajtóval egyetemben, hogy megkapják a választ, a kérdésükre, a halál után tényleg csodaszép helyre kerül mindenki?
Mark egész éjjel azon dolgozik, hogy mit mondjon a kint várakozó embereknek, aztán másnap reggel kiáll a tömeg elé, és elmondja, hogy az életet egy ember irányítja fent az égben, aki felelős minden jóért és rosszért.
A film mégis inkább a romantika felé húz, és persze a végén a kiszemelt lány beleszeret Markba, mert bár lehet, hogy alacsony, és töpszli orrú, mégis mellette a legboldogabb.
Nincs is ezzel semmi baj, de mégis olyan nézhetetlenül lett elkészítve ez a film, hogy az hihetetlen. Van egy jó sztori, vannak benne jó színészek, mégis az egésznek nincs semmilyen átütő ereje. Már az első percekben kiderül, hogy C kategóriás. Spielberg biztos másképp nyúlt volna hozzá ehhez a témához, igaz ő nem kifejezetten a vígjátékokra szakosodott. De például ott van a Minden6ó Jim Carrey és Morgan Freeman főszereplésével, ami szintén egy olyan világot mutat be, ami nem létezik, hiszen nem játszatunk isten egy hétig, mégis magával ragadó, és vicces vígjáték.
Egyszóval, nagyon sajnálom, hogy ennyire elrontották ezt a filmet, már csak azért is, mert a főszereplő, Ricky Gervais kifejezetten szimpatikus volt, és jól játszott. Jó lenne őt nagyobb horderejű, komolyabb filmekben is látni.

Erin Brockovich-Zűrös természet

Kedves olvasóim!

Jó régen írtam már a blogomra, mert így év vége felé egy enyhe alkotói válság ragadott magával, de jelentem, hogy semmiképp sem szeretném abbahagyni az írást. Ezért bele is vágnék egy olyan filmmel, ami számomra példa értékű. Nem csak azért, mert igaz történetről van szó, és nem is azért, mert a jó győzött a rossz felett, hanem mert a főszereplő - Erin Brockovich - olyan dolgot vitt véghez az életében, amiről én is álmodom.

Erin Brockovich (Julia Roberts) egy egyedülálló anya, aki megpróbálja 3 gyermekét úgy nevelni, hogy közben megkeresse a kenyérre valót. Nincs könnyű helyzetben, mert egész életében háztartásbeli volt, és nincs semmilyen végzettsége és munkatapasztalata. Persze az összes állásinterjún visszautasítják, pedig megvan a magához való esze, és tényleg dolgozni szeretne. Aztán egy nap, amikor már semmi kiutat nem lát a csődből, bemegy a válóperes ügyvédje, Ed Masry (Albert Finney) irodájába, és közli vele, hogy mivel eddig Ed semmit nem tett le az asztalra, és Erin egy garast sem kapott a volt férjétől, ő addig innen el nem megy, míg Ed nem ad neki valamilyen munkát. Ed megszánja a nőt, és a legegyszerűbb feladatokat bízza rá - kávéfőzés, fénymásolás. Egy nap, mivel Erin egyedül van az irodában, neki kell összeállítania egy ügy dossziéját. Elkezdi beleásni magát az ügybe, ahol szépen-lassan kibontakozik egy gyógyszergyártó cég káros anyag felhasználása, amely a gyár körzetében a talajvízbe jutott éveken át, és a környező összes lakó, több száz ember mind valamilyen rákos megbetegedésben szenved, legyen szó férfiról, nőről, vagy kisgyerekről. Erin engedélyt kér Edtől, hogy utána járjon ennek az ügynek, és elkezd kőkeményen dolgozni. Szerencséjére, a szomszédja egy fiatal férfi, akivel összeismerkednek, és aki szívesen vigyáz a gyerekeire, amíg ő dolgozik.
Ahogy egyre jobban belelát a gyógyszergyártó cég körüli ügyekbe, úgy bontakozik ki egy hatalmas csalás, mellyel a cég félrevezette és manipulálta a lakókat, akik abban a hiszemben éltek lakhelyükön, hogy a víz, amelyben nap, mint nap fürdenek, és amelyből isznak, és főznek, az nem káros. A cég még egy saját orvost is felbérelt, akik félre informálták a lakókat a betegségeikről.

Az, hogy a mai világban már egyes cégeknél, mintha nem is emberek dolgoznának, hanem robotok, akiknek csak a pénz számít, eszméletlenül felháborító. Én még hiszek abban, hogyha elhelyezkedem egy cégnél, akkor megpróbálom a legjobbat kihozni a munkámból, és elkötelezem magam a cég mellett. Valószínű, ezért volt jó pár munkahelyem, valahogy mindig kiderült, hogy a szép és csillogó dolgok mögött mindig a pénz az úr. De ez a film nemcsak emiatt példaértékű számomra, hanem Erin miatt is, aki bebizonyította, hogy három gyerekes egyedülálló anyaként is lehet sikeres valaki, ha tényleg akarja, és kiáll a hite mellett. Üljünk le egy percre és gondolkozzunk el a saját életünkön. Itthon, Magyarországon szerintem kisebbségben vannak jóval azok, akik azért dolgoznak, mert szeretik a munkájukat, és arra termettek, amit csinálnak. Nap, mint nap robotolunk, és elmegy mellettünk az élet, olyan emberekkel kell együtt dolgoznunk, akiknek az értékrendje egyáltalán nem fér bele a miénkbe, vagy esetleg barátokra lelünk, olyanokra, akikkel együtt sokkal többre vagyunk képesek, mint egyedül. Szerintem a mai világban nagyon fontos egy nő életében a munka és a karrier. Persze vannak olyanok, akik azt mondják, hogy világ életükben családra és gyerekekre vágytak, és sosem akartak karriert csinálni. Irigylem őket, hogy kielégíti az életüket a család, mert nem tagadom, nekem fontos, hogy dolgozhassak, és sikerüljön megoldanom dolgokat, vagy hogy ki állhassak egy nemesebb célért.

Erin és Ed perre viszik az ügyet több mint hatszáz lakó aláírásával, amit meg is nyernek. Az USA történelmében ez volt a legnagyobb pereskedés útján kifizetett kártérítés, amit ki kellett fizetni: cirka 333 millió dollár.
Erin azóta is dolgozik, férjhez ment és saját céget alapított, ahol hasonló ügyeket göngyölít fel.

Julia Roberts és Albert Finney

Nem véletlenül Juila Robertset választották Erin megformálásához. Fantasztikusan játszik végig a filmben, és egyértelműen átérzem, amikor a csótányokat próbálva agyonütni, kiborul, hogy nincs lehetősége jobb életet teremtenie a gyerekeinek, és aztán addig megy és akar, és nem adja fel, míg sikerül neki nemcsak anyagi biztonságot nyújtani a gyerekeinek, de még egy olyan ügy mellett kiállni, és megnyerni, ami azelőtt még senkinek sem sikerült. Persze sokan vágyhatunk ilyen jövőre, de egy biztos, ennek is megvolt az ára, hiszen abban az időszakban Erinnek nem volt magánélete, és a gyerekeit többnyire mély álmukban látta. Mégis remélem, hogy egy nap megértik, milyen fontos, és követendő dolgot vitt véghez az anyjuk.

Ízek, imák, szerelemek

Julia Roberts

Van egy olyan rossz szokásom, hogy mielőtt elkezdek írni egy filmről, elolvasom a róla írt kritikát. Ami csak annyiban befolyásol, hogyha nekem tetszett, de a kritika lehurrogja, akkor még jobban tetszik a film. Ezt a filmet csak az értheti igazán, aki átment már hasonló szenvedésen. Tény, hogy nem egy felpörgetett hollywoodi gyorstalpaló, hanem megfontoltan, lassan vezet minket végig a cselekmény szálain. És ettől olyan életszerű. Mert az életben, valljuk be, nem egyik pillanatról a másikra változnak a dolgok, hanem folyamatában attól, hogy ráléptünk egy másik útra. Tény, hogy minden változás az életben szenvedéssel jár, de az is tény, hogy a szenvedés után jön a boldogság rész.
Valahogy még mindig nem tudtam elengedni azt a témát, hogy a mai világban egy nőnek, sőt egy férfinak is ugyanolyan joga van megtalálni önmagát, mint bárkinek. És ha ez arról szól, hogy kiderül, nem a legjobb partnert választottuk ebben, akkor nem szabad hozzá ragaszkodnunk.
Elizabeth (Julia Roberts) 8 éve van együtt a párjával, akihez hozzáment. Sikeres író, megvan a biztos egzisztenciája is, valami mégis hiányzik az életéből. Ami nem más, mint a gyerekkora óta dédelgetett álom, hogy utazzon. Párja ebben nem partner, és ettől Elizabeth szenved, de nem tudja mit tegyen. De nem csak emiatt érzi egyre kényelmetlenebbnek magát a házasságában, a választ mégsem tudja igazán megfogalmazni. Míg egy nap arra nem ébred, hogy ez így nem mehet tovább.Egy nőnek nagyon nagy bátorságra van szüksége ahhoz, hogy 30-on, 40-en, 50-en túl váltson, és beadja a válókeresetet, Elizabeth mégis megteszi és elutazik Olaszországba, hogy megtalálja az igazi önmagát és véget vessen a párkapcsolataiban jelentkező folyamatos megfelelésnek. Rómában megtapasztalja az élet élvezetét, és meg is tanulja élvezni a saját életét, megfűszerezve a fantasztikus olasz gasztronómiai csodákkal.
Pár hónap múlva onnan tovább utazik Indiába, hogy megtanulja meditációt, és belső hangjára való összpontosítást. Végül Balira utazik, ahol megtalálja a szerelem, de nem tud vele mit kezdeni. Utazása során számos érdekes emberrel találkozik, akiktől mindig tanul valamit magáról, az életéről, mások életéről.
A film végét nem árulom el, mert még most is játsszák a mozikban, és ha valakinek kedve támad..
A történet önéletrajzi ihletésű, Elizabeth Gilbertről, akinek ott volt a kezében minden a boldogsághoz: jóravaló férj, nagy ház, befutott karrier, és valamiért mégsem érezte magát boldognak. Kiderül, hogy amióta párkapcsolatban élt, minden egyes férfihoz olyan szinten alkalmazkodott, hogy közben elfelejtett önmaga lenni, ami a legfontosabb az életben.
A film választ ad arra is, hogy mi az, amiért élünk ezen a földön, országoktól, szokásoktól, hittől függetlenül: a boldogság keresése. És ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk, szeretnünk kell magunkat annyira, hogy erre megadjuk az esélyt..